2019-02-20

6. évközi hét szerda

OLVASMÁNY Mózes első könyvéből
A vízözön után Noé kiszáll a bárkából és hálaáldozatot mutat be Istennek.
Miután a bárka megállapodott Ararat hegyén, és előtűntek a hegyormok, negyven nap elmúltával Noé kinyitotta a bárka ablakát, melyet készített, és kibocsátott egy hollót. Az ide-oda szálldogált, amíg a vizek fel nem száradtak a földön.
Azután kibocsátott egy galambot, hogy lássa, elapadt-e már a víz a föld színéről. A galamb nem talált helyet, ahol a lába megpihenhetett volna, azért visszatért hozzá a bárkába; mert még víz állott az egész föld színén. Noé kinyújtotta kezét, megfogta a galambot, és bevette a bárkába.
Várt még másik hét napig, és akkor újra kibocsátott egy galambot a bárkából. Ez estefelé visszatért hozzá, és friss olajágat hozott a csőrében. Megértette tehát Noé, hogy megszűnt a víz a földön. Mégis várt újabb hét napig, azután újra kibocsátott egy galambot, de az már nem tért vissza.
Tehát Noé hatszázegyedik életévében, az első hónapban, a hónap első napján leapadtak a vizek a földön. Noé kinyitotta a bárka fedelét, és meggyőződött róla, hogy felszikkadt a föld felszíne.
Ekkor oltárt épített az Úrnak. Vett minden tiszta állatból és minden tiszta madárból, és egészen elégő áldozatot mutatott be az oltáron. Az Úr szívesen fogadta az áldozatot, és megígérte: „Nem átkozom meg többé a földet az ember miatt. Az emberi szív érzése és gondolata ifjúságától fogva hajlik a rosszra, de nem sújtom többé az összes élőlényeket, amint tettem. Amíg tartanak a föld napjai, nem szűnik meg többé a vetés és az aratás, a hideg és a meleg, a nyár és a tél, a nappal és az éjszaka váltakozása.”
Ez az Isten igéje.
Ter 8,6-13.20-22

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Bemutatom néked, Uram, * a dicséret áldozatát. (17a. vers. - 7. b tónus)
Vagy: Alleluja. 7. szám.
Előénekes: Az Úrnak mit adhatnék, * mindazért, amit nékem adott?
Veszem az üdvösség kelyhét, * és az Úr nevét hívom segítségül.
Hívek: Bemutatom néked, Uram, * a dicséret áldozatát.
Vagy: Alleluja.
E: Amit az Úrnak fogadtam, * megadom egész népének színe előtt.
Drága dolog az Úr színe előtt * szentjei dicső halála.
H: Bemutatom néked, Uram, * a dicséret áldozatát.
Vagy: Alleluja.
E: Megadom az Úrnak, amit fogadtam, * egész népének színe előtt.
Az Úr házának udvarán, * a te falaid között, Jeruzsálem.
H: Bemutatom néked, Uram, * a dicséret áldozatát.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 115,12-13.14-15.18-19

ALLELUJA
Urunk Jézus Krisztus Atyja világosítsa meg lelki szemünket, * hogy megértsük, mily reménységre hívott minket. Vö. Ef 1,17-18 – 7 b. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Jézus meggyógyítja a betszaidai vakot.
Jézus és tanítványai egy alkalommal Betszaidába érkeztek. Ott egy vakot vezettek hozzá, és kérték, hogy érintse meg. Ő kézen fogva kivezette a vakot a faluból. Aztán nyállal megnedvesítette szemét, rátette kezét, és megkérdezte: „Látsz-e valamit?”
Az fölnézett, és így szólt: „Látom az embereket. Olyanok, mintha a fák járkálnának.” Erre ismét rátette kezét a vak szemére. Most már tisztán kezdett látni, és úgy meggyógyult, hogy élesen látott mindent.
Ezután hazaküldte, és meghagyta neki: „Erről senkinek se beszélj a faluban!”
Ezek az evangélium igéi.
Mk 8,22-26

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Pap: Imádkozzunk Urunkhoz, Istenünkhöz, hogy segítse és oltalmazza Egyházát, amelyért szent Fia életét áldozta!
Lektor: 1. Krisztus Egyházának egységéért, békéjéért és szüntelen növekedéséért, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Az Egyház pásztoraiért: a Szentatyáért, a püspökökért és papokért, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...
3. A hívek közösségéért: a családokért, a szülőkért és a gyermekekért, az öregekért és a betegekért, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...
4. A hűségesekért, hogy a jó úton maradjanak, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...
5. A bűnösökért, hogy bűnbánatot tartsanak és megtérjenek, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...
(6. Elhunyt N. testvérünkért [nővérünkért], hogy Jézus kegyelméből a földi élet után Isten örök országába eljusson, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...)
Pap: Üdvözítő Istenünk, add, hogy a föld sója és a világ világossága legyünk és így hiteles tanúságot tegyünk rólad az emberek előtt. Krisztus, a mi Urunk által.
Hívek: Ámen.