2018-06-13

10. évközi hét szerda

OLVASMÁNY a Királyok első könyvéből
A kármel-hegyi áldozatnál megtanulja a nép, hogy az Úr az egyetlen igaz Isten, aki segíthet rajta.
A nagy szárazság harmadik esztendejében történt, hogy Ácháb király üzenetet küldött Izrael valamennyi fiához, és egybegyűjtötte a prófétákat a Kármel-hegyére. Ekkor Illés odalépett az egész nép elé, és azt mondta: „Meddig sántikáltok kétfelé? Ha az Úr az Isten, kövessétek őt, ha pedig Baál, kövessétek azt.” A nép azonban egy szót sem felelt neki. Erre Illés azt mondta a népnek: „Én maradtam meg egyedül az Úr prófétái közül: Baál prófétái pedig négyszázötvenen vannak. Adjatok nekünk két fiatal bikát, aztán ők válasszák ki maguknak az egyik bikát, vágják darabokra és tegyék a fára, de tüzet ne tegyenek alája; én pedig majd a másik bikát készítem el és teszem a fára, tüzet szintén nem teszek alája. Hívjátok segítségül isteneitek nevét, én meg majd segítségül hívom az én Uram nevét. Amelyik Isten tüzet küldve meghallgat, az legyen az Isten.” Erre az egész nép azt felelte: „Helyes az indítvány!”
Azt mondta tehát Illés Baál prófétáinak: „Válasszátok ki magatoknak az egyik bikát, először ti készítsétek el, mert ti vagytok többen; hívjátok segítségül isteneitek nevét, de tüzet ne tegyenek alája.” Miután ők átvették a bikát, amelyet nekik odaadott, elkerítették, és reggeltől délig hívogatták Baál nevét, és azt mondták: „Baál, hallgass meg minket.” De nem jött egy hang sem, és nem felelt senki sem, hiába ugrándoztak az oltár körül, amelyet készítettek. Amikor aztán az idő már délre járt, Illés így gúnyolódott velük: „Hangosabban kiáltsatok, hiszen isten ő! Talán éppen beszélget, vagy félrevonult, vagy úton van, vagy bizony tán alszik, hadd ébredjen fel.” Hangosabban kiáltoztak tehát és szokásuk szerint késekkel és tőrökkel vagdalták magukat, amíg el nem borította őket a vér.
Amikor aztán elmúlt a dél, és őrjöngésük közben eljött az ételáldozat bemutatásának ideje, és nem hallatszott egy hang sem, és nem felelt és nem hallgatta meg az imádkozókat senki sem, azt mondta Illés az egész népnek: „Gyertek hozzám!” Amikor a nép eléje járult, Illés helyreállította az Úr lerombolt oltárát – mégpedig úgy, hogy vett tizenkét követ, Jákob fiai törzseinek száma szerint. Jákobhoz ugyanis így szólt az Úr: „Izrael legyen a neved!” Illés akkor oltárt épített e kövekből az Úr nevében, s mintegy két barázda széles vízárkot készített az oltár köré, aztán elrendezte a fát, feldarabolta a bikát, rátette a fára, és azt mondta: „Töltsetek meg négy vedret vízzel, és öntsétek rá az egészen elégő áldozatra, meg a fára!” Aztán így folytatta: „Másodszor is tegyétek meg ezt!” Amikor másodszor is megtették, azt mondta: „Harmadszor is tegyétek meg ugyanezt.” Megtették harmadszor is, úgyhogy folyt a víz az oltár körül, és az árok medre is megtelt.
Amikor aztán eljött az egészen elégő áldozat bemutatásának ideje, odalépett Illés próféta, és így fohászkodott: „Uram, Ábrahámnak, Izsáknak és Izraelnek Istene, mutasd meg ma, hogy te vagy Izrael Istene, meg hogy én a te szolgád vagyok, és hogy a te parancsodra cselekedtem mindezt. Hallgass meg, Uram, hallgass meg engem, hogy megtanulja e nép, hogy, Urunk, te vagy az Isten, és hogy te térítetted vissza ismét szívünket.”
Ekkor lecsapott az Úr tüze, és megemésztette az egészen elégő áldozatot, meg a fát, a köveket és a port, s felitta a vizet, amely az árokban volt. Amikor látta ezt az egész nép, arcra borult, és azt mondta: „Az Úr az Isten, az Úr az Isten!”
Ez az Isten igéje.
1Kir 18,20-39

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Védelmezz engem, Istenem, * hiszen tebenned bízom. Vö. 1. vers. – 1 D2 tónus.
Előénekes: Istenem, oltalmazz engem, mert benned bízom! * Azt mondom Uramnak: „Istenem te vagy nékem.”
Hívek: Védelmezz engem, Istenem, * hiszen tebenned bízom.
E: Bajt bajra tetéznek maguknak, akik idegen istenek után futnak, † véres áldozataikban nincsen részem, * még nevüket sem veszem ajkamra.
H: Védelmezz engem, Istenem, * hiszen tebenned bízom.
E: Isten az én osztályrészem és sorsom kelyhe: * örökségemet tőle várom.
Mindenkor Istent tartom szemem előtt; * jobbomon ő áll, semmitől sem félek.
H: Védelmezz engem, Istenem, * hiszen tebenned bízom.
E: Megmutatod nekem az élet útját, * és a végtelen boldogságot, midőn szent orcád látom.
Gyönyörűségre hívtál engem, * jobbod mellett szünet nélkül.
H: Védelmezz engem, Istenem, * hiszen tebenned bízom.
Zsolt 15,l-2a.4.5.8.11

ALLELUJA
Taníts meg ösvényeidre, Uram, * igazságod szerint vezess engem! Zsolt 24,4b.5a – 8. G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus beteljesíti az Ószövetség tanításait és parancsait.
Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak:
Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy megszüntessem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem tökéletessé tenni. Bizony, mondom nektek, amíg az ég és föld el nem múlik, nem vész el a törvényből egy í betű sem, sőt egy vessző sem, amíg minden be nem teljesedik. Aki tehát csak egyet is eltöröl akár a legkisebb parancsok közül is, és úgy tanítja az embereket, azt nagyon kicsinek fogják hívni a mennyek országában. És mindaz, aki megtartja és tanítja őket, igen nagy lesz a mennyek országában.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 5,17-19

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Pap: Imádkozzunk Urunkhoz, Istenünkhöz, hogy segítse és oltalmazza Egyházát, amelyért szent Fia életét áldozta!
Lektor: 1. Krisztus Egyházának egységéért, békéjéért és szüntelen növekedéséért, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Az Egyház pásztoraiért: a Szentatyáért, a püspökökért és papokért, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...
3. A hívek közösségéért: a családokért, a szülőkért és a gyermekekért, az öregekért és a betegekért, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...
4. A hűségesekért, hogy a jó úton maradjanak, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...
5. A bűnösökért, hogy bűnbánatot tartsanak és megtérjenek, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...
(6. Elhunyt N. testvérünkért [nővérünkért], hogy Jézus kegyelméből a földi élet után Isten örök országába eljusson, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...)
Pap: Üdvözítő Istenünk, add, hogy a föld sója és a világ világossága legyünk és így hiteles tanúságot tegyünk rólad az emberek előtt. Krisztus, a mi Urunk által.
Hívek: Ámen.

Újratöltés

Mai olvasmányok

Tegnapi olvasmányok

Igenaptár főoldal