2019-08-25

Évközi 21. vasárnap

Kezdőének:
Fordulj hozzám és hallgass meg, Uram. Szabadítsd meg, Istenem, szolgádat, aki benned bízik. Könyörülj rajtam, Uram; látod: egész nap hozzád kiáltok. (Zsolt 85,1-3)

Könyörgés:
Istenünk, a te kegyelmed ajándéka, hogy híveid egy akarattal követnek téged. Add népednek, hogy szeressük, amit parancsolsz, vágyakozzunk arra, amit ígérsz, és e világ változandóságai közepette szívből ragaszkodjunk hozzád, akiben megtaláljuk igazi örömünket. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
A próféta arról jövendöl, hogy a Messiás idejében a pogány népek megtérnek Isten országába.
Ezt mondja az Úr:
„Ismerem cselekedeteiket és gondolataikat: eljövök, hogy összegyűjtsek minden népet és nyelvet. Eljönnek majd, és meglátják dicsőségemet. Jelet adok nekik; és azok közül, akik megszabadultak, elküldök néhányat a nemzetekhez: Tarzisz, Put, Lud, Mosek, Ros, Tubál és Jáván népéhez, a távoli szigetekre: azokhoz, akik soha nem hallottak rólam, és nem látták dicsőségemet.
Visszahozzák majd minden testvéreteket ajándékul az Úrnak a nemzetek közül; lovakon, kocsikon, hordágyakon, öszvéreken és tevéken hozzák majd őket szent hegyemre, Jeruzsálembe – mondja az Úr. Úgy, ahogy Izrael fiai hozzák az áldozati ajándékot az Úr házába, tiszta edényekben. És közülük is választok majd magamnak papokat és levitákat” – mondja az Úr.
Ez az Isten igéje.
Iz 66,18-21

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Menjetek el az egész világra, * és hirdessétek az evangéliumot! Mk 16,15 (4. g tónus)
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja. 4. szám.
Előénekes: Dicsérjétek az Urat, minden népek, * magasztaljátok őt minden nemzetek.
Hívek: Menjetek el az egész világra, * és hirdessétek az evangéliumot!
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.
E: Mert erős rajtunk az ő irgalma, * és az ő hűsége örökké megmarad.
H: Menjetek el az egész világra, * és hirdessétek az evangéliumot!
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.
Zsolt 116,1.2.

SZENTLECKE a Zsidókhoz írt levélből
„Akit az Úr szeret, megpróbálja azt.”
Testvéreim!
Megfeledkeztetek a vigasztalásról, amely nektek, a fiaknak szól:
„Fiam, ne kicsinyeld le az Úr fenyítését, s ne csüggedj el, ha korhol. Mert megfenyíti az Úr, akit szeret, és megostoroz mindenkit, akit fiává fogad.” Maradjatok állhatatosak a fenyítéskor: az Isten úgy bánik veletek, mint fiaival. Hol van olyan fiú, akit az apja nem fenyít?
Igaz, most minden fenyítés inkább szomorúságot okoz, mintsem örömet, később azonban az igaz élet és békesség gyümölcsét termi annak, aki elviseli.
Ezért erősítsétek meg a lankadt kezeket és a megroggyant térdeket.
Járjatok egyenesen, hogy a megbénult tag ki ne ficamodjék, hanem inkább meggyógyuljon.
Ez az Isten igéje.
Zsid 12,5-7.11-13

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Én vagyok az út, az igazság és az élet, * senki sem jut Atyámhoz, csak általam.” Jn 14,6 – 4g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Isten országában napkelettől napnyugatig mindenkinek helye van.
Abban az időben Jézus Jeruzsálem felé tartott. Útközben tanított a városokban és falvakban, melyeken áthaladt.
Valaki megkérdezte tőle: „Uram, kevesen vannak, akik üdvözülnek?”
Ő így válaszolt: „Törekedjetek bemenni a szűk kapun, mert mondom nektek, sokan próbálnak majd bejutni, de nem tudnak.
A ház ura felkel és bezárja az ajtót, ti kint rekedtek, és zörgetni kezdtek az ajtón: »Uram, nyiss nekünk ajtót.« Erre ő azt feleli nektek: »Nem tudom, honnan vagytok.«
Akkor ti bizonygatni kezditek: »Veled ettünk és ittunk; a mi utcánkban tanítottál.« De ő megismétli: »Nem tudom, honnan vagytok. Távozzatok tőlem mind, ti gonosztevők!«
Ott majd sírás és fogcsikorgatás lesz, amikor látjátok Ábrahámot, Izsákot, Jákobot és mind a prófétákat az Isten országában, magatokat meg kitaszítva onnan.
Jönnek majd keletről és nyugatról, északról és délről, és helyet foglalnak az Isten országában.
Íme, így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók!”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 13,22-30

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Pap: Testvéreim! Gyengeségünk tudatában forduljunk segítségért mennyei Atyánkhoz, és terjesszük eléje bizalommal kéréseinket!
Lektor: 1. Főpásztoraink N. pápa vezetésével világosan és határozottan mutassák nekünk az üdvösség útját!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. A világ jómódú népei értsék meg, hogy csak lemondás árán biztosíthatják az egész emberiség boldogulását és békéjét!
Hívek: Kérünk téged . . .
3. A keresztények soha meg ne feledkezzenek arról, hogy csak az önfegyelem szűk kapuján át vezet az út a lelkiismeret nyugalmához!
Hívek: Kérünk téged . . .
4. A családtagok ne vonakodjanak a kölcsönös áldozatvállalástól a közös boldogság érdekében!
Hívek: Kérünk téged . . .
5. Egyházközségünk egyetlen tagja se legyen kizárva a mennyei örök otthonból!
Hívek: Kérünk téged . . .
Pap: Mennyei Atyánk! Te ismered gyarlóságunkat és jóra való restségünket. Állj mellettünk segítő kegyelmeddel, hogy a jó ügy érdekében mindig készek legyünk a lemondásra és a fáradalmak vállalására! Krisztus, a mi Urunk által.
Hívek: Ámen.

Felajánló könyörgés:
Istenünk, te Fiad egyetlen áldozatával új választott népet szereztél magadnak. Add meg irgalmasan Egyházadnak az egység és a békesség ajándékát. Krisztus, a mi Urunk által.

Áldozási ének:
A földet esővel áztatod, Uram, hogy kenyeret teremjen a föld, és bort, hadd vigadjon tőle az emberi szív. (Zsolt 103,13-15)
vagy
Így szól az Úr: Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, annak örök élete van, s feltámasztom az utolsó napon. (Jn 6,55)

Áldozás utáni könyörgés:
Istenünk, szerető jóságod hozzon nekünk teljes gyógyulást. Segíts kegyesen és támogass, hogy mindenben tetszésedre éljünk. Krisztus, a mi Urunk által.