2021-09-09

23. évközi hét csütörtök

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a kolosszeiekhez írt leveléből
Lakjék szívetekben szeretet, mert ebben foglalható össze a tökéletesség!
Testvéreim!
Mint Istennek szent és kedves választottai, öltsétek magatokra az irgalmasságot, a jóságot, az alázatosságot, a szelídséget és a türelmet. Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza van a másik ellen. Bocsássatok meg ti is úgy, ahogyan az Úr megbocsátott nektek. Legfőként pedig szeressétek egymást, mert ez a tökéletesség köteléke.
Krisztus békéje töltse be szíveteket, hiszen erre kaptatok meghívást az egy test közösségében. Legyetek hálásak! Krisztus igéje éljen bennetek gazdagon! Tanítsátok és intsétek egymást telve bölcsességgel! Énekeljetek Istennek hálás szívvel zsoltárokat, himnuszokat és szent énekeket!
Bármit mondtok vagy tesztek, mindent az Úr Jézus nevében tegyetek! Így adjatok hálát általa az Atyaistennek!
Ez az Isten igéje.
Kol 3,12-17

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Minden lélek * az Urat dicsérje! 6. vers.
Vagy: Alleluja. 5. szám.
Előénekes: Dicsérjétek az Urat szentélyében, * dicsérjétek a hatalmas égboltozaton!
Dicsérjétek hatalmas tetteiért, * dicsérjétek, mert nagysága végtelen.
Hívek: Minden lélek * az Urat dicsérje!
Vagy: Alleluja.
E: Dicsérjétek őt harsonaszóval, * dicsérjétek lanttal, citerával.
Dicsérjétek őt dobbal és körtánccal, * dicsérjétek őt citerával és fuvolával.
H: Minden lélek * az Urat dicsérje!
Vagy: Alleluja.
E: Dicsérjétek őt zengő cimbalommal, † dicsérjétek búgó cimbalom hangjával! * Minden lélek az Urat dicsérje!
H: Minden lélek * az Urat dicsérje!
Vagy: Alleluja.
Zsolt 150,1-2.3-4.5-6

ALLELUJA
Ha szeretjük egymást, Isten megmarad szívünkben, * és szeretete tökéletes lesz bennünk. 1Jn 4,12 – 10. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Legyetek irgalmasok, amint mennyei Atyátok is irgalmas.
Jézus a hegyi beszédben így szólt tanítványaihoz:
„Nektek, akik hallgattok engem, ezt mondom: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket. Azokra, akik átkoznak titeket, mondjatok áldást, és imádkozzatok rágalmazóitokért. Ha arcul üt valaki, tartsd oda a másik arcodat is. Annak, aki elveszi köntösödet, add oda a ruhádat is. Mindenkinek, aki kér tőled, adj, és aki elviszi, ami a tied, attól ne kérd vissza. Úgy bánjatok az emberekkel, ahogy szeretnétek, hogy veletek is bánjanak.
Mert ha csak azokat szeretitek, akik titeket is szeretnek, milyen jutalmat várhattok érte Istentől? Hisz a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik. Ha csak azokkal tesztek jót, akik veletek is jót tesznek, milyen jutalmat érdemeltek? Hisz ezt a bűnösök is megteszik. Ha csak a visszafizetés reményében adtok kölcsönt, milyen hálára számíthattok? A bűnösök is kölcsönöznek a bűnösöknek, hogy ugyanannyit kapjanak vissza.
Szeressétek inkább ellenségeiteket: tegyetek jót, adjatok kölcsön, és semmi viszonzást ne várjatok. Így nagy jutalomban részesültök, és fiai lesztek a Magasságbelinek, hisz ő is jóságos a hálátlanok és a gonoszok iránt. Legyetek tehát irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas.
Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek. Ne ítéljetek el senkit, s akkor titeket sem ítélnek el. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak. Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 6,27-38

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Pap: Kérjük, testvéreim, bízó lélekkel az Atyaisten irgalmát magunknak, valamint távol lévő és gondokkal küzdő testvéreinknek!
Lektor: 1. Hogy a keresztényeket megerősítse hitük állhatatosságában és egységében, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Hogy minden népnek megadja a szeretetben és az igazságban gyökerező békét és igaz egyetértést, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...
3. Hogy ébresszen papi és szerzetesi hivatásokat a lelkekben, és küldjön sok munkást szőlőjébe, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...
4. Hogy ifjúságunk megőrizze a tisztaság erényét, a családok pedig békében és egyetértésben éljenek, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...
5. Hogy mindnyájunkat, akik ebben a közös áldozatbemutatásban részt veszünk, és távol lévő testvéreinket is elvezessen országába, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...
(6. Hogy elhunyt N. testvérünket [nővérünket] viszontláthassuk a boldog feltámadás dicsőségében, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...)
Pap: Urunk, tekints megengesztelődve hozzád könyörgő népedre, amely nélküled nem maradhat meg, és ezért irgalmadban bizakodik! Állj mellette bőkezű jóságoddal, és úgy engedd boldogulni itt a földön, hogy elnyerje az örök életet. Krisztus, a mi Urunk által.
Hívek: Ámen.