2021-11-28

Advent 1. vasárnapja (C év)

Kezdőének:
Lelkem hozzád emelem, Uram, én Istenem, benned bízom, ne valljak szégyent! Ne ujjongjon ellenség fölöttem, hiszen aki benned bízik, meg nem szégyenül. (Zsolt 24,1-3)

Könyörgés:
Mindenható, örök Isten, önts híveid szívébe szent elhatározást, hogy jótettekkel siessünk a közelgő Krisztus elé, ő pedig egykor jobbjára állítson minket országában, és mindnyájan együtt örvendjünk a boldog örökkévalóságban. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

OLVASMÁNY Jeremiás próféta könyvéből
Isten elküldi a Messiást, aki Dávid nemzetségéből születik.
Íme, jönnek majd napok – mondja az Úr –, amikor teljesítem a jót, amelyet Izrael házának és Júda házának megígértem:
Azokban a napokban és abban az időben igaz sarjat támasztok Dávidnak, aki jogot és igazságot teremt az országban. Azokban a napokban megszabadul Júda, és biztonságban él Jeruzsálem. És a várost így hívják majd: „Az Úr a mi igazságunk!”
Ez az Isten igéje.
Jer 33,14-16

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Hozzád emelem a lelkem, * én Uram, Istenem. (4 g. tónus)
Előénekes: Utaidat, Uram, mutasd meg nékem, * ösvényeidre taníts meg engem.
Taníts és vezess igazságod szerint, * mert te vagy üdvözítő Istenem.
Hívek: Hozzád emelem a lelkem, * én Uram, Istenem.
E: Az Úr igazságos és jóságos, * ezért a bűnösöknek is utat mutat.
Az alázatost a jóban vezérli, * a szelídet útjára tanítja.
H: Hozzád emelem a lelkem, * én Uram, Istenem.
E: Az Úr minden útja irgalom és hűség azoknak, * akik szövetségét és törvényét megtartják.
Isten barátságát élvezik, akik őt félik, * szövetségét feltárja nékik.
H: Hozzád emelem a lelkem, * én Uram, Istenem.
Zsolt 24,4bc-5ab.8-9.10 és 14

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a tesszaloniki hívekhez írt első leveléből
Krisztus e jövetelére erősítse meg szívünket az Úr.
Testvéreim!
Gyarapítson és gazdagítson titeket az Úr a szeretetben egymás és mindenki iránt, mint ahogy mi is szeretünk titeket. Tegye állhatatossá szíveteket, hogy feddhetetlen szentségben állhassatok Istenünk és Atyánk elé, amikor a mi Urunk, Jézus majd eljön, összes szentjének kíséretében.
Továbbá kérünk és intünk titeket, testvérek, Urunkban, Jézusban: Megtanultátok tőlünk, hogyan kell Istennek tetsző életet élnetek: éljetek is hát így, s haladjatok egyre előbbre. Hiszen tudjátok, milyen utasításokat adtunk nektek Urunk, Jézus által.
Ez az Isten igéje.
1Tessz 3,12-4,2

ALLELUJA
Urunk, mutasd meg nékünk irgalmas szívedet, * és üdvösségedet add meg nékünk. Zsolt 84,8. – 1 D2 tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Elközelgett a ti megváltásotok.
Jézus ezeket mondta tanítványainak a világ végéről:
„Jelek lesznek a Napban, a Holdban és a csillagokban, a földön pedig kétségbeesett rettegés támad a népek között a tenger zúgása és a hullámok háborgása miatt. Az emberek megdermednek a rémülettől, miközben várják, hogy mi történik a világgal. A mindenség összetartó erői megrendülnek. Akkor majd meglátják az Emberfiát, amint eljön a felhőkben nagy hatalommal és dicsőséggel.
Amikor mindez beteljesedik, nézzetek fel, és emeljétek föl fejeteket, mert elérkezett megváltásotok.
Vigyázzatok, hogy el ne nehezedjék szívetek tobzódásban, részegeskedésben és az evilági gondokban. Így majd nem ér készületlenül benneteket az a nap. Mint a csapda, úgy csap le mindazokra, akik a földön laknak. Virrasszatok hát és imádkozzatok szüntelenül, hogy megmeneküljetek attól, ami majd bekövetkezik, és megállhassatok az Emberfia színe előtt.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 21,25-28.34-36

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Pap: Az új egyházi év kezdetén, forduljunk, testvéreim, mennyei Atyánkhoz, és kérjük, hogy megváltásunk eseményeit ünnepelve, részesüljünk Isten kegyelmi ajándékaiban!
Lektor: 1. Tisztítsd meg, Urunk, szívünket a bűnbánatban, hogy bizakodva várhassuk találkozásunkat Jézus Krisztussal!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket.
2. Add, hogy a hívek karácsonyra készülve kegyelmed segítségével megújítsák életüket!
Hívek: Kérünk téged . . .
3. Segítsd a népek vezetőit, hogy eredményesen szolgálják a békét és az egyetértést az egész világon!
Hívek: Kérünk téged . . .
4. Add, hogy a betegeknek és a szenvedőknek vigasztalást adjon Jézus eljövetelének várása!
Hívek: Kérünk téged . . .
5. Elhunyt testvéreinknek pedig teljesítsd sóvárgó vágyakozását, és részesítsd őket szent színed látásában.
Hívek: Kérünk téged . . .
Pap: Urunk; Istenünk! Gyermeki bizalommal könyörgünk hozzád: töltsd el szívünket kegyelmeddel, hogy így méltók lehessünk a karácsony örömére és békéjére! Krisztus, a mi Urunk által.
Hívek: Ámen.

Felajánló könyörgés:
Kérünk, Istenünk, fogadd el adományainkat, amelyeket jótéteményedből felajánlunk, hogy buzgó lélekkel bemutatott áldozatunk nyerjen örök jutalmat a mennyben. Krisztus, a mi Urunk által.

Prefáció:
ADVENTI I. PREFÁCIÓ
Krisztus kettős eljövetele
A következő prefációt advent I. vasárnapjától december 16-ig az időszaki misékben mondjuk, valamint az ugyanebben az időben végzett egyéb misékben, amelyeknek nincs saját prefációjuk.


Az Úr legyen veletek.
H.: És a te lelkeddel.
Emeljük föl szívünket.
H.: Fölemeltük az Úrhoz.
Adjunk hálát Urunknak, Istenünknek.
H.: Méltó és igazságos.
(Mert) Valóban méltó és igazságos, illő és üdvös, hogy mindig és mindenütt hálát adjunk néked, mi Urunk, szentséges Atyánk, mindenható, örök Isten: Krisztus, a mi Urunk által.
Ő első eljövetelekor magát megalázva testet öltött, teljesítette a kezdettől fogva neki rendelt küldetést, – és megnyitotta SZÁmunkra az örök üdvösség útját: hogy amikor dicsőséges fényben újra eljön – látható valóságban NYERjük el, amit most ígéretében bízva várunk.
(És) Ezért mi is, miként az angyalok és főangyalok, a trónod körül álló hatalmas égi szellemek, és minden seregek a mennyben, (a te) dicsőséged himnuszát zengjük, – és velük EGyütt vég nélkül mondjuk: (énekeljük:)

Áldozási ének:
Mindenféle jókat osztogat az Úr, és földünk megtermi gyümölcsét. (Zsolt 84,13)

Áldozás utáni könyörgés:
Kérünk, Istenünk, szolgáljon javunkra ez a közösségben bemutatott áldozat, amellyel már mostani mulandó életünkben megtanítasz arra, hogy az égieket szeressük, és az örökkévalókhoz ragaszkodjunk. Krisztus, a mi Urunk által.


Igenaptár főoldal