2023-07-05

13. évközi hét szerda


OLVASMÁNY Mózes első könyvéből
Nem a szolgáló fia, hanem az „ígéret gyermeke” lesz az Ábrahámnak tett ígéretek örököse.
Százesztendős volt Ábrahám, midőn fia, Izsák megszületett. Amint a gyermek megnőtt, elválasztották, és elválasztása napján Ábrahám nagy lakomát rendezett.
Amikor azonban Sára látta, hogy az egyiptomi Hágár fia ingerkedik Izsákkal, az ő fiával, azt követelte Ábrahámtól: „Kergesd el ezt a szolgálót a fiával együtt, mert nem fog örökölni egy szolgáló fia az én fiammal, Izsákkal!”
Nagyon nehezére esett a dolog Ábrahámnak, hiszen a fiáról volt szó. De az Isten bátorította: „Ne bánkódj a fiad és a szolgálód miatt, hanem amit Sára mond, hallgass a szavára, mert azokat fogják a te utódaidnak nevezni, akik Izsáktól származnak. De azért a szolgáló fiát is nagy néppé teszem, mivel ő is a te utódod.”
Ábrahám tehát jókor reggel fölkelt, vett egy kenyeret meg egy tömlő vizet, föltette Hágár vállára; odaadta neki a gyermeket is, aztán elbocsátotta. Az pedig elment, és mindenfelé bolyongott Bersábé pusztájában.
Amikor a tömlőből kifogyott a víz, odatette a gyermeket az egyik bokor alá, maga pedig leült vele szemben egy nyíllövésnyi távolságban. Azt gondolta ugyanis: „Ne lássam, amikor meghal a gyermek!” Ott ült vele szemben, és hangosan sírt.
De az Isten meghallotta a gyermek hangját, az Úr angyala pedig szólította Hágárt az égből: „Mi van veled, Hágár? Ne félj, mert meghallotta az Isten a gyermek hangját arról a helyről, ahol van! Kelj föl, vedd a gyermeket, és vigyázz rá, mert nagy néppé teszem!” Majd az Isten megnyitotta Hágár szemét, mire az meglátott egy vízforrást. Odament, megtöltötte a tömlőt, és megitatta a gyermeket.
Isten pedig vele volt a fiúval, az felnövekedett, a pusztában lakott, és íjász lett belőle.
Ez az Isten igéje.
Ter 21,5.8-20

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz. A szegény felkiáltott az Istenhez, * és Isten meghallgatta őt. (7a. vers - 4. g tónus)
Előénekes: Az Úr meghallgatta a szegényt, aki hozzá kiáltott, * és minden szorongatásából kiszabadította.
Az Úr angyala minden istenfélőt körülsáncol, * és megszabadítja őt.
Hívek: A szegény felkiáltott az Istenhez, * és Isten meghallgatta őt.
E: Féljétek az Urat, ti, szentjei, * mert semmit sem nélkülöznek az istenfélők.
A gazdagok nyomorognak és éheznek, * de akik az Urat keresik nem szűkölködnek.
H: A szegény felkiáltott az Istenhez, * és Isten meghallgatta őt.
E: Jertek, fiaim, és hallgassatok engem, * az Úr félelmére tanítlak titeket.
Ki az az ember, aki élni vágyik, * és szeretne jó napokat látni?
H: A szegény felkiáltott az Istenhez, * és Isten meghallgatta őt.
Zsolt 33,7-8.10-11.12-13

ALLELUJA
Mennyei Atyánk életre hívott minket az igazság igéje által, * hogy a teremtmények első zsengéje legyünk. Jak 1,18 – 4 g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus kiűzi a gonosz lelket két megszállottból.
Amikor Jézus a Genezáreti-tó keleti partján Gadara vidékére ért, két ördögtől megszállott ember jött vele szemben. A sírboltokból bújtak elő. Már annyira elvadultak, hogy senki se mert arra járni.
A megszállottak kiáltozni kezdtek: „Mi közünk hozzád, Isten Fia? Azért jöttél ide, hogy idő előtt gyötörj minket?”
Tőlük távol nagy sertéskonda legelészett. Az ördögök arra kérték Jézust: „Ha kiűzöl minket, küldj a sertéskondába.” Erre ezt mondta nekik: „Menjetek!” Azok ki is mentek, és megszállták a sertéseket, mire az egész konda a meredek partról a tóba rohant, és odaveszett.
A kanászok elfutottak, és a városba érve mindent jelentettek, azt is, ami a megszállottakkal történt. Akkor az egész város kiment Jézus elé, és amint meglátták, kérték, hogy távozzék határukból.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 8,28-34

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Pap: Kérjük, testvéreim, teljes szívünkből a mindenható Atyaistent, aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és az igazság ismeretére jusson!
Lektor: 1. Hogy kegyelmével gazdagítsa és állandóan vezesse az Anyaszentegyházat, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Hogy Egyházában kegyelmi ajándékaival elárassza a püspököket, a papokat és a szerzeteseket, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...
3. Hogy elvezesse az Anyaszentegyházba mindazokat, akik még nem hisznek Krisztusban, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...
4. Hogy vezérelje az államférfiakat a népek jogainak védelmében és boldogulásuk munkálásában, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...
5. Hogy minket szeretetének igaz tanúivá tegyen az emberek előtt, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...
(6. Hogy N. testvérünknek [nővérünknek], akiért a szentmisét bemutatjuk, adja meg az örök világosságot és boldogító istenlátást, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...)
Pap: Urunk, Istenünk! Jusson el könyörgésünk felséges trónod elé! Ne legyen eredménytelen, hanem nyerjen meghallgatást! Krisztus, a mi Urunk által.
Hívek: Ámen.


Holnapi olvasmányok

Tegnapi olvasmányok

Igenaptár főoldal