2018-11-28

34. évközi hét szerda

SZENTLECKE a Jelenések könyvéből
Az Egyiptomból való szabadulás előképe a megváltásnak: az üdvözültek dicsőítő éneket énekelnek.
Én, János, látomásban egy csodálatos nagy jelet láttam az égen: hét angyalt, akikre a hét végső csapás volt rábízva. Általuk teljesedik be Isten büntetése. Tűzben játszó, üvegként csillogó tengert láttam. Láttam azokat is, akik legyőzték a (gonoszság) vadállatát, semmibe vették képmását és a nevének számát. Kezükben tartották Isten hárfáját, ott álltak az üvegtengeren. Isten szolgájának, Mózesnek és a Báránynak énekét énekelték: Nagy és csodálatos minden műved, mindenható Urunk, Istenünk. Hűségesek és igazak útjaid, nemzetek Királya Ki ne félne, tisztelne téged, Urunk, ki ne dicsérné nevedet? Egyedül csak te vagy a Szent, eljön minden nemzet, és színed elé borul, mert nyilvánvalóvá lett, ahogyan ítéltél.
Ez az Isten igéje.
Jel 15,1-4

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Nagy és csodálatos minden műved, * mindenható Urunk és Istenünk! Jel 15,3b – 6. tónus.
Előénekes: Zengjetek az Úrnak új éneket, * csodálatra méltó, amit művelt!
Diadalt aratott jobbjával, * győzelmet Szentséges karjával.
Hívek: Nagy és csodálatos minden műved, * mindenható Urunk és Istenünk!
E: Az Úr megmutatta szabadító erejét, * igazságosságát feltárta a népek előtt.
Emlékezetébe idézte jóságát és hűségét * Izrael népe iránt.
H: Nagy és csodálatos minden műved, * mindenható Urunk és Istenünk!
E: Zúgjon a tenger és mind, ami betölti, * a földkerekség, és akik rajta élnek!
Tapsoljanak a folyamok, * és a hegyek is ujjongjanak az Úr színe előtt!
H: Nagy és csodálatos minden műved, * mindenható Urunk és Istenünk!
E: Mert eljön ítélni a földet, † igazságban ítéli az egész világot, * egyenlőképpen minden népet.
H: Nagy és csodálatos minden műved, * mindenható Urunk és Istenünk!
Zsolt 97,1.2-3ab.7-8.9

ALLELUJA
Légy hű mindhalálig – mondja az Úr, * az élet koronáját adom néked! Jel 2,10c – 1 D2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus nevéért gyűlölhetnek minket, de lelkünknek nem árthatnak.
Abban az időben Jézus így készítette elő tanítványait a rájuk váró megpróbáltatásokra: „Kezet emelnek rátok, és üldözni fognak benneteket. Kiszolgáltatnak a zsinagógáknak és börtönbe vetnek. Királyok és helytartók elé hurcolnak az én nevemért, azért, hogy tanúságot tegyetek. Véssétek hát szívetekbe: Ne törjétek fejeteket előre, hogyan védekezzetek. Én olyan ékesszólást és bölcsességet adok majd nektek, hogy egyetlen ellenfeletek sem tud ellenállni vagy ellentmondani.
Kiszolgáltatnak benneteket a szülők, testvérek, rokonok és barátok, s közületek némelyeket meg is ölnek. Az én nevemért mindenki gyűlölni fog titeket. De egyetlen hajszál sem vész el a fejetekről. Állhatatossággal őrzitek meg lelketeket.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 21,12-19

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Pap: Imádkozzunk Urunkhoz, Istenünkhöz, hogy segítse és oltalmazza Egyházát, amelyért szent Fia életét áldozta!
Lektor: 1. Krisztus Egyházának egységéért, békéjéért és szüntelen növekedéséért, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Az Egyház pásztoraiért: a Szentatyáért, a püspökökért és papokért, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...
3. A hívek közösségéért: a családokért, a szülőkért és a gyermekekért, az öregekért és a betegekért, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...
4. A hűségesekért, hogy a jó úton maradjanak, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...
5. A bűnösökért, hogy bűnbánatot tartsanak és megtérjenek, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...
(6. Elhunyt N. testvérünkért [nővérünkért], hogy Jézus kegyelméből a földi élet után Isten örök országába eljusson, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...)
Pap: Üdvözítő Istenünk, add, hogy a föld sója és a világ világossága legyünk és így hiteles tanúságot tegyünk rólad az emberek előtt. Krisztus, a mi Urunk által.
Hívek: Ámen.

Újratöltés

Mai olvasmányok

Tegnapi olvasmányok

Igenaptár főoldal