2022-01-26

3. évközi hét szerda

OLVASMÁNY Sámuel második könyvéből
Isten megígéri Dávidnak, hogy trónját megőrzi utódai számára.
Királysága a családjából származó Messiás örök uralmának az előképe.

Amikor Dávid elhatározta, hogy Jeruzsálemben kőtemplomot épít, az Úr a következő éjszakán szózatot intézett Nátán prófétához:
„Menj, és mondd meg szolgámnak, Dávidnak: »Ezt üzeni az Úr: Te akarsz nekem házat építeni lakóhelyül? Hiszen nem laktam én házban attól fogva, hogy népemet kihoztam Egyiptom földjéről mind a mai napig. Sátorhajléknak voltam lakója, abban vándoroltam. Vajon szóltam-e bárhol is, ahol Izrael fiaival együtt jártam, népem valamelyik bírájának, akit megbíztam választott népem vezetésével: Miért nem építetek nekem cédrusfa házat?
Nos, közöld szolgámmal, Dáviddal! Ezt üzeni a Seregek Ura: Én hoztalak el téged a legelőről, a juhok mellől, hogy választott népem, Izrael fejedelme légy. Veled voltam minden vállalkozásodban, és minden ellenségedet megsemmisítettem előtted. Nagy nevet szereztem neked, olyat mint a föld nagyjaié. Népemnek, Izraelnek is meghatároztam egy helyet, és oda telepítettem. Ezen a helyen lakik majd, és nem fogják többé háborgatni. A gonoszok sem szorongatják, mint kezdetben, attól a naptól fogva, hogy bírákat rendeltem népem, Izrael fölé.
Nyugalmat adok neked is minden ellenségedtől, és előre megmondja neked az Úr, hogy uralkodóházzá teszi a családodat.
Ha majd letelnek napjaid, és nyugovóra térsz atyáid mellé, akkor utódot támasztok fiaid közül, és megszilárdítom királyságát. Ő fog nekem házat építeni, én pedig megszilárdítom királyi trónusát mindörökre. Atyja leszek neki, ő pedig fiam lesz nekem. Ha valami gonoszat cselekszik, megfenyítem őt, ahogy embereket szokás; csapásokkal, mint bármelyik embert. De irgalmasságomat nem vonom meg tőle, mint ahogy megvontam Saultól, és eltaszítottam őt magamtól. Házad és királyságod szilárd lesz mindörökre, és trónusod rendületlenül áll majd mindenkoron.«”
Nátán próféta mindezt úgy mondta el Dávidnak, ahogyan hallotta és látomásban látta.
Ez az Isten igéje.
2Sám 7,4-17

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Irgalmam iránta * mindörökké megmarad. (29a. vers. - 6. tónus)
Előénekes: Választottammal szövetséget kötöttem, * megesküdtem szolgámnak, Dávidnak:
„Megerősítem ivadékodat örökre, * és megszilárdítom trónodat nemzedékről nemzedékre.”
Hívek: Irgalmam iránta * mindörökké megmarad.
E: Így szólít majd engem: „Atyám vagy nékem, * Istenem és üdvöm sziklája.”
Én pedig elsőszülöttemmé teszem őt, * fölségessé a királyok között.
H: Irgalmam iránta * mindörökké megmarad.
E: Irgalmam iránta örökké megmarad, * szövetségem hűsége nem szűnik meg.
Örök időkre megtartom ivadékát, * és királyi székét, mint az ég napjait.
H: Irgalmam iránta * mindörökké megmarad.
Zsolt 88,4-5.27-28.29-30

ALLELUJA
Jó mag az Isten igéje, † Krisztus a magvető; * aki rátalál, örökké élni fog. 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Az Isten igéje akkor lesz hatékony bennünk, ha hívő lélekkel fogadjuk, és tettekre is váltjuk.
Amikor Jézus a Genezáreti-tó partján tanított, nagy tömeg gyűlt köréje. Ezért hajóba szállt, és egy kissé beljebb ment a parttól, a tömeg pedig a tó partján maradt. Ekkor példabeszédekben sok mindenről beszélt nekik. Így kezdte tanítását:
„Halljátok csak! Kiment a magvető vetni. Amint vetett, némely szem az útfélre esett. Odaszálltak az égi madarak, és fölcsipegették.
Némely mag köves helyre esett, ahol nem volt elég talaja. Itt hamar kikelt, mert nem jutott mélyen a földbe. Amikor azonban kisütött a nap, megperzselődött, és mivel nem volt elég erős gyökere, elszáradt. Némely mag pedig tövisek közé hullott. Amint a tövisek felnőttek, elfojtották, úgyhogy nem hozott termést. A többi mag jó földbe hullott, kikelt, felnőtt, és harmincszoros, hatvanszoros, sőt százszoros termést hozott.” Jézus így fejezte be szavait: „Akinek füle van, hallja meg!”
Amikor egyedül maradt, tanítványai és a tizenkét apostol megkérdezték tőle, mi a példabeszéd értelme. Így válaszolt nekik: „Ti megtudhatjátok Isten országának titkát, a kívülállók azonban csak példabeszédekben hallanak róla:
Nézzenek, de ne lássanak, halljanak, de ne értsenek, nehogy megtérjenek, és bocsánatot nyerjenek.”
Azután így folytatta: „Nem értitek ezt a példabeszédet? Hogyan fogjátok a többi példabeszédet megérteni? A magvető az, aki az igét hirdeti. Azok, akikben útfélre hull a tanítás, meghallgatják ugyan, de rögtön jön a sátán, és kitépi szívükből az elvetett igét. Azok, akiknél köves talajra hullt a mag, amikor hallják a tanítást, szívesen hajlanak rá; de nem ver bennük gyökeret, mert (állhatatlanok), csak a pillanatnak élnek. Ezért, ha szorongatás vagy üldözés éri őket az Isten igéje miatt, hamarosan meginognak. Azok pedig, akikben tövisek közé esik (az Isten igéje), meghallgatják ugyan a tanítást, de a világi gondok, a csalóka gazdagság és a többi földi szenvedély rabul ejtik őket; és elfojtják az igét, úgyhogy nem hoz bennük gyümölcsöt.
Végül vannak olyanok, akikben az ige jó földbe hullott. Hallják a tanítást, magukévá is teszik, és harmincszoros, hatvanszoros, sőt százszoros termést hoznak.”
Ezek az evangélium igéi.
Mk 4,1-20

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Pap: Kérjük, testvéreim, teljes szívünkből a mindenható Atyaistent, aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és az igazság ismeretére jusson!
Lektor: 1. Hogy kegyelmével gazdagítsa és állandóan vezesse az Anyaszentegyházat, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Hogy Egyházában kegyelmi ajándékaival elárassza a püspököket, a papokat és a szerzeteseket, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...
3. Hogy elvezesse az Anyaszentegyházba mindazokat, akik még nem hisznek Krisztusban, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...
4. Hogy vezérelje az államférfiakat a népek jogainak védelmében és boldogulásuk munkálásában, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...
5. Hogy minket szeretetének igaz tanúivá tegyen az emberek előtt, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...
(6. Hogy N. testvérünknek [nővérünknek], akiért a szentmisét bemutatjuk, adja meg az örök világosságot és boldogító istenlátást, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...)
Pap: Urunk, Istenünk! Jusson el könyörgésünk felséges trónod elé! Ne legyen eredménytelen, hanem nyerjen meghallgatást! Krisztus, a mi Urunk által.
Hívek: Ámen.

Igenaptár főoldal