Urunk megkeresztelkedése
Kezdőének:
Az Úr megkeresztelkedése után megnyílt az ég,
a Szentlélek galamb képében rászállott,
és az Atya szava hallatszott:
„Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik!” (Vö. Mt 3,16-17)
Könyörgés:
Mindenható, örök Isten,
te ünnepélyesen kinyilatkoztattad nekünk Krisztust
mint szeretett Fiadat,
amikor megkeresztelkedett a Jordán folyóban
és leszállt rá a Szentlélek.
Add, hogy mindig kedved teljék bennünk, fogadott gyermekeidben,
akik újjászülettünk vízből és Szentlélekből.
A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által,
aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben,
Isten mindörökkön örökké.
Vagy
Istenünk, egyszülött Fiad
hozzánk hasonló emberi testben jelent meg.
Add, kérünk, hogy bensőleg alakítson újjá minket Jézus,
aki külsejét tekintve hasonló lett hozzánk.
Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben,
Isten mindörökkön örökké.
OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Íme az én szolgám, akiben kedvem telik.
Ezt mondja az Úr:
Íme, az én szolgám, akit támogatok, választottam, akiben kedvem
telik. Kiárasztom rá lelkemet, és igazságot visz a nemzeteknek. Nem
kiált majd, nem emeli föl a hangját, és szava se hallatszik az utcákon.
A megtört nádszálat nem töri össze, a pislákoló mécsbelet nem oltja ki.
Hűségesen tanítja az igazságot, nem lankad el, sem kedvét el nem
veszti, míg az igazságot meg nem szilárdítja a földön. Az ő tanítására
várnak a nemzetek.
Én, az Úr hívtalak meg igazságban, én fogtam meg a kezed és én
formáltalak. Általad kötök szövetséget népemmel, és adok világosságot a
nemzeteknek, hogy nyisd meg a vakok szemét, és szabadítsd ki a
börtönből a foglyokat, és a tömlöcből azokat, akik a sötétben ülnek.
Ez az Isten igéje.
Iz 42,1-4;6-7
VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Áldja meg Isten az ő népét, * adjon neki békességet. (4g. tónus.)
Előénekes: Adjátok meg az Úrnak, * Isten gyermekei,
adjátok meg az Úrnak a nevét megillető dicsőséget, * imádjátok az Urat szent ünnepi díszben!
Hívek: Áldja meg Isten az ő népét, * adjon neki békességet.
E: Az Úr szava zúg a vizek árján, * az Úr lebeg a nagy vizek fölött.
Az Úr szava telve erővel, * az Úr szava telve fönséggel.
H: Áldja meg Isten az ő népét, * adjon neki békességet.
E: A dicsőség Istene mennydörög, * templomában mindenek az ő dicséretét zengik.
Az Úr trónol a vízözön fölött, * az Úr király örökké.
H: Áldja meg Isten az ő népét, * adjon neki békességet.
Zsolt 28,1a és 2.3ac-4.3b és 9b-10
SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Az Úr fölkente őt Szentlélekkel.
Kornéliusz házában Péter szólásra nyitotta ajkát, és ezeket mondta:
„Valóban el kell ismernem, hogy Isten nem személyválogató. Mindenki
kedves előtte, bármely néphez tartozik is, aki féli őt és az igazságot
cselekszi. Isten a tanítást Izrael fiainak adta, és a béke örömhírét
hirdette Jézus által. Ő a mindenség Ura.
Ti tudjátok, hogy mi minden történt Galileától egész Judeáig attól
kezdve, hogy János hirdette a keresztséget: Hogyan kente fel az Isten a
názáreti Jézust Szentlélekkel és hatalommal. Ő pedig, amerre csak járt,
jótetteket vitt végbe, és meggyógyított minden ördögtől megszállottat,
mert vele volt az Isten.”
Ez az Isten igéje.
ApCsel 10,34-38
ALLELUJA
Megnyílt az ég és az Atya szózata hallatszott * „Ez az én
szeretett Fiam, öt hallgassátok!” Mk 9,6 – 3a. tónus.
† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Amikor Jézus megkeresztelkedett, látta, hogy leszáll rá a Szentlélek.
Abban az időben:
Jézus elment Galileából a Jordán (folyó) mellé Jánoshoz, hogy
megkeresztelkedjék nála. János azonban tiltakozott: „Neked kellene
megkeresztelned engem, és te jössz hozzám?” Jézus azonban így szólt:
„Hagyd ezt most, mert úgy illik, hogy teljesítsük mindazt, ami
igazságos.” Erre, János engedett neki.
Jézus pedig megkeresztelkedett. Mihelyt feljött a vízből, íme,
megnyílt az ég, és látta Isten Lelkét galamb módjára magára szállni. És
íme, hang hallatszott az égből: „Ez az én szeretett Fiam, akiben
kedvem telik!”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 3,13-17
Prefáció:Prefáció Urunk megkeresztelkedéséröl, Misekönyv 158. oldal
Az Úr legyen veletek.
H.: És a te lelkeddel.
Emeljük föl szívünket.
H.: Fölemeltük az Úrhoz.
Adjunk hálát Urunknak, Istenünknek.
H.: Méltó és igazságos.
(Mert) Valóban méltó és igazságos, illő és üdvös,
hogy mindig és mindenütt hálát adjunk néked,
– mi Urunk, szentséges ATyánk,
mindenható örök Isten:
Te csodálatos jelekkel vetted körül Jézust,
amikor megkeresztelkedett a Jordán vizében:
– mennyei szózatod HIRdette,
hogy Igéd itt lakik köztünk.
A galamb képében leszálló Lélek tanúságot tett arról,
hogy Krisztust, a te szolgádat az öröm olajával fölkented,
– és a szegényekhez KÜLDted
az üdvösség jó hírével.
(És) Ezért az égi erőkkel együtt
szüntelenül magasztalunk a földön,
— fölségedet dicsérjük,
és hangos szóval vég nélkül mondjuk (zengjük):
Áldozási ének:
Íme, ő az, akiről János mondta:
Én láttam, és tanúságot teszek róla,
hogy ő az Isten Fia!
(Jn 1,32.34)
Áldozás utáni könyörgés:
Szent lakomádban részesülve,
Urunk, könyörögve kérünk,
hogy Egyszülöttedet hűségesen hallgatva
gyermekeidnek hívjanak minket,
és valóban azok is legyünk.
Krisztus, a mi Urunk által.