Kezdőének:
Népem üdvössége én vagyok – mondja az Úr.
Bármilyen nyomorúságból kiáltsanak is hozzám,
megmentem őket, és Istenük leszek mindörökre.
Könyörgés:
Mennyei Atyánk, te az isten- és emberszeretet parancsában
foglaltad össze szent törvényedet.
Add, hogy parancsaidat megtartva
eljussunk az örök életre.
A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által,
aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben,
Isten mindörökkön örökké.
OLVASMÁNY Ámosz próféta könyvéből
A próféta ostorozza a szegényekkel szemben elkövetett szívtelenséget.
Halljátok, ti, akik eltiporjátok a szegényt,
és szorongatjátok az országban a szűkölködőket!
Azt mondjátok: „Mikor múlik el az újhold,
hogy eladhassuk a búzánkat?
A szombat, hogy árulhassuk gabonánkat?
Csökkentjük a mértéket, növeljük a sékelt,
meghamisítjuk a mérleget,
hogy megvehessük pénzért a szegényt,
egy pár saruért a szűkölködőt,
és eladhassuk a gabona ocsúját.”
Ezért megesküdött az Úr arra, aki Jákob büszkesége:
„Sose felejtem el egyetlen tettüket sem!”
Ez az Isten igéje.
Ám 8,4-7
VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Dicsérjétek az Urat, * aki a szegényt fölemeli. Vö. 1a és 7b (2. tónus)
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja. 2. szám.
Előénekes: Dicsérjétek az Urat, ti, szolgái, * dicsérjétek az Úr nevét.
Legyen áldott az Úr neve, * most és mindörökké.
Hívek: Dicsérjétek az Urat, * aki a szegényt fölemeli.
E: Fölséges az Úr minden nép fölött, * dicsősége magasabb az egeknél.
Ki olyan, mint a mi Istenünk, † aki a magasságban trónol, * lehajol, hogy letekintsen az égre és a földre.
H: Dicsérjétek az Urat, * aki a szegényt fölemeli.
E: A gyengét magához vonja a porból, * a sárból a szegényt fölemeli.
Hogy fejedelmek között adjon helyet néki, * népének nagyjai mellett.
H: Dicsérjétek az Urat, * aki a szegényt fölemeli.
Zsolt 112,1-2.4-6.7-8
SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a Timóteushoz írt első leveléből
Könyörögjetek minden emberért Istenhez,
aki azt akarja, hogy mindenki üdvözüljön!
Szeretett Fiam!
Mindenekelőtt arra kérlek, végezzetek imát, könyörgést, esedezést és
hálaadást minden emberért, a királyokért és az összes elöljárókért,
hogy békés, nyugodt életet élhessünk, szentségben és tisztességben. Ez
jó és kedves üdvözítő Istenünk szemében, aki azt akarja, hogy minden
ember üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére.
Hiszen egy az Isten, s egy a közvetítő Isten és ember között: az
ember Krisztus Jézus, aki váltságul adta magát mindenkiért, és
tanúságot tett a meghatározott időben. Ezért kaptam a küldetést, hogy
hírnök és apostol legyek – igazat mondok, nem hazudom –, a pogányok
tanítója hitre és igazságra. Azt kívánom tehát, hogy a férfiak
mindenütt tiszta lélekkel emeljék imára kezüket, ne haragos és
viszálykodó érzülettel.
Ez az Isten igéje.
1Tim 2,1-8
ALLELUJA
Jézus Krisztus – bár gazdag volt – szegénnyé lett értetek, * hogy szegénysége által gazdaggá legyetek. 2Kor 8,9 – 5. tónus.
Hosszabb forma:
† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Okosan használjuk fel a ránk bízott javakat!
Abban az időben Jézus ezt a példabeszédet mondta tanítványainak:
„Egy gazdag ember előtt bevádolták intézőjét, hogy eltékozolja ura
vagyonát. Erre ő magához hívatta és így szólt hozzá: »Mit hallok rólad?
Adj számot gazdálkodásodról, mert nem maradhatsz tovább intézőm.«
Az intéző így gondolkodott magában: »Mitévő legyek, ha Uram elveszi
tőlem az intézőséget? Kapálni nem tudok, koldulni szégyellek. Tudom
már, mit teszek, hogy befogadjanak az emberek házukba, ha gazdám
elmozdít az intézőségből.« Egyenként magához hívatta tehát urának
adósait. Megkérdezte az elsőt: »Mennyivel tartozol uramnak?« Azt
felelte: »Száz korsó olajjal.« Erre azt mondta neki: »Vedd elő
adósleveledet, ülj le hamar, és írj ötvenet.« Aztán megkérdezett egy
másikat: »Te mennyivel tartozol?« »Száz véka búzával« – hangzott a
válasz. »Fogd adósleveledet – mondta neki –, és írj nyolcvanat.«
Az úr dicsérte a hűtlen intézőt, hogy okosan járt el. Bizony, a világ
fiai a maguk módján okosabbak a világosság fiainál. Mondom tehát
nektek: Szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonból, hogy amikor
meghaltok, befogadjanak titeket az örök hajlékokba.
* (Abban az időben Jézus ezeket mondta tanítványainak:)
Aki a kicsiben hű, az a nagyban is hű. Aki pedig hűtlen a kicsiben, az a nagyban is
hűtlen. Ha tehát a hamis mammonban nem voltatok hűségesek, ki bízza
rátok az igazi értéket? És ha a máséban nem voltatok hűek, ki adja oda
nektek a tiéteket?
Egy szolga sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli, és
a másikat szereti, vagy: ragaszkodik az egyikhez, és a másikat megveti.
Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.”
Ezek az evangélium igéi.
Vagy rövidebb forma a *-tól Lk 16,10-13
Lk 16,1-13
Áldozási ének:
Azt parancsoltad nekünk, hogy pontosan megtartsuk tanításodat.
Adj jó irányt útjaimnak, hogy mindig akaratodat kövessem. (Zsolt 118,4-5)
vagy
Én vagyok a jó Pásztor,
ismerem enyéimet, és enyéim is ismernek engem
– mondja az Úr. (Jn 10,14)
Áldozás utáni könyörgés:
Szentségeiddel erősítesz minket, Istenünk.
Támogass jóságosan állandó segítségeddel,
hogy megváltásunk kegyelmét a szentáldozásban is,
és keresztény életünkben is elnyerjük.
Krisztus, a mi Urunk által.