2021-05-26

8. évközi hét szerda

OLVASMÁNY Sirák fiának könyvéből
Hadd tudják meg a nemzetek, hogy nincs más isten, csak a mi Istenünk!
Könyörülj rajtunk, mindenség Istene, tekints le ránk; és mutasd meg nekünk irgalmad világosságát.
Add, hogy félve tiszteljenek azok a nemzetek is, amelyek nem keresnek téged!
Hadd tudják meg, hogy nincs más Isten rajtad kívül.
Hadd ismerjék meg, amit mi már tudunk, hogy nincs más Isten rajtad kívül, Urunk!
Adj újból jeleket, művelj újból csodákat, gyújtsd egybe Jákob minden törzsét, tekintsd őket örökségednek, úgy mint egykoron!
Könyörülj népeden, amely nevedet viseli, népeden, amelyet elsőszülöttként szerettél!
Könyörülj szent városodon, Jeruzsálemen, ahol köztünk lakozol szent templomodban!
Töltsd be Sion hegyét fenségeddel, és templomodat dicsőségeddel!
Tégy bizonyságot azok mellett, akiket kezdettől fogva a magadénak teremtettél!
Teljesítsd be a jövendöléseket, amelyeket a régi próféták a te nevedben ígértek!
Jutalmazd meg azokat, akik benned bíznak, hogy prófétáid igazmondóknak bizonyuljanak!
Hallgasd meg szolgáid könyörgését, hiszen szereted a te népedet.
Vezess minket az igazság útján, hadd tudja meg a föld minden lakója, hogy te vagy az örökkévaló Isten!
Ez az Isten igéje.
Sir 36,1-2a.5-6.13-19

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Mutasd meg nekünk, Istenünk, * irgalmasságod fényét. (Sir 36,1b - 2. tónus)
Előénekes: Ne emlékezzél atyáink vétkeire, † irgalmaddal siess elénk, * mert igen nyomorultak lettünk.
Hívek: Mutasd meg nekünk, Istenünk, * irgalmasságod fényét.
E: Segíts rajtunk, szabadító Istenünk, † neved dicsőségéért ments meg minket, * és nevedért bocsásd meg bűneinket.
H: Mutasd meg nekünk, Istenünk, * irgalmasságod fényét.
E: Jusson elődbe a foglyok jajszava, * karod erejével tartsd meg az életnek a halál fiait.
H: Mutasd meg nekünk, Istenünk, * irgalmasságod fényét.
E: Mi pedig, a te néped és legelőd juhai, † mindörökké áldunk, * nemzedékről nemzedékre hirdetjük dicsőségedet.
H: Mutasd meg nekünk, Istenünk, * irgalmasságod fényét.
Zsolt 78,8.9.11.13

ALLELUJA
Az Emberfia azért jött, hogy szolgáljon, * és életét sokakért váltságul adja. Mk 10,45 – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Aki mások felett áll, legyen szolgája embertársainak, ahogyan a Megváltó is életét adta a világért!
Abban az időben Jézus és a tanítványok úton voltak Jeruzsálem felé. Jézus elöl ment, a tanítványok pedig aggódva követték őt.
Jézus ismét magához hívta a tizenkettőt, és arról kezdett nekik beszélni, hogy mi vár reá. „Íme, felmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfiát átadják a főpapoknak és írástudóknak. Halálra ítélik, kiszolgáltatják a pogányoknak, és azok kicsúfolják, leköpdösik, megostorozzák és megölik. De harmadnapra feltámad.”
Akkor Zebedeus fiai, Jakab és János, odamentek Jézushoz, és ezt mondták neki: „Mester, szeretnénk, ha megtennéd nekünk, amit kérünk!”
Ő megkérdezte: „Mit kívántok, mit tegyek nektek?”
Ezt felelték: „Add meg nekünk, hogy egyikünk a jobbodon, másikunk a bal oldaladon üljön a te dicsőségedben.”
Jézus így válaszolt: „Nem tudjátok, mit kértek! Tudtok-e inni a kehelyből, amelyből én iszom, vagy meg tudtok-e keresztelkedni a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem?”
Azt felelték: „Meg tudjuk tenni!”
Jézus így folytatta: „A kehelyből, amelyből én iszom, ti is inni fogtok, s a keresztséggel, amellyel megkeresztelkedem, ti is megkeresztelkedtek. De hogy a jobb és a bal oldalamon ki üljön, azt nem én döntöm el. Az a hely azokat illeti, akiknek készült.”
Amikor a többi tíz ezt meghallotta, megnehezteltek Jakabra és Jánosra. Ezért Jézus odahívta őket magához, és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy akiket a világ urainak tartanak, azok zsarnokoskodnak a népeken, és vezető embereik éreztetik velük hatalmukat. De köztetek ez ne így legyen! Ha valaki közületek ki akar tűnni, és ha valaki közületek első akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája! Hisz az Emberfia nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.”
Ezek az evangélium igéi.
Mk 10,32-45

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Pap: Imádkozzunk Urunkhoz, Istenünkhöz, hogy segítse és oltalmazza Egyházát, amelyért szent Fia életét áldozta!
Lektor: 1. Krisztus Egyházának egységéért, békéjéért és szüntelen növekedéséért, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Az Egyház pásztoraiért: a Szentatyáért, a püspökökért és papokért, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...
3. A hívek közösségéért: a családokért, a szülőkért és a gyermekekért, az öregekért és a betegekért, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...
4. A hűségesekért, hogy a jó úton maradjanak, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...
5. A bűnösökért, hogy bűnbánatot tartsanak és megtérjenek, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...
(6. Elhunyt N. testvérünkért [nővérünkért], hogy Jézus kegyelméből a földi élet után Isten örök országába eljusson, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...)
Pap: Üdvözítő Istenünk, add, hogy a föld sója és a világ világossága legyünk és így hiteles tanúságot tegyünk rólad az emberek előtt. Krisztus, a mi Urunk által.
Hívek: Ámen.