09-03

Nagy Szent Gergely, pápa és egyháztanító


SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt második leveléből
Jézus Krisztust hirdetjük, magunkat pedig úgy minta ti szolgátokat.
Testvéreim!
Mivel Isten irgalmából kaptuk a szolgálatot, nem csüggedünk el. Elutasítjuk a gyalázatos alattomosságot, nem élünk álnokságban, és nem hamisítjuk meg az Isten igéjét, hanem az Isten színe előtt nyíltan hirdetjük az igazságot, és így ajánljuk magunkat a jóakaratú embereknek.
Mi ugyanis nem magunkat hirdetjük, hanem Jézus Krisztust, az Urat, magunkat pedig mint a ti szolgátokat Jézusért. Isten ugyanis, aki azt mondta: „A sötétségből támadjon világosság”, a mi szívünkben is világosságot támasztott, hogy felragyogjon számunkra Isten dicsőségének ismerete Jézus Krisztus arcán.
Ezt a kincset azonban törékeny cserépedényben őrizzük, hogy ezt a rendkívüli erőt ne magunknak, hanem Istennek tulajdonítsuk.
Ez az Isten igéje.
2Kor 4,1-2.5-7

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Hirdessétek minden népnek, * mondjátok el az Úr csodás tetteit. Vö. 3. vers.
Előénekes: Énekeljetek az Úrnak új éneket, * minden föld az Úrnak énekeljen.
Énekeljetek az Úrnak, áldjátok nevét, * napról napra hirdessétek üdvösségét.
Hívek: Hirdessétek minden népnek, * mondjátok el az Úr csodás tetteit.
E: Hirdessétek dicsőségét a nemzetek között, * és csodatetteit minden népnek.
H: Hirdessétek minden népnek, * mondjátok el az Úr csodás tetteit.
E: Népek családjai, adjatok az Úrnak, † adjatok dicsőséget és tiszteletet az Úrnak, * ismerjétek el az Úr nevének dicsőségét,
H: Hirdessétek minden népnek, * mondjátok el az Úr csodás tetteit.
E: Mondjátok a nemzeteknek: * „Az Úr uralkodik!”
Ő tette a földet szilárddá, és az meg nem inog, * ő ítélkezik a népek fölött igazságban.
H: Hirdessétek minden népnek, * mondjátok el az Úr csodás tetteit.
Zsolt 95,1-2a.2b-3.7-8a.10

ALLELUJA
Így szól az Úr: † Barátaimnak mondalak titeket, * mert tudtul adtam nektek mindent, amit Atyámtól hallottam. Jn 15,15b – 7 b. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Nektek adom az országot, mint ahogy Atyám nekem adta.
Az utolsó vacsorán versengés támadt az apostolok között, hogy melyikük a nagyobb.
Erre Jézus azt mondta nekik: „A királyok uralkodnak a népeken, s akik hatalmat gyakorolnak fölöttük, jótevőiknek hívatják magukat. Közöttetek ne így legyen. A legnagyobb legyen olyan, mintha a legkisebb volna, az elöljáró pedig mintha a szolga volna. Mert ki a nagyobb, aki az asztalnál ül, vagy aki felszolgál? Nyilván az, aki az asztalnál ül. Én mégis úgy vagyok köztetek, mint aki szolgál.
Ti kitartottatok velem megpróbáltatásaimban. Ezért nektek adom az országot, mint ahogy Atyám nekem adta, hogy majd asztalomnál egyetek és igyatok országomban, és trónon ülve ítélkezzetek Izrael tizenkét törzse fölött.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 22,24-30

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
32. A PÁPÁKRÓL VAGY LELKIPÁSZTOROKRÓL
Pap: Kérjük, testvéreim, Krisztus Urunkat, a jó Pásztort, hogy mutassa meg szeretetét irántunk, és hallgassa meg kéréseinket!
Lektor: 1. Urunk, te vagy a pásztorok fejedelme: ne hagyd Egyházadat szent és kiváló lelkipásztorok nélkül!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Aki nyájadat Péterre és utódaira bíztad, add, hogy N. pápánk az apostoli lelkű szent főpapok nyomdokait kövesse!
3. Aki jóságosan tanítod és neveled a népeket, ne engedd, hogy a világ elveszítse érzékét a lelki táplálék iránt!
4. Aki ismered tieidet, ne engedd, hogy egy is elvesszen azok közül, akikért véredet ontottad!
5. Aki válladra veszed a gyengét, és felkutatod az elveszett bárányt, erősítsd meg gyenge hitünket, és térítsd vissza magadhoz azokat, akik elhagytak téged!
(6. Aki életedet adtad juhaidért, öleld szent Szívedre N.-t és többi elhunyt testvérünket!)
Pap: Urunk, Jézus Krisztus, hallgasd meg néped kéréseit, és örvendeztesd meg nyájadat a pásztorok gondosságával, a pásztorokat pedig a rájuk bízott lelkek engedelmességével! Aki élsz és uralkodol mindörökkön örökké.
Hívek: Ámen.

vagy
33. AZ EGYHÁZTANÍTÓKRÓL
Pap: Kérjük, testvéreim, a mindenható Istent, minden világosság Atyját, hogy teljesítse igazságra éhező és szomjazó hívei kéréseit!
Lektor: 1. Adj, Urunk, Egyházadnak bölcs tanítókat és apostoli lelkületű hithirdetőket, hogy a világ egyre jobban megismerje szent Fiad evangéliumát!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Add, hogy megszűnjék az írástudatlanság a földön, és a Szentírás ismeretében is gyarapodjanak a népek!
3. Támassz hívő szakembereket az emberi tudás minden ágában neved dicsőségére és a lelkek javára!
4. Add, hogy a szülők meg ne feledkezzenek ígéretükről, amelyet megkeresztelt gyermekeik vallásos nevelésére tettek!
5. Ne engedd, hogy világi tanulmányainkban előre haladva elhanyagoljuk a szentek tudományát: az imádságos lelkületet és az emberszeretet gyakorlását!
(6. Nyisd meg az igazság kapuit N. testvérünknek és minden megholt hívednek!)
Pap: Istenünk, te kiapadhatatlan fényességben lakozol. Gyarapítsd híveidet minden ismeretben, és add meg nekik Szentlelked segítségét, hogy életükkel tanúskodjanak a te igazságodról! Krisztus, a mi Urunk által.
Hívek: Ámen.