SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből
Az apostolok Isten munkatársai a hívek pedig Isten szántóföldje.
Testvéreim!
Amikor először voltam nálatok, nem szólhattam hozzátok mint lelki emberekhez, mert akkor még érzéki ember módjára gondolkodtatok. Mivel még nem voltatok felnőttek Krisztusban, csak tejjel tápláltalak benneteket, mert a szilárd ételt még nem bírtátok el. Sőt még most sem való nektek a szilárd étel, mert érzéki ember módjára cselekedtek. Vagy talán míg versengés és viszály dúl köztetek, nem vagytok-e testiek, és nem viselkedtek-e nagyon is emberi módon? Amíg az egyik így nyilatkozik: „Én Pállal tartok”, a másik meg: „Én Apollóval”, nem vagytok-e túlságosan emberiek?
De kicsoda Apolló? És kicsoda Pál? Szolgák csupán, akik a hitre vezettek titeket, amint nekik az Úr megadta. Én ültettem, Apolló öntözött, de a növekedést Isten adta. Ezért nem az számít, aki ültet, sem az, aki öntöz, hanem csak Isten, aki a növekedést adja. Az ültető meg az öntöző egyforma. El is nyeri jutalmát mindegyik a fáradozásához mérten. Istennek vagyunk ugyanis munkatársai; ti pedig Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok.
Ez az Isten igéje.
1Kor 3,1-9
VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Boldog az a nemzet, * melyet az Úr örökségül választott magának. 12b. vers. – 5. tónus.
Előénekes: Boldog az a nemzet, amelynek az Úr az Istene, * a nép, amelyet örökségül választott magának.
Letekint Isten a mennyből, * és látja mind az emberek fiait.
Hívek: Boldog az a nemzet, * melyet az Úr örökségül választott magának.
E: Lakóhelyéről szemléli azokat, * akik a földet lakják,
ő alkotta mindnyájuk szívét, * jól ismeri minden tettüket.
H: Boldog az a nemzet, * melyet az Úr örökségül választott magának.
E: Az Úrra hagyatkozik lelkünk, * mert ő a segítőnk és ő a mi oltalmunk.
Benne örvend a szívünk, * az ő szent nevében reménykedünk.
H: Boldog az a nemzet, * melyet az Úr örökségül választott magának.
Zsolt 32,12-15.20-21
ALLELUJA
Az Úr Lelke van rajtam: * elküldött, hogy a szegényeknek örömhírt vigyek. Lk 4,18 – 6. tónus.
† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus tanítói küldetése minden emberhez szól.
Kafarnaumi tartózkodása idején Jézus a zsinagógából jövet betért Simon (Péter) házába. Simon anyósa éppen magas lázban szenvedett. Mindjárt szóltak is neki az érdekében. Jézus a beteg fölé hajolt, parancsolt a láznak, és a láz megszűnt. A beteg azonnal fölkelt, és szolgált nekik.
Napnyugtakor mindnyájan odavitték Jézushoz a betegeket, akik különféle bajokban szenvedtek. Mindegyikre rátette kezét, és meggyógyította őket. Sokakból gonosz lelkek mentek ki, és ezt kiáltozták: „Te vagy az Isten Fia!” Jézus azonban rájuk parancsolt, és nem engedte, hogy beszéljenek; azok ugyanis tudták, hogy ő a Krisztus.
Amikor megvirradt, Jézus kiment egy magányos helyre; a népsokaság pedig keresésére indult, és meg is találta. Tartóztatták, hogy ne menjen el tőlük. Jézus azonban így válaszolt: „Más városoknak is hirdetnem kell Isten országának evangéliumát, mert ez a küldetésem.” Azután folytatta tanítását Galilea zsinagógáiban.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 4,38-44