12-24

Adventi köznapok - december 24.

A délelőtti misében
OLVASMÁNY Sámuel második könyvéből
Isten megígéri prófétája által, hogy Dávid trónja mindörökre fennmarad. Ez csak Krisztus királyságában valósulhat meg.
Amikor Dávid király már a házában lakott, és az Úr nyugalmat adott neki körös-körül minden ellenségétől, a király így szólt Nátán prófétához: „Nézd, magam cédrusfából készült házban lakom, az Úr ládája meg sátorban lakik.”
Erre Nátán ezt mondta a királynak: „Tedd meg mindazt, amit szándékozol, mert veled van az Úr.”
Még azon az éjszakán történt, hogy az Úr szózatot intézett Nátánhoz: „Menj és mondd meg szolgámnak, Dávidnak: »Ezt mondja az Úr: Te akarsz nekem házat építeni lakóhelyül? Elhoztalak a legelőről, a juhok mellől, hogy népem, Izrael fejedelme légy. Veled voltam minden vállalkozásodban, és minden ellenségedet megsemmisítettem előtted. Nagy nevet szereztem neked, olyat, mint a föld nagyjaié. Népemnek, Izraelnek is meghatároztam egy helyet, és oda telepítettem. Ezen a helyen lakik majd, és nem fogják többé háborgatni. A gonoszok sem szorongatják, mint kezdetben, attól a naptól fogva, hogy bírákat rendeltem népem, Izrael fölé. Megszabadítalak minden ellenségedtől. Azt is közli veled az Úr, hogy fölépíti (uralkodó)-házadat. Házad és királyságod örökre fennmarad színem előtt, és trónod mindörökké szilárd marad.«
Ez az Isten igéje.
2Sám 7,1-5.8b-12.14a.16

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Hadd énekeljem örökké * Urunknak irgalmas jóságát! Vö. 2a. vers.
Előénekes: Az Úr irgalmáról énekelek örökkön örökké, * hűségedet nemzedékről nemzedékre hirdeti ajkam.
Így szóltál: † „Irgalmam szilárdan áll mindörökké.” * Valóban, a te hűséged erős, miként a mennybolt.
Hívek: Hadd énekeljem örökké * Urunknak irgalmas jóságát!
E: Választottammal szövetséget kötöttem, * megesküdtem szolgámnak, Dávidnak:
„Megerősítem ivadékodat örökre * és megszilárdítom trónodat nemzedékről nemzedékre.”
H: Hadd énekeljem örökké * Urunknak irgalmas jóságát!
E: „Így szólít engem: Atyám vagy nékem, * Istenem és üdvöm sziklája.
Irgalmam iránta örökké megmarad, * szövetségem hűsége nem szűnik meg.”
H: Hadd énekeljem örökké * Urunknak irgalmas jóságát!
Zsolt 88,2-3,4-5,27 és 29

ALLELUJA
Szent virradat, † igazság napja, örök világosság fénye, * ragyogj fel azoknak, akik a halál sötét árnyékában ülnek! – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Zakariás hálaéneket zeng gyermeke, Keresztelő János születése feletti örömében.
Abban az időben Zakariás, János atyja eltelt Szentlélekkel, és ezekre a prófétai szavakra nyílt az ajka: „Áldott az Úr, atyáink Istene, mert meglátogatta és megváltotta az ő népét; erős szabadítót támasztott minékünk szolgájának, Dávidnak családjából. Amint szólott a szentek szájával, ősidők óta a próféták ajka által, megszabadít az ellenség kezéből, mindazoktól, akik gyűlölettel néznek minket; atyáinkkal irgalmat gyakorol, hogy szent szövetségére emlékezzék, az esküre, amelyet Ábrahám atyánknak esküdött, hogy nekünk váltja be, amit ígért; hogy félelem nélkül és megszabadulva az ellenség kezéből, neki szolgálatot teljesítsünk; szentségben és igazságban járjunk előtte napról napra, amíg élünk.
Téged pedig, gyermek, a fölséges Isten prófétájának fognak mondani, mert az Úr előtt jársz, egyengetni az ő útját; az üdvösség ismeretére tanítod nemzetét, hogy bocsánatot nyerjen minden bűnük Istenünk irgalmas szívétől, amellyel meglátogat minket felkelő Napunk a magasságból, hogy fényt hozzon azoknak, akik sötétségben és halálos homályban ülnek, lépteinket pedig a béke útjára vezérelje.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 1,67-79

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Pap: Krisztus Urunkat, aki Dávid és Ábrahám fiaként, valamint az új Ádámként jött közénk, kérjük bizalommal.
Lektor: 1. Igazság napja, szent virradat, az örök világosság visszfénye, Krisztus! Eljöveteleddel hozz fényt mindazoknak, akik a halál sötét árnyékában ülnek!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Légy jelen, Urunk, békességeddel minden ünneplő család otthonában!
3. Önts, Urunk, vigasztalást és derűt a szétszakadt családok tagjai és a magányosan ünneplők szívébe!
4. Add, hogy a gyermekek tanuljanak szüleiktől ajándékozó szeretetet!
5. Fogadd örök világosságod honába egyházközségünk elhunyt tagjait!
Pap: Az Atya örök világosságának szelíd visszfénye, Krisztus, aki életet adsz tieidnek, fogadd örvendező dicséretünket! Aki élsz és uralkodol mindörökkön örökké.
Hívek: Ámen.