2021-05-15

húsvét 6. hét szombat

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
A zsidó származású Apolló ékesszólóan hirdeti a Szentírás nyomán, hogy Jézus a Megváltó.
Pál apostol egy ideig a szíriai Antióchiában tartózkodott, majd sorra bejárta a galaták földjét és Frígiát, lelket öntve valamennyi tanítványba.
Eközben egy Apolló nevű alexandriai származású zsidó érkezett Efezusba. Ékesszóló és az írásokban igen jártas ember volt. Már kapott valami oktatást az Úr tanításáról. Buzgón és helyesen beszélt és tanított Jézusról, de még csak a János által hirdetett bűnbánati keresztségről tudott. Bátor bizalommal kezdett beszélni a zsinagógában.
Amikor ezt Priszcilla és Akvilász meghallották, magukhoz hívták, és még behatóbban elmagyarázták neki Isten igéjét. Mivel Ahájába akart menni, a testvérek buzdították, és írtak a tanítványoknak, hogy fogadják őt szívesen.
Odaérkezve nagy segítségére volt a híveknek. A nyilvánosság előtt eredményesen cáfolta a zsidókat: a Szentírásból bizonyította ugyanis, hogy Jézus a Messiás.
Ez az Isten igéje.
ApCsel 18,23-28

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Az egész világnak * az Úr a királya és Istene. (8a. vers. - 5. tónus)
Vagy: Alleluja. 5. szám.
Előénekes: Tapsoljatok, nemzetek, mindnyájan, * ujjongjatok Istennek dicsérő szóval,
mert félelmetes az Úr, a fölséges Isten; * nagy király az egész földön.
Hívek: Az egész világnak * az Úr a királya és Istene.
Vagy: Alleluja.
E: Mivel Isten az egész föld királya, * bölcsességgel neki éneket zengjetek.
Isten országol a nemzetek fölött, * szent trónusán ül az Isten.
H: Az egész világnak * az Úr a királya és Istene.
Vagy: Alleluja.
E: A népek fejedelmei egybegyűlnek * Ábrahám Istenének népével,
mert Istené a földön minden hatalom, * fölségesebb senki sincs nála.
H: Az egész világnak * az Úr a királya és Istene.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 46,2-3.8-9.10

ALLELUJA
Az Atyától jöttem a világba: † de most itt hagyom a világot, * és visszatérek az Atyához. Jn 16,28 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
A Jézusban hívőket az Atya is szereti.
Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz:
Bizony, bizony, mondom nektek: Bármit kértek majd az én nevemben az Atyától, megadja nektek. Mindeddig semmit sem kértetek az én nevemben. Kérjetek, és kaptok, hogy örömötök teljes legyen!
Ezeket hasonlatokban mondtam nektek. Eljön az óra, amikor már nem hasonlatokban szólok, hanem nyíltan beszélek az Atyáról.
Azon a napon majd az én nevemben kértek, és nem mondom azt nektek, hogy én kérem értetek az Atyát. Hiszen az Atya szeret titeket, mivel ti is szerettetek engem, és hittétek, hogy az Istentől jöttem.
Eljöttem az Atyától és a világba jöttem. Most elhagyom a világot, és visszatérek az Atyához.
Ezek az evangélium igéi.
Jn 16,23b-28

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
A húsvéti idő köznapjaira III.
Pap: Testvéreim! Esedezzünk az örök Istenhez, hogy töltsön el minket a világot legyőző hit ereje, és a lángot, amelyet az ő kegyelme gyújtott bennünk, semmiféle kísértés ne tudja kioltani! (Gelasianum)
Lektor: 1. Imádkozzunk Szentatyánkért, N. pápáért, hogy a kormányzás terhét Isten akarata szerint viselje!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Imádkozzunk egyházmegyénkért: N. püspök atyánkért, papjainkért és a hívekért, hogy az Úr adjon mindenkinek élő hitet és apostoli buzgóságot!
Hívek: Kérünk téged...
3. Imádkozzunk a népek vezetőiért, hogy igazságban és szeretetben munkálják a békét!
Hívek: Kérünk téged...
4. Imádkozzunk egyházközségünk tagjaiért, hogy a szent ünnepek elmúltával a hétköznapok gondjai között se veszítsék el Isten kegyelmének menyegzős köntösét!
Hívek: Kérünk téged...
5. Imádkozzunk távollévő testvéreinkért, különösen azokért, akik még elzárták magukat a húsvéti szentségek életadó erejétől!
Hívek: Kérünk téged...
Pap: Mindenható, örök Isten! Hallgasd meg könyörgésünket, légy védelmezőnk nappal és oltalmazónk éjszaka, hogy az idők változásai között a te változatlan szeretetedben legyen erősségünk és támaszunk. Krisztus, a mi Urunk által. (Nagy Szent Gergely)
Hívek: Ámen.