2020-08-05

18. évközi hét szerda

OLVASMÁNY Jeremiás próféta könyvéből
Isten örök szeretettel szereti népét, és annak maradékát megszabadítja.
Prófétája által a messiási idők jó hírével vigasztal az Úr: „Abban az időben majd népem összes törzseinek Istene leszek, ők pedig népemmé lesznek” – ezt ígéri most az Úr. Így szól az Úr: „A pusztában vándorló nép, amely a kardtól megmenekült, kegyelmet talált; Izrael nyugalma felé tart.”
A távolból megjelent neki az Úr, és így szólt: „Örök szeretettel szerettelek téged, magamhoz vontalak, és megkönyörülök rajtad.
Ezért ismét felépítelek, népem, és te felépülsz majd, Izrael szűzi leánya; virulsz majd és ékeskedel, ha dobjaiddal és ünnepi karaiddal kivonulsz.
Újra szőlőt ültetsz Szamaria hegyein, és akik elültetik a szőlőt, azok fogják szüretelni is.
Mert eljön majd a nap, amikor így kiáltanak Efraim hegyén az őrök: »Jöjjetek, menjünk föl Sionba az Úrhoz, a mi Istenünkhöz!«”
Igen, így szól az Úr: „Vigadjatok, örvendjetek Jákob miatt!
Csendüljön énekszó, ujjongjatok e dicső nemzeten!
Harsogva hirdessétek, hogy mit tett az Úr: megszabadította népét, Izrael maradékát!”
Ez az Isten igéje.
Jer 31,1-7

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Az Úr úgy őriz minket, * miként nyáját a pásztor. (Vö. 10d. vers. – 1 D2 tónus)
Előénekes: Halljátok az Úr szavát, nemzetek, * a távoli szigeteken is hirdessétek:
„Aki szétszórta Izraelt, össze is gyűjti, * és őrzi, miként nyáját a pásztor.”
Hívek: Az Úr úgy őriz minket, * miként nyáját a pásztor.
E: Mert az Úr Jákobot megváltotta, * és kiszabadította a zsarnok kezéből.
Eljönnek és örömükben ujjonganak Sion hegyén, * az Úr javaiért hálát adni jönnek.
H: Az Úr úgy őriz minket, * miként nyáját a pásztor.
E: A leányok akkor örömükben körtáncot lejtenek, * az ifjak és öregek velük vigadnak.
Gyászukat örömre fordítom, * fájdalmukban megvigasztalom és felvidítom őket.
H: Az Úr úgy őriz minket, * miként nyáját a pásztor.
Jer 31,10.11-12ab.13

ALLELUJA
Nagy próféta támadt köztünk: * Isten meglátogatta az ő népét. Lk 7,16 – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus meggyógyítja egy kánaáni pogány asszony leányát.
Abban az időben Jézus továbbhaladt. Tirusz és Szidon vidékére vonult vissza. És íme, jött egy arra lakó kánaáni asszony, és kiáltozva kérte: „Könyörülj rajtam, Uram, Dávid fia! A lányomat kegyetlenül gyötri a gonosz szellem!” Ő azonban szóra sem méltatta. Végül odamentek hozzá tanítványai, és arra kérték: „Küldd el őt, ne kiáltozzon utánunk!”
Jézus kijelentette: „Az én küldetésem csak Izrael házának elveszett juhaihoz szól.” Ám az asszony odajött, és leborult előtte e szavakkal: „Uram, segíts rajtam!” Ő így válaszolt: „Nem való elvenni a gyerekek kenyerét és odadobni a kutyáknak!” Mire az asszony: „Igen, Uram, de a kutyák is esznek abból, ami lehull gazdájuk asztaláról!” Erre Jézus így szólt hozzá: „Asszony! Nagy a te hited! Legyen úgy, amint szeretnéd!” És a lánya meggyógyult még abban az órában.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 15,21-28

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Pap: Imádkozzunk Urunkhoz, Istenünkhöz, hogy segítse és oltalmazza Egyházát, amelyért szent Fia életét áldozta!
Lektor: 1. Krisztus Egyházának egységéért, békéjéért és szüntelen növekedéséért, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Az Egyház pásztoraiért: a Szentatyáért, a püspökökért és papokért, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...
3. A hívek közösségéért: a családokért, a szülőkért és a gyermekekért, az öregekért és a betegekért, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...
4. A hűségesekért, hogy a jó úton maradjanak, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...
5. A bűnösökért, hogy bűnbánatot tartsanak és megtérjenek, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...
(6. Elhunyt N. testvérünkért [nővérünkért], hogy Jézus kegyelméből a földi élet után Isten örök országába eljusson, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...)
Pap: Üdvözítő Istenünk, add, hogy a föld sója és a világ világossága legyünk és így hiteles tanúságot tegyünk rólad az emberek előtt. Krisztus, a mi Urunk által.
Hívek: Ámen.

Újratöltés

Mai olvasmányok

Tegnapi olvasmányok

Igenaptár főoldal