2023-08-18

19. évközi hét péntek


OLVASMÁNY Józsue könyvéből
Élete végén Józsue Isten jóságáról beszél a néphez.
Amikor Józsue megöregedett, egybegyűjtötte a választott nép valamennyi törzsét Szichembe. Magához hívta a nép vezetőit, a fejedelmeket, a bírákat és az elöljárókat. Amikor azok odaálltak az Úr színe elé, Józsue ezt a beszédet intézte az egész néphez:
„Ezt üzeni az Úr, Izrael Istene: A Folyón túl laktak egykor őseitek, Táré, Ábrahámnak és Náhornak az atyja, és más isteneknek szolgáltak. Én azonban kihoztam atyátokat, Ábrahámot a Folyón túl fekvő vidékről, és bevittem Kánaán földjére, és megsokasítottam utódait. Én adtam neki Izsákot, ennek pedig Jákobot és Ézsaut. Kettőjük közül Ézsaunak adtam Szeir hegyét birtokul, Jákob pedig fiaival együtt lement Egyiptomba.
Majd elküldtem hozzájuk Mózest és Áront, és megvertem Egyiptomot mindazzal, amit köztük véghezvittem. Kihoztalak benneteket és atyáitokat Egyiptomból, és eljutottatok a tengerhez. Az egyiptomiak harci szekerekkel és a lovassággal egészen a Vörös-tengerig üldözték atyáitokat. Ekkor Izrael fiai az Úrhoz kiáltottak, és ő sötét felhőt bocsátott közétek és az egyiptomiak közé, majd rájuk zúdította a tengert, és az elborította őket. A ti szemetek látta mindazt, amit Egyiptomban cselekedtem. Azután hosszú ideig a pusztában laktatok.
Majd bevittelek benneteket az amorreusok földjére, akik a Jordánon túl laktak, és amikor azok hadba szálltak ellenetek, kezetekbe adtam őket. Ti elfoglaltátok földjüket, és megöltétek őket. Ezután meg Bálák, Szefor fia, Moáb királya kelt harcra veletek. Küldötteivel elhivatta Bálaámot, Beor fiát, hogy megátkozzon benneteket. Én azonban nem akartam meghallgatni őt, sőt ellenkezőleg, megáldattalak vele titeket, és megszabadítottalak az ellenség kezéből.
Majd átjöttetek a Jordánon, és eljutottatok Jerikóhoz. A város lakói, az amorreusok, a ferezeusok, a kananeusok, a heteusok, a gergezeusok, a heveusok meg a jebuzeusok harcba szálltak veletek, de én a kezetekbe adtam őket. Darazsakat bocsátottam rájuk, azok űzték el helyükről az amorreusok két királyát, nem pedig a ti kardotok és íjatok. Így adtam nektek földet, amelyért nem fáradtatok, lakóvárosokat, melyeket nem ti építettetek, szőlőket és olajfaültetvényeket, amelyeket nem ti ültettetek.”
Ez az Isten igéje.
Józs 24,1-13

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: * mivel szeretete örökké megmarad. (6. tónus)
Vagy: Alleluja. 6. szám.
Előénekes: Adjatok hálát az Úrnak, mert jóságos hozzánk, *
Hívek: * mivel szeretete örökké megmarad;
E: adjatok hálát az istenek Istenének, *
H: * mivel szeretete örökké megmarad;
E: adjatok hálát az urak Urának, *
H: * mivel szeretete örökké megmarad;
E: aki a sivatagon átvezette népét, *
H: * mivel szeretete örökké megmarad;
E: aki nagy királyokat vert meg, *
H: * mivel szeretete örökké megmarad;
E: és tönkrevert hatalmas királyokat, *
H: * mivel szeretete örökké megmarad;
E: földjüket pedig örökségül adta, *
H: * mivel szeretete örökké megmarad;
E: örökségül szolgájának, Izraelnek, *
H: * mivel szeretete örökké megmarad;
E: és ellenségeinktől megmentett minket. *
H: * mivel szeretete örökké megmarad.
Zsolt 135,1-3.16-18.21-22 és 24

ALLELUJA
Isten tanítását ne vegyétek emberi szónak, * hanem Isten igéjének, mert valóban az. Vö. 1Tessz 2,13 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
A házasság felbonthatatlan.
Egy alkalommal a farizeusok próbára akarták tenni Jézust. Megkérdezték tőle: „Szabad-e a férfinak bármilyen okból elbocsátania a feleségét?” Jézus ezt felelte: „Nem olvastátok-e, hogy a Teremtő kezdetben férfinak és nőnek teremtette az embert, és azt mondta: »A férfi ezért elhagyja atyját és anyját, feleségéhez csatlakozik, és ketten egy test lesznek? Így már nem ketten vannak, hanem csak egy test.« Amit tehát Isten egybekötött, ember szét ne válassza.”
A farizeusok azonban erősködtek: „Miért írta hát elő Mózes, hogy válólevelet kell kiállítani, és úgy kell elbocsátani a feleséget?” Jézus kijelentette: „Mózes a keményszívűségetek miatt engedte meg, hogy elbocsássátok feleségeteket, de kezdetben nem így volt. Mondom nektek: aki elbocsátja feleségét – hacsak nem a paráznasága miatt – és mást vesz el, házasságtörést követ el.”
Erre a tanítványok megjegyezték: „Ha így áll a dolog férj és feleség között, akkor nem érdemes megházasodni.” Jézus így válaszolt: „Nem mindenki tudja ezt felfogni, hanem csak az, akinek Isten megadja. Mert van, aki úgy született, hogy alkalmatlan a házasságra, és van, akit az emberek tettek ilyenné, de van, aki a mennyek országáért önként lemond róla. Aki fel tudja fogni, fogja fel!”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 19,3-12

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Pap: Kérjük, testvéreim, teljes szívünkből-lelkünkből a mi Urunkat, Jézus Krisztust, aki kereszthalála árán meghozta nekünk a bűnbocsánatot és a kiengesztelődést!
Lektor: 1. Itt egybegyűlt és az egész világon elterjedt Egyházért kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Szentséges Atyánkért, N. pápáért, püspökeinkért, az egyházi rend minden tagjáért és munkatársaikért kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...
3. Az egyházak közötti békességért és a népek nyugalmáért kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...
4. Azokért, akik az Egyházban az irgalmasság cselekedeteit gyakorolják, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...
5. Városunkért (községünkért) és minden lakójának jólétéért és üdvösségéért kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...
(6. Elhunyt N. testvérünkért [nővérünkért], akiért a keresztfán szent vérét ontotta, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...)
Pap: Urunk, Jézus Krisztus, nyújtsd ki segítő jobbodat néped felé, amikor irgalmadért esedezik! Ne engedd, hogy kárba vesszen a világ életéért ontott drága véred! Hárítsd el az emberiségre leselkedő veszedelmet, hogy vigasztalást találjunk halandó életünkben, odaát pedig elnyerjük az örök boldogságot! Aki élsz és uralkodol mindörökkön-örökké.
Hívek: Ámen.


Holnapi olvasmányok

Tegnapi olvasmányok

Igenaptár főoldal