2022-09-03

22. évközi hét szombat

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből
Az apostol mindent vállal híveiért – mint az atya a gyermekeiért.
Testvéreim!
Tőlem és Apollótól tanuljátok meg, amint írva van: „Senki se fuvalkodjék fel, és ne kérkedjék egyik tanítóval a másikkal szemben.” Mert mi tesz téged a másiknál különbbé? Mid van, amit nem kaptál, ha pedig kaptad, miért dicsekszel, mintha nem kaptad volna. Már jóllaktatok, már gazdagok lettetek. Nélkülünk is uralomra jutottatok! Bárcsak valóban uralomra jutottatok volna, hogy veletek mi is uralkodhatnánk.
Úgy látom ugyanis, hogy Isten, nekünk apostoloknak az utolsó helyet jelölte ki, mint a halálraszántaknak. Látványossága lettünk a világnak: angyaloknak is, embereknek is.
Mi oktalanok vagyunk Krisztusért,
ti okosak Krisztusban.
Mi gyöngék vagyunk,
ti pedig erősek.
Titeket megbecsülnek, minket pedig megvetnek.
Mindmáig éhezünk és szomjazunk,
nincs ruhánk és verést szenvedünk.
Nincs otthonunk, és kezünk munkájával fáradunk.
Átkoznak minket, mi pedig áldást mondunk,
üldöznek minket, mi pedig elviseljük.
Gyaláznak minket, mi pedig imádkozunk.
Szinte salakja lettünk ennek a világnak,
mindenkinek söpredéke mostanáig.
Nem azért írom ezt, hogy megszégyenítselek titeket, hanem mint kedves gyermekeimet intelek benneteket. Ha tízezer tanítótok volna is Krisztusban, atyátok nincs sok. Jézus Krisztusban én adtam életet nektek az evangélium által.
Ez az Isten igéje.
1Kor 4,6b-15

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Közel az Úr azokhoz, * akik oltalmát kérik. 18a. vers.
Előénekes: Igazságos az Úr minden útján, * és szent minden művében.
Közel az Úr mindazokhoz, akik őt hívják, * akik hozzá kiáltanak igaz szívvel.
Hívek: Közel az Úr azokhoz, * akik oltalmát kérik.
E: Az istenfélők vágyait teljesíti, † kérésüket meghallgatja, * és megmenti őket.
Megóv az Úr mindenkit, aki őt szereti, * de elpusztít minden gonosztevőt.
H: Közel az Úr azokhoz, * akik oltalmát kérik.
E: Az Úr dicséretét hirdesse ajkam, * szent nevét mindörökké áldja minden élő.
H: Közel az Úr azokhoz, * akik oltalmát kérik.
Zsolt 144,17-21

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Én vagyok az út, az igazság és az élet. * Senki sem jut Atyámhoz, csak általam.” Jn 14,6 – 4 g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus ura az ószövetségi törvénynek is.
Amikor Jézus Galileában tanított, az egyik szombaton vetések között járt. Tanítványai tépdesni kezdték a kalászokat, és kezükkel morzsolgatva eszegették. Néhány farizeus rájuk szólt: „Miért tesztek olyant, ami szombaton tilos?”
Jézus válaszolt nekik: „Nem olvastátok, mit tett Dávid, amikor társaival együtt éhezett? Bement az Isten házába, fogta a szent kenyereket, evett, és adott belőlük a többieknek is; pedig azokat csak a papoknak lett volna szabad megenniük.” Majd hozzátette: „Az Emberfia ura a szombatnak is.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 6,1-5

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Pap: Bizalommal forduljunk Istenhez, aki Máriát, Krisztus anyját fölébe helyezte minden égi és földi teremtménynek!
Lektor: 1. Irgalmasság Atyja, köszönjük, hogy a Boldogságos Szűz Máriában égi édesanyát adtál nekünk; add, hogy mindig gyermeki szeretettel ragaszkodjunk hozzá!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Szűz Mária tanulékony lélekkel figyelt Jézus szavára; add, hogy példája szerint mi is szívünkbe fogadjuk szent Fiad igéit!
Hívek: Kérünk téged...
3. A kereszt alatt álló Máriát megerősítetted a fájdalmak elviselésére; az ő közbenjárására adj erőt nekünk is a kereszt hordozására!
Hívek: Kérünk téged...
4. Szent Fiad feltámadása által örömmel töltötted el Szűz Mária szívét; tölts el minket is a feltámadás reménységével!
Hívek: Kérünk téged...
5. Szűz Máriát testével-lelkével felvetted a mennyei dicsőségbe; földi életünk után add meg nekünk is az örök életet!
Hívek: Kérünk téged...
(6. A Boldogságos Szűz Mária a mennyország királynője; az ő közbenjárására fogadd be elhunyt testvéreinket is az örök élet boldogságába!
Hívek: Kérünk téged...)
Pap: Add meg, kérünk, mindenható Istenünk, hogy mi, a te híveid, akik a Boldogságos Szűz Mária oltalmában bízunk, anyai közbenjárására minden rossztól megszabaduljunk itt a földön, és az örök élet örömére eljussunk a mennyben. Krisztus, a mi Urunk által.
Hívek: Ámen.

Igenaptár főoldal