2021-02-21

Nagyböjt 1. vasárnap

Kezdőének:
Ha kiált hozzám, meghallgatom; megszabadítom és dicsőséget szerzek neki, hosszú élettel áldom meg. (Zsolt 90,15-16)

Könyörgés:
Mindenható Istenünk, add kegyelmedet, hogy a nagyböjti szent időszak évenként visszatérő gyakorlatai által egyre jobban megismerjük Krisztus életének titkait, és méltó keresztény életünkkel igazodjunk hozzá. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Mózes első könyvéből
A vízözön után Noé kijött a bárkából, és hálaáldozatot mutatott be. Ekkor Isten így szólt Noéhoz és fiaihoz, akik vele voltak: „Íme, szövetséget kötök veletek, utódaitokkal és minden élőlénnyel, amely veletek van: a madarakkal, a háziállatokkal és az összes mezei vaddal, mindennel, ami kijött a bárkából, a föld minden állatával. Megkötöm veletek szövetségemet, többé nem törlöm el valamennyi élőlényt a földről vízözönnel, és nem jön olyan áradat, amely elpusztítja a földet.”
Aztán így szólt Isten: „A szövetségnek, amely fennáll köztem és köztetek, meg a veletek levő minden élőlény között minden nemzedékre, ez lesz a jele: szivárványt helyezek a felhőkbe. Ez legyen a szövetség jele köztem és a föld között. Ha összegyűjtöm a föld felett a felhőket, és a szivárvány megjelenik a felhőkön, akkor megemlékezem szövetségemről, amely fennáll köztem és köztetek meg minden élőlény és test között. A vízből nem lesz többé vízözön, hogy minden lényt elpusztítson.”
Ez az Isten igéje.
Ter 9,8-15

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Uram, minden utad irgalom és ség, * azoknak, kik szövetséged törnyét megtartják. (8 G. tónus.)
Előénekes: Utaidat, Uram, mutasd meg kem, * ösvényeidre taníts meg engem.
Taníts és vezess igazságod szerint, * mert te vagy üdvötő Istenem.
Hívek: Uram, minden utad irgalom és ség, * azoknak, kik szövetséged törnyét megtartják.
E: Irgalmasságodról emlékezzél meg, Uram, * és könyörületességedről, mely öröktől való.
Jóságodban, Uram, * gondolj rám irgalommal.
H: Uram, minden utad irgalom és ség, * azoknak, kik szövetséged törnyét megtartják.
E: Az Úr igazságos és jóságos, * ezért a bűnösöknek is utat mutat.
Az alázatost a jóban vezérli, * a szelídet útra tanítja.
H: Uram, minden utad irgalom és ség, * azoknak, kik szövetséged törnyét megtartják.
Zsolt 24,4bc-5ab.6-7c.8-9

SZENTLECKE Szent Péter apostol első leveléből
Szeretteim! Krisztus meghalt egyszer a bűnökért, az Igaz a bűnösökért, hogy Istenhez vezessen minket. A test szerint ugyan megölték, de a lélek szerint életre kelt. Így ment el a börtönben sínylődő lelkekhez is, és hírt vitt nekik. Ezek egykor engedetlenek voltak, amikor Noé idejében Isten türelmesen várt, amíg a bárka elkészült. Ebben csak néhányan, mindössze nyolcan menekültek meg, épp a víz által.
A vele jelképezett keresztség most titeket is ugyanígy megment. Hiszen az nem a test szennyének a lemosása, hanem könyörgés az Istenhez, hogy adjon tiszta lelkiismeretet Jézus Krisztus feltámadása által. Ő azután, hogy az angyalok, hatalmasságok és erősségek az ő uralma alá kerültek, fölment a mennybe, és az Isten jobbján foglal helyet.
Ez az Isten igéje.
1Pét 3,18-22

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Nemcsak kenyérrel él az ember, * hanem minden igével is, mely Isten ajkáról való. Mt 4,4b. – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Abban az időben a Lélek kivitte Jézust a pusztába. Negyven napig kint volt a pusztában, és megkísértette a sátán. Vadállatokkal volt együtt, és angyalok szolgáltak neki. Amikor Jánost elfogták, Jézus Galileába ment, és hirdette az Isten evangéliumát: „Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban.”
Ezek az evangélium igéi.
Mk 1,12-15

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Pap: Kérjük, testvéreim, Megváltónkat, hogy kegyelmével szívesen vállaljuk az önmegtagadás gyakorlását, és tisztítsuk meg lelkünket a bűnbánattal!
Lektor:
1. A bűnbánatban eltöltött nagyböjti szent idő szolgáljon lelkünk megújulására!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Püspökeink és papjaink hozzanak meg minden áldozatot a lelkek megmentésére!
Hívek: Kérünk téged . . .
3. Híveid megbocsátó szeretete által növekedjék a földön a béke és az egyetértés!
Hívek: Kérünk téged . . .
4. Önmegtagadásaink és áldozatvállalásaink növeljék bennünk a lélek erejét!
Hívek: Kérünk téged . . .
5. Önzetlen szeretetünk által tegyük boldogabbá családjaink életét!
Hívek: Kérünk téged . . .
Pap: Urunk, Jézus Krisztus! Böjtölésed és önfeláldozásod példája mutatja, hogy az üdvösséget lemondás nélkül el nem érhetjük. Segíts tehát, hogy bűnbánó és áldozatos életet éljünk! Aki élsz és uralkodol mindörökkön-örökké.
Hívek: Ámen.

Felajánló könyörgés:
Urunk, Istenünk, tégy méltóvá minket az áldozati adományok felajánlására, amelyekkel az áldott nagyböjti időszak kezdetét ünnepeljük. Krisztus, a mi Urunk által.

Prefáció:
Krisztus megkísértéséről
Az Úr legyen veletek.
H.: És a te lelkeddel.
Emeljük föl szívünket.
H.: Fölemeltük az Úrhoz.
Adjunk hálát Urunknak, Istenünknek.
H.: Méltó és igazságos.
(Mert) Valóban méltó és igazságos, illő és üdvös, hogy mindig és mindenütt hálát adjunk néked, mi Urunk, szentséges Atyánk, mindenható örök Isten: Krisztus, a mi Urunk által.
(Ő) Amikor negyven napon át a földi tápláléktól megtartóztatta magát, – megszentelte BÖJTjével az önfegyelmezésnek ezt a módját. A sátán minden cselvetését legyőzve megtanított arra, hogy a romlás kovászának ellenálljunk, – így méltó lélekkel ünnepeljük a Húsvét szent TITkát, és az örök húsvétra is eljussunk. Mi ezért az angyalok és szentek kórusával együtt, – dicséreted himnuszát ZENGjük, és vég nélkül mondjuk: (énekeljük:)

Áldozási ének:
Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden tanítással is, amely az Isten szájából származik. (Mt 4,4)

Áldozás utáni könyörgés:
Istenünk, te mennyei kenyérrel tápláltál minket: ettől növekszik hitünk, éled reményünk, erősödik szeretetünk. Kérünk, taníts meg, hogy Krisztusra, az élő kenyérre éhezzünk, és élni tudjunk minden igéből, amely ajkadról származik. Krisztus, a mi Urunk által.