2021-05-09

Húsvét 6. vasárnapja

Kezdőének:
Ujjongó szóval hirdessétek, hogy mindenki hallja, hirdessétek mindenütt a földön: megváltotta az Úr az ő népét, alleluja. (Vö. Iz 48,20)

Könyörgés:
Mindenható Istenünk, add, hogy odaadó buzgósággal ünnepeljük Urunk feltámadásának örömnapjait. Engedd, hogy cselekedeteinkkel mindenkor életre váltsuk, amit az emlékezéssel felidézünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből
Amikor Péter megérkezett (Cezáreába), Kornéliusz (százados) eléje sietett, és a lábához borult, hogy hódoljon neki. De Péter fölemelte. „Állj fel – mondta –, hisz én is csak ember vagyok.” Majd szólásra nyitotta ajkát és ezeket mondta: „Valóban, el kell ismernem, hogy Isten nem személyválogató. Mindenki kedves előtte, bármely néphez tartozik is, aki féli őt, és az igazságot cselekszi.”
Péter még be sem fejezte a beszédet, és a Szentlélek már leszállt mindenkire, aki hallgatta a tanítást. A zsidókból lett keresztények, akik Péterrel érkeztek, ámulatba estek, hogy a Szentlélek ajándéka a pogányokra is kiáradt. Mert hallották, hogy megkapták a nyelvek adományát, és magasztalják az Istent.
Péter megszólalt: „Meg lehet-e tagadni a keresztvizet azoktól, akik a Szentlelket éppen úgy megkapták, mint mi?” Elrendelte tehát, hogy Jézus Krisztus nevében kereszteljék meg őket. Őt viszont arra kérték, hogy maradjon még náluk néhány napig.
Ez az Isten igéje.
ApCsel 10,25-26.34-35.44-48

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Az Úr megmutatta üdvösségét * a nemzetek színe előtt. (6. tónus.)
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.
Előénekes: Zengjetek az Úrnak új éneket, * csodálatra mél, amit művelt.
Diadalt aratott jobbjával, * győzelmet szentséges karjával.
Hívek: Az Úr megmutatta üdvösségét * a nemzetek színe előtt.
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.
E: Az Úr megmutatta szabadí erejét, * igazságosságát feltárta a népek előtt.
Emlékezetébe idézte jóságát és hűségét, * Izrael népe iránt.
H: Az Úr megmutatta üdvösségét * a nemzetek színe előtt.
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.
E: Meglátta a föld minden határa, * Istenünk szabadulást hozott nékünk.
Minden földek, zengjetek az Úrnak öröméneket, * ujjongjatok és zsoltárt mondjatok.
H: Az Úr megmutatta üdvösségét * a nemzetek színe előtt.
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.
Zsolt 97,1.2-3ab.3cd-4

SZENTLECKE Szent János apostol első leveléből
Testvéreim!
Szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van! Mindenki, aki szeret, Istentől való, és ismeri Istent. Aki nem szeret, nem ismeri az Istent, mert az Isten szeretet. Isten szeretete abban nyilvánult meg, hogy az Isten elküldte a világba egyszülött Fiát, hogy általa éljünk. A szeretet nem abban áll, hogy mi szeretjük Istent, hanem hogy ő szeret minket, és elküldte a Fiát, bűneinkért engesztelésül.
Ez az Isten igéje.
1Jn 4,7-10

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Aki szeret engem, megfogadja szavamat, * Atyám is szeretni fogja, és hozzá költözünk.” Jn 14, 23 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg az én szeretetemben. Ha megtartjátok parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében. Ezeket azért mondtam nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök ezzel teljes legyen. Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket. Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint annak, aki életét adja barátaiért.
Ti barátaim vagytok, ha azt teszitek, amit parancsolok nektek. Nem mondalak titeket többé szolgának, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondalak benneteket, mert mindazt, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket, és arra rendeltelek, hogy elmenjetek és gyümölcsöt hozzatok: maradandó gyümölcsöt. Bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Azt parancsolom nektek, hogy szeressétek egymást!
Ezek az evangélium igéi.
Jn 15,9-17

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Pap: Testvéreim! Isten maga a szeretet. Kérjük kegyelmét, hogy szeretetünket soha meg ne rontsa az önzés mételye!
Lektor:
1. Áldd meg, Urunk, Szentatyánkat, N. pápát, hogy a Szentlélek erejével hirdesse Isten szeretetét!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Szüntesd meg, Urunk, a kíméletlen vetélkedést és az ellenségeskedést a népek között, hogy szeretetben éljenek egymással!
Hívek: Kérünk téged . . .
3. Gyógyítsd ki, Urunk, a világot az önzés betegségéből, hogy megszűnjön az ínség és a nyomor a földön!
Hívek: Kérünk téged . . .
4. Engedd, Urunk, hogy egyházközségünk tagjai becsüljék meg egymásban Krisztus barátait!
Hívek: Kérünk téged . . .
5. Áraszd reánk, Urunk, Szentlelkedet, hogy tanításod szerint helyesen szeressük egymást!
Hívek: Kérünk téged . . .
Pap: Urunk, Istenünk! Engedd, hogy mi, akik a keresztségben Fiad képére formálódtunk, általa az igaz szeretet példaképei lehessünk! Aki veled él és uralkodik mindörökkön-örökké!
Hívek: Ámen.

Felajánló könyörgés:
Urunk, Istenünk, fogadd el könyörgéseinket áldozati adományainkkal együtt. Add, hogy kegyelmed erejéből megtisztulva atyai jóságod szentségeihez méltók legyünk. Krisztus, a mi Urunk által.

Prefáció:
HÚSVÉTI PREFÁCIÓ I.
Húsvét szent titka

A következő prefációt a húsvéti időben mondjuk.

Az Úr legyen veletek.
H.: És a te lelkeddel.
Emeljük föl szívünket.
H.: Fölemeltük az Úrhoz.
Adjunk hálát Urunknak, Istenünknek.
H.: Méltó és igazságos.
(Mert) Valóban méltó és igazságos, illő és üdvös, hogy minden időben magasztaljunk, Urunk, téged, de különösen most, a húsvéti időben, – midőn áldozattá lett értünk KRISZtus, a Húsvéti Bárány.
Mert ő az igazi Bárány, aki elvette a világ bűneit, – halálunkat halálával MEGtörte, és feltámadásával új életet szerzett nékünk.
A húsvéti öröm ezért kiárad az egész földre, a nagyvilág örvendezve ujjong, a mennyei erők és a hatalmas angyalok, – (a te) dicsőséged himnuszát ZENgik, és vég nélkül mondják: (éneklik:)

Áldozási ének:
Ha szerettek engem, tartsátok meg parancsaimat – mondja az Úr. Én pedig kérni fogom az Atyát, és más Vigasztalót ad nektek, aki veletek marad mindörökké, alleluja. (Jn 14,15-16)

Áldozás utáni könyörgés:
Mindenható, örök Isten, te Krisztus feltámadásában újjáteremtesz minket az örök életre. Növeld bennünk a húsvéti szentség kegyelmét, és az üdvösség kenyerének erejét áraszd szívünkbe. Krisztus, a mi Urunk által.