01-13

Szent Hiláriusz (Vidor) püspök és egyháztanító


SZENTLECKE Szent János apostol első leveléből
Aki megvallja a Fiút, az elismeri az Atyát is.
Gyermekeim!
Itt az utolsó óra! Amint hallottátok, eljön az antikrisztus.
Már eddig is sok antikrisztus lépett föl. Ebből tudjuk, hogy itt az utolsó óra. Közülünk kerültek ki, de nem tartoztak közénk. Ha közénk tartoztak volna, velünk maradtak volna. De rajtuk kellett nyilvánvalóvá lennie, hogy nem mindenki tartozik közénk.
Ti azonban a Szent(lélek) kenetében részesültetek, és ezt mindannyian tudjátok. Nem azért írtam nektek, mintha nem ismernétek az igazságot, hanem azért, mert ismeritek; és azt is tudjátok, hogy semmiféle hazugság nem származik az igazságból.
Mindaz, aki tagadja, hogy Jézus a Messiás, az hazug. Az antikrisztus az, aki tagadja az Atyát és a Fiút. Mindenki, aki tagadja a Fiút, nem ismeri el az Atyát sem; és aki megvallja a Fiút, elismeri az Atyát is.
Amit kezdettől fogva hallottatok, az maradjon meg bennetek! Ha megmarad bennetek a tanítás, amelyet kezdettől fogva hallottatok, akkor ti is megmaradtok a Fiúban és az Atyában. Az ígéret pedig, amelyet (Jézus) ehhez fűzött: az örök élet.
Ez az Isten igéje.
1Jn 2,18-25

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Pap vagy te mindörökké * Melkizedek rendje szerint. Vö. 4bc. vers.
Előénekes: Így szólt az Úr az én Uramhoz: † „Jobbom felől foglalj helyet, * míg minden ellenségedet lábad alá vetem zsámolyul.”
Hívek: Pap vagy te mindörökké * Melkizedek rendje szerint.
E: Kinyújtja az Úr Sionból hatalmad vesszejét: * „Ellenségeid között uralkodjál.
H: Pap vagy te mindörökké * Melkizedek rendje szerint.
E: Nálad van az uralom hatalmad napján, * szent fényességben a hajnalcsillag előtt szültelek téged.”
H: Pap vagy te mindörökké * Melkizedek rendje szerint.
E: Megesküdött az Úr, és meg nem bánja: * „Pap vagy te mindörökké Melkizedek rendje szerint.”
H: Pap vagy te mindörökké * Melkizedek rendje szerint.
Zsolt 109,1.2.3.4

ALLELUJA
Úgy világítson a ti világosságotok az emberek előtt, * hogy lássák jótetteiteket, és mennyei Atyátokat dicsőítsék érte! Mt 5,16 – 1 D2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Ti vagytok a világ világossága.
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Ti vagytok a föld sója. De ha a só ízét veszti, mivel sózzák meg? Nem való az egyébre, mint hogy kidobják, s eltapossák az emberek.
Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni. Lámpát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá rejtsék, hanem a lámpatartóra teszik, hogy világítson mindenkinek a házban. Úgy világítson a ti világosságtok az emberek előtt, hogy látva jótetteiteket, magasztalják mennyei Atyátokat!
Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy megszüntessem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem tökéletessé tenni. Bizony, mondom nektek, amíg az ég és föld el nem múlik, nem vész el a törvényből sem egy i betű, sem egy vessző, hanem minden érvényben marad. Aki tehát csak egyet is eltöröl akár a legkisebb parancsok közül is, és úgy tanítja az embereket, azt nagyon kicsinek fogják hívni a mennyek országában. És mindaz, aki megtartja és tanítja azokat, igen nagy lesz a mennyek országában.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 5,13-19

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
vagy: 32. A PÁPÁKRÓL VAGY LELKIPÁSZTOROKRÓL
Pap: Kérjük, testvéreim, Krisztus Urunkat, a jó Pásztort, hogy mutassa meg szeretetét irántunk, és hallgassa meg kéréseinket!
Lektor: 1. Urunk, te vagy a pásztorok fejedelme: ne hagyd Egyházadat szent és kiváló lelkipásztorok nélkül!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Aki nyájadat Péterre és utódaira bíztad, add, hogy N. pápánk az apostoli lelkű szent főpapok nyomdokait kövesse!
3. Aki jóságosan tanítod és neveled a népeket, ne engedd, hogy a világ elveszítse érzékét a lelki táplálék iránt!
4. Aki ismered tieidet, ne engedd, hogy egy is elvesszen azok közül, akikért véredet ontottad!
5. Aki válladra veszed a gyengét, és felkutatod az elveszett bárányt, erősítsd meg gyenge hitünket, és térítsd vissza magadhoz azokat, akik elhagytak téged!
(6. Aki életedet adtad juhaidért, öleld szent Szívedre N.-t és többi elhunyt testvérünket!)
Pap: Urunk, Jézus Krisztus, hallgasd meg néped kéréseit, és örvendeztesd meg nyájadat a pásztorok gondosságával, a pásztorokat pedig a rájuk bízott lelkek engedelmességével! Aki élsz és uralkodol mindörökkön örökké.
Hívek: Ámen.

vagy: 33. AZ EGYHÁZTANÍTÓKRÓL
Pap: Kérjük, testvéreim, a mindenható Istent, minden világosság Atyját, hogy teljesítse igazságra éhező és szomjazó hívei kéréseit!
Lektor: 1. Adj, Urunk, Egyházadnak bölcs tanítókat és apostoli lelkületű hithirdetőket, hogy a világ egyre jobban megismerje szent Fiad evangéliumát!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Add, hogy megszűnjék az írástudatlanság a földön, és a Szentírás ismeretében is gyarapodjanak a népek!
3. Támassz hívő szakembereket az emberi tudás minden ágában neved dicsőségére és a lelkek javára!
4. Add, hogy a szülők meg ne feledkezzenek ígéretükről, amelyet megkeresztelt gyermekeik vallásos nevelésére tettek!
5. Ne engedd, hogy világi tanulmányainkban előre haladva elhanyagoljuk a szentek tudományát: az imádságos lelkületet és az emberszeretet gyakorlását!
(6. Nyisd meg az igazság kapuit N. testvérünknek és minden megholt hívednek!)
Pap: Istenünk, te kiapadhatatlan fényességben lakozol. Gyarapítsd híveidet minden ismeretben, és add meg nekik Szentlelked segítségét, hogy életükkel tanúskodjanak a te igazságodról! Krisztus, a mi Urunk által.
Hívek: Ámen.