09-20

Kim Taegon Szent András áldozópap, Csong Haszang Szent Pál és társaik, koreai vértanúk


SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt második leveléből
Krisztusért olyanok vagyunk, mint akiket halálra szántak, mégis élnek.
Testvéreim!
Úgy viselkedünk minden helyzetben, mint Isten szolgái! Nagy türelemmel viseljük a nyomorúságot, a szükséget és a szorongatást! Vállaljuk, hogy megverjenek, börtönbe zárjanak és tüntessenek ellenünk!
Fáradunk, virrasztunk, böjtölünk!
Szolgálunk feddhetetlen élettel, tudással, türelemmel, a Szentlélekben, őszinte szeretettel! Hirdetjük az igazságot Isten erejével, harcolunk az igaz ügyért, és védjük minden erőnkkel: akár siker ér, akár kudarc, akár gyalázat, akár dicséret!
Csalónak mondhatnak, mégis igazak vagyunk; ismeretlenek lehetünk, mégis jól ismernek; meghalhatunk, és mégis élünk; megfenyíthetnek, mégsem halunk bele.
Megszomoríthatnak, mégis folyton derűsek vagyunk; szegények vagyunk, mégis sok embert gazdagítunk; semmink sincsen, mégis a miénk minden.
Ez az Isten igéje.

A Notitiae „liturgikus közlöny” 2015-ös száma szerint az olvasmány: Bölcs 3,1-9. A kék Szentek Olvasmányai könyvben viszont még a régi van benne.
2Kor 6,4-10

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Akik könnyek között vetnek, * majd ujjongva aratnak. 5. vers.
Előénekes: Midőn az Úr hazahívta Sionnak foglyait, * olyanok voltunk, mint akik álmodnak.
Megtelt akkor örömmel az ajkunk, * és a nyelvünk ujjongással.
Hívek: Akik könnyek között vetnek, * majd ujjongva aratnak.
E: Akkor így beszéltek a nemzetek: * „Az Úr nagy dolgot művelt vélük.”
Hatalmas dolgot művelt az Úr vélünk, * azért szívből ujjongunk.
H: Akik könnyek között vetnek, * majd ujjongva aratnak.
E: Fordítsd, Uram, jóra sorsunkat, * amint megárasztod délen a folyókat.
Akik könnyek között vetnek, * majd ujjongva aratnak.
H: Akik könnyek között vetnek, * majd ujjongva aratnak.
E: Sírva viszik a magot, mikor vetni indulnak, * de ujjongva jönnek, jönnek és hozzák kévéiket.
H: Akik könnyek között vetnek, * majd ujjongva aratnak.
Zsolt 125,l-2ab.2cd-3.4-5.6

ALLELUJA
Jézus mondja: † Menjetek, tegyetek tanítványommá minden népet! * Én veletek vagyok a világ végéig. Mt 28,19a.20b – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Aki nem félti az életét Krisztusért, megmenti azt az örök életre.
Amikor Péter apostol megvallotta, hogy Jézus a Messiás, akkor az Úr így szólt az egész néphez: „Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl mindennap a keresztjét, és úgy kövessen engem! Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt. De aki elveszíti életét énmiattam, megmenti azt.
Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, önmagát azonban elveszíti, és romlásba dönti?
Aki ugyanis szégyell engem és szégyelli tanításomat, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor majd eljön a maga, az Atya és a szent angyalok dicsőségében.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 9,23-26

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
31. A VÉRTANÚKRÓL
Pap: Imádkozzunk, testvéreim, a mi Urunkhoz, Jézus Krisztushoz, aki a vértanúk hősiessége által mutatja meg a világnak az igaz hit értékét és az áldozatvállalás magasztosságát!
Lektor: 1. Vértanúidért, akik mindhalálig hűségesek maradtak hozzád, őrizd meg népedet az igaz hitben!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Vértanúidért, akik szabad lélekkel tettek tanúságot rólad, add meg az egész világnak a lelkiismereti szabadság ajándékát!
3. Vértanúidért, akik téged követve keresztjüket vállalták, add, hogy az élet minden baját mi is erős lélekkel viseljük!
4. Vértanúidért, akik tisztára mosták lelkük köntösét szent véredben, add, hogy legyőzzük a test és a világ csábításait!
5. Vértanúidért, akik együtt uralkodnak veled, fogadd be (N. testvérünket és összes) halottainkat örök országodba!
Pap: Győzelmes királyunk, Jézus Krisztus! Látod, hogy nélküled mennyire gyengék vagyunk. Állj híveid mellett a megpróbáltatás idején, és add meg nekik erősítő kegyelmedet! Aki élsz és uralkodol mindörökkön örökké.
Hívek: Ámen.