OLVASMÁNY Jónás próféta könyvéből
Hiába menekül Jónás az Úr akaratának teljesítése elől, mégis oda kerül, ahová az Úr irányította őt.
Jónás prófétához így szólt az Úr: „Kelj fel, és menj Ninivébe, a nagy városba!
Hirdesd, hogy gonoszságuk már az égig ér!”
Jónás el is indult, de csak azért, meneküljön az Úr színe elől.
Lement Joppéba, ott talált is egy Tarziszba tartó hajót: megfizette az útiköltséget, és beszállt, hogy Tarziszba utazzék velük az Úr színe elől.
De az Úr szelet bocsátott rájuk, és nagy vihar támadt a tengeren.
Hajójuk majdhogy össze nem tört, oly erős volt már a vész.
Megrémültek erre a hajósok, és mindegyikük a saját istenéhez kiáltott.
Tengerbe dobta mindegyik a hajón lévő holmiját, hogy azzal is könnyítsenek a hajón.
Jónás eközben lement a hajó aljába, és mély álomba merült.
A kormányos felrázta őt, és rákiáltott: „Miért alszol oly mélyen, kelj fel, és te is hívd Istenedet, hát hogyha éppen az az Isten gondol majd reánk, és nem pusztulunk el!”
Majd így beszéltek a hajósok: „Gyertek, vessünk sorsot, hogy megtudjuk, ki miatt ért minket ez a veszedelem.”
Sorsot vetettek, és a sors Jónásra esett.
Erre megkérdezték tőle: „Mondd nekünk, miért zúdul ránk e csapás?
Mi a foglalkozásod és honnét jössz?
Hol a hazád? Melyik néphez tartozol?”
Ő így felelt: „Héber vagyok. Az Úr az Istenem, aki a tengert és a földet teremtette.”
Megrémült erre mindegyik, és sorra kérdezgették: „Hogyan tehetted ezt?”
Elmondta ugyanis, hogy ő az Úr elől menekül.
Megkérdezték: „Most mit tegyünk veled, hogy megszűnjék a tenger háborgása ellenünk?”
A tenger ugyanis egyre jobban háborgott.
Ő így szólt: „Fogjatok meg, dobjatok a tengerbe!
Így a tenger háborgása biztosan elcsitul körülöttetek.
Mert jól tudom, hogy miattam szakadt rátok ez a nagy vihar.”
A férfiak megpróbáltak úgy evezni, hogy partra jussanak, de mindhiába, mert a tenger csak egyre jobban háborgott.
Ekkor az Úrhoz kiáltottak: „Kérünk, Urunk, hallgass meg!
Ne vesszünk el emiatt az ember miatt!
Ne háríts ránk ártatlan vért!
Mert te, Uram, azt tetted, amit tenni akartál!”
Azzal Jónást a vízbe dobták, és a tenger lecsendesült.
Erre félelemmel telt el mindenki az Úr iránt: áldozatokat mutattak be az Úrnak, és fogadalmakat tettek.
Az Úr pedig egy nagy halat rendelt oda, hogy az Jónást elnyelje.
Három napot, három éjjelt töltött Jónás a hal sötét gyomrában.
Akkor az Úr parancsára Jónást a hal kivetette a partra.
Ez az Isten igéje.
Jón 1,1–2,1.11
VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: A pusztulásból kimentetted életem, * én Uram, Istenem. 7c. vers.
Előénekes: Az Úrhoz kiáltottam a megpróbáltatás idején, * és ő meghallgatott engem:
Az alvilág mélyéről kiáltottam hozzád, * és meghallgattad szavamat.
Hívek: A pusztulásból kimentetted életem, * én Uram, Istenem.
E: A mélységbe vetettél, * a tenger mélyébe.
Körülvett az áradat, * örvényeid és hullámaid összecsaptak fölöttem.
H: A pusztulásból kimentetted életem, * én Uram, Istenem.
E: Így szóltam akkor: * „Elvetettél színed elől.
Bárcsak meglátnám újra * a te szent templomodat.”
H: A pusztulásból kimentetted életem, * én Uram, Istenem.
E: Amikor elcsüggedt a lelkem, * az Úrra emlékeztem,
és imádságom eljutott hozzád, * a te szentélyedbe.
H: A pusztulásból kimentetted életem, * én Uram, Istenem.
Jón 2,2-5.8
ALLELUJA
Jézus mondja: † „Új parancsot adok nektek. * Szeressétek egymást, ahogyan én szeretlek titeket!” Jn 13,34 – 11. tónus.
† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus példabeszédet mond az irgalmas szamaritánusról, és ezzel világítja meg, hogy az idegen ember is felebarátunk.
Abban az időben egy törvénytudó odalépett Jézushoz, hogy próbára tegye őt: „Mester – szólította meg –, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Jézus így felelt: „Mit mond erről a törvény? Mit olvasol benne?” A törvénytudó így válaszolt: „Szeresd Uradat, Istenedet, teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, felebarátodat pedig, mint saját magadat.” Jézus ezt mondta neki: „Helyesen feleltél. Tedd ezt, és élni fogsz.”
A törvénytudó igazolni akarta magát, ezért megkérdezte Jézustól: „De hát ki az én felebarátom?”
Válaszul Jézus ezt mondta neki: „Történt, hogy egy ember Jeruzsálemből lement Jerikóba. Rablók kezébe került. Ezek kifosztották, véresre verték, és félholtan otthagyták.
Egyszer csak egy pap jött lefelé az úton. Észrevette, de elment mellette. Azután egy levita jött arra. Ő is meglátta, de elment mellette. Végül egy szamaritánusnak is arra vitt az útja. Amikor megpillantotta, megesett rajta a szíve. Odament hozzá, olajat és bort öntött sebeire, és bekötözte, majd pedig felültette teherhordó állatára, elvitte egy vendégfogadóba és gondoskodott róla. Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak ezzel a kéréssel: »Viseld gondját, és ha többet költenél rá, visszatérve megadom neked.«
Mit gondolsz, e három közül ki volt a felebarátja annak, aki a rablók kezébe került?” A törvénytudó így válaszolt: „Aki irgalmasságot cselekedett vele.”
Jézus így folytatta: „Menj, és te is hasonlóképpen cselekedjél!”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 10,25-37