2021-08-18

20. évközi hét szerda

OLVASMÁNY a Bírák könyvéből
A választott népnek Isten a királya.
A testvérgyilkos Abimelek az Úr akarata ellenére lett királlyá.
Őt személyesíti meg a tanító példázatban szereplő galagonyabokor.

A bírák korában történt. Szichem városának lakói összegyűltek a nevezetes szichemi tölgyfánál, és királlyá tették Abimeleket, aki Joatám kivételével minden testvérét megölette. Amikor ezt hírül vitték Joatámnak, ez felment Garizim hegyére, és onnan harsány hangon ezt kiáltotta a szichemieknek: „Hallgassátok meg tanító példázatomat, hogy Isten is meghallgassa a ti szavatokat!
Elmentek egyszer a fák, hogy királyt válasszanak maguknak.
Először is az olajfának szóltak: »Te légy a királyunk!«
Az olajfa ezt felelte: »Csak nem hagyom el bőven csorduló olajomat, melyért istenek és emberek tisztelnek, pusztán azért, hogy királyként tetszelegjek a fák között!«
Azután a fügefához fordultak: »Jöjj, és te légy a király közöttünk!«
Az meg így utasította vissza: »Csak nem hagyom el édes termésemet és pompás gyümölcsömet azért, hogy a többi fa fölött uralkodjam!«
A fák erre a szőlőtőkét kérték fel királyuknak.
Ámde az meg ekként válaszolt: »Csak nem hagyom el
boromat, amely Istent és embereket megvidámít, hogy fáknak parancsoljak!«
Végül a fák fölkeresték a galagonyát: »Gyere, te légy a királyunk!«
Az így felelt: »Ha valóban királlyá akartok tenni, gyertek ide, árnyékomba, és békén pihenjetek. De ha nem igazán akarjátok, tűz jön majd ki a galagonyából, és megemészti még a Libanon cédrusait is.«”
Ez az Isten igéje.
Bír 9,6-15

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Hatalmadnak, Uram, * örvend a király. 2a. vers.
Előénekes: Hatalmadnak, Uram, örvend a király, * és ujjongva ujjong segítséged miatt.
Betöltötted szíve vágyát, * nem tagadtad meg ajkának kérését.
Hívek: Hatalmadnak, Uram, * örvend a király.
E: Boldogító áldásoddal elébe siettél, * színarany koronát tettél a fejére.
Életet kért tőled, és te megadtad néki; * a napok hosszú sorát mindörökre.
H: Hatalmadnak, Uram, * örvend a király.
E: Jóvoltodból körülveszi őt a dicsőség, * fönséggel és dicsőséggel övezted.
Áldássá tetted őt minden időkre, * örömmel töltötted el színed előtt.
H: Hatalmadnak, Uram, * örvend a király.
Zsolt 20,2-3.4-5.6-7

ALLELUJA
Isten szava élő és átható, * megítéli a gondolatot és szándékot szívünk mélyén. Zsid 4,12 – 9. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Isten ingyen kínálja fel kegyelmét mindnyájunknak.
Abban az időben Jézus ezt a példabeszédet mondta tanítványainak:
A mennyek országa olyan, mint amikor egy gazda kora reggel kiment, hogy szőlőjébe munkásokat fogadjon. Miután napi egy dénárban megegyezett a munkásokkal, elküldte őket a szőlőjébe. A harmadik óra körül megint kiment, s látta, hogy mások is ácsorognak ott tétlenül a piactéren. Ezt mondta nekik: „Menjetek ti is a szőlőmbe, és ami jár, megadom majd nektek.” Azok el is mentek. Majd a hatodik és a kilencedik órában újra kiment és ugyanígy cselekedett. Kiment végül a tizenegyedik óra körül is, és újabb ácsorgókat talált. Megkérdezte tőlük: „Miért álldogáltok itt egész nap tétlenül?” Azok ezt válaszolták: „Mert senki sem fogadott fel minket.” Erre azt mondta nekik: „Menjetek ti is a szőlőmbe!”
Amikor beesteledett, a szőlősgazda így szólt intézőjéhez: „Hívd össze a munkásokat, és add ki a bérüket, az utolsókon kezdve az elsőkig!” Először azok jöttek tehát, akik a tizenegyedik óra körül kezdtek, és egy-egy dénárt kaptak. Amikor az elsők jöttek, azt hitték, hogy nekik többet fognak adni, de ők is csak egy-egy dénárt kaptak. Amikor átvették, zúgolódni kezdtek a gazda ellen: „Ezek az utolsók csak egy órát dolgoztak, és ugyanúgy bántál velük, mint velünk, akik a nap terhét és hevét viseltük!” Ő azonban ezt felelte az egyiküknek: „Barátom, nem vagyok igazságtalan veled. Nemde egy dénárban egyeztél meg velem? Ami a tied, fogd és menj! Én ennek az utolsónak is annyit szánok, mint neked. Talán azzal, ami az enyém, nem tehetem azt, amit akarok? Vagy rossz szemmel nézed, hogy én jó vagyok?”
Így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók!
Ezek az evangélium igéi.
Mt 20,1-16a

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Pap: Imádkozzunk Urunkhoz, Istenünkhöz, hogy segítse és oltalmazza Egyházát, amelyért szent Fia életét áldozta!
Lektor: 1. Krisztus Egyházának egységéért, békéjéért és szüntelen növekedéséért, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Az Egyház pásztoraiért: a Szentatyáért, a püspökökért és papokért, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...
3. A hívek közösségéért: a családokért, a szülőkért és a gyermekekért, az öregekért és a betegekért, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...
4. A hűségesekért, hogy a jó úton maradjanak, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...
5. A bűnösökért, hogy bűnbánatot tartsanak és megtérjenek, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...
(6. Elhunyt N. testvérünkért [nővérünkért], hogy Jézus kegyelméből a földi élet után Isten örök országába eljusson, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...)
Pap: Üdvözítő Istenünk, add, hogy a föld sója és a világ világossága legyünk és így hiteles tanúságot tegyünk rólad az emberek előtt. Krisztus, a mi Urunk által.
Hívek: Ámen.