Évközi 4. vasárnap
Kezdőének:
Misekönyv 370. oldal
Szabadíts meg minket, Urunk, Istenünk,
és gyújts egybe a nemzetek közül,
hogy hálát adhassunk a te szent nevednek,
és dicséretedben legyen a mi dicsekvésünk.
(Zsolt 105,47)
Könyörgés:
Urunk, Istenünk, engedd, hogy téged egész lelkünkkel imádjunk, embertársainkat pedig őszinte szívből szeressük.
A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.
OLVASMÁNY Szofoniás próféta könyvéből
Meghagyom közöttetek a szegényeket és alázatosakat.
Keressétek az Urat,
ti, szegényei a földnek,
akik teljesítitek parancsait.
Keressétek az igazságot,
keressétek az alázatot,
talán menedéket találtok
az Úr haragjának napján.
Meghagyom közöttetek
a szegényeket és alázatosokat,
akik az Úr nevében reménykednek:
Izrael maradékát.
Ők nem művelnek többé gonoszságot,
nem beszélnek hazugságot,
nem lesz álnok nyelv a szájukban.
Olyanok lesznek, mint a nyáj:
Legelnek és lepihennek,
és senki sem zavarja meg őket.
Ez az Isten igéje.
Szof 2,3;3,12-13
VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Boldogok, akik lelkükben szegények: * övék a mennyek országa.
4g. tónus.
Vagy: Alleluja. 4. szám.
Előénekes: Isten igaz marad örökké, * az elnyomottnak igazságot szolgáltat.
Az éhezőnek ő ad kenyeret, * kiszabadítja az Úr a foglyokat.
Hívek: Boldogok, akik lelkükben szegények: * övék a mennyek országa.
Vagy: Alleluja.
E: Az Úr megnyitja a vakok szemét, * és fölemeli azt, aki elesett.
Az Úr szereti az igaz embert, * a jövevényt megvédi.
H: Boldogok, akik lelkükben szegények: * övék a mennyek országa.
Vagy: Alleluja.
E: Az Úr támogatja az árvát és özvegyet, * és elpusztítja a gonoszok útját.
Az Úr uralkodik örökké, * a te Istened, ó Sion, nemzedékről nemzedékre.
H: Boldogok, akik lelkükben szegények: * övék a mennyek országa.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 145,7.8-9a.9bc-10
SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből
Isten azt választotta ki, ami a világ szemében gyönge.
Testvéreim!
Gondoljatok csak meghívástokra! Nem sokan vannak
köztetek, akik a világ szerint bölcsek, és nem sok a hatalmas, nem sok
az előkelő. Isten azonban azt választotta ki, ami a világ szemében
balga, hogy megszégyenítse a bölcseket; s ami a világ szemében gyönge,
azt választotta ki, hogy megszégyenítse az erőseket. Ami a világ előtt
alacsonyrendű és megvetendő, azt választotta ki az Isten, a semminek
látszókat, hogy megsemmisítse azokat, akik látszanak valaminek. Így
senki sem dicsekedhet Isten előtt.
Általa van nektek is életetek Krisztus Jézusban, aki Istentől
bölcsességünkké, megszentelődésünkké és megváltásunkká lett. Így
teljesül az Írás szava: „Aki dicsekszik, az Úrban dicsekedjék!”
Ez az Isten igéje.
1Kor 1,26-31
ALLELUJA
Örüljetek és vigadjatok: * jutalmatok a mennyben bőséges lesz! Vö. Mt
5,12a – 7b. tónus.
† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Boldogok a lélekben szegények.
Abban az időben:
Jézus, látva a tömeget, fölment a hegyre, leült, tanítványai pedig
köréje gyűltek. Akkor szólásra nyitotta ajkát, és így tanította őket:
„Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa.
Boldogok, akik sírnak, mert ők vigasztalást nyernek.
Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet.
Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert ők kielégítést
nyernek.
Boldogok az irgalmasok, mert nekik is irgalmaznak. Boldogok a tiszta
szívűek, mert meglátják Istent.
Boldogok a békességszerzők, mert őket Isten fiainak fogják hívni.
Boldogok, akiket üldöznek az igazságért, mert övék a mennyek országa.
Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak titeket és üldöznek, ha
hazudozva mindenféle gonoszsággal vádolnak titeket. Örüljetek és „ujjongjatok, mert nagy lesz a ti jutalmatok az égben.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 5,1-12a
Prefáció:Évközi I-VIII. prefáció, Misekönyv 447-454. oldal
Áldozási ének:
Ragyogtasd fel szolgád fölött arcodat,
és szabadíts meg engem irgalmasságodban.
Uram, ne hagyd, hogy szégyent valljak,
hiszen téged hívlak!
(Vö. Zsolt 30,17-18)
Vagy
Boldogok a lélekben szegények,
mert övék a mennyek országa.
Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet.
(Mt 5,3-4)
Áldozás utáni könyörgés:
Megváltásunk égi eledelével tápláltál minket, Urunk, Istenünk.
Kérünk, hogy örök üdvösségünknek ez a tápláléka növelje bennünk mindenkor az igaz hitet.
Krisztus, a mi Urunk által.