2018-01-27

3. évközi hét szombat

OLVASMÁNY Sámuel második könyvéből
Dávid beismeri bűnét, és bűnbánatot tart.
Házasságtörését Dávid azzal tetézte, hogy megölette az asszony férjét, Uriást. Akkor az Úr elküldötte Nátán prófétát Dávidhoz. Amikor a próféta a király elé járult, ezt mondta neki: „Két ember lakott egy városban: egy gazdag meg egy szegény. A gazdagnak igen sok juha és marhája volt, a szegénynek pedig nem volt egyebe, mint egy juhocskája, melyet úgy vásárolt. Táplálgatta, és házában, gyermekei körében nőtt fel: kenyeréből evett, poharából ivott, és az ölében aludt, mintha csak saját leánya lett volna.
Egy alkalommal vendég érkezett a gazdaghoz. De ez sajnált a maga juhaihoz és marháihoz nyúlni, hogy lakomát készítsen vendégének, aki hozzá érkezett. Azért fogta a szegény ember juhocskáját, és abból készített lakomát vendégének.”
Ennek hallatára Dávid igen nagy haragra lobbant az ellen az ember ellen, és ezt az ítéletet hozta: „Az Úr életére mondom: halál fia az az ember, aki ezt cselekedte. Négyszeres kárpótlást fog adni a juhért, minthogy ilyen dolgot merészelt művelni; de legfőképp azért, mert könyörtelen volt.”
Ekkor a próféta a fejére olvasta Dávidnak: „Te vagy az az ember. És most maga az Úr, Izrael Istene mond ítéletet: Családodban nem szűnik meg soha a háborúskodás, mert megvetettél engemet, amikor elvetted a heteus Uriás feleségét, hogy a magad asszonyává tedd. Ezt üzeni az Úr: A saját házadban hozok rád romlást, a szemed láttára veszem el feleségeidet, és adom oda vetélytársadnak; és az világos nappal fog velük élni. Te ugyan titokban követted el a bűnt, én azonban világos nappal, az egész nép szeme láttára foglak érte sújtani.”
Dávid erre bűnvallomást tett Nátán próféta előtt: „Vétkeztem az Úr ellen.” Nátán azt felelte: „Az Úr ugyan megbocsátja bűnödet, nem fogsz meghalni. De újszülött fiad nem kerülheti el a halált, mivel viselkedéseddel súlyos botrányt okoztál az Úr ellenségei előtt.” Ennek végeztével Nátán próféta visszatért házába. Dávid gyermekére, Uriás feleségének szülöttére pedig, ránehezedett az Úr keze, és súlyos betegségbe esett. Dávid megpróbálta kiengesztelni az Urat a gyermek érdekében: szigorú böjtöt tartott, vezeklőruhába öltözött, és az éjszakát a földön fekve töltötte. Felkeresték palotájának elöljárói, és kérlelték, hogy keljen fel. De ő nem volt rá hajlandó, és nem is evett velük.
Ez az Isten igéje.
2Sám 12,l-7a.10-17

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Istenem, kérlek téged, * teremts bennem tiszta szívet! 12a. vers. – 1 D2 tónus.
Előénekes: Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, * az erős lelket éleszd fel újra bennem.
Ne taszíts el színed elől, * és szent lelkedet ne vond meg tőlem.
Hívek: Istenem, kérlek téged, * teremts bennem tiszta szívet!
E: Üdvösséged örömét add meg újra, * a készséges lelkületet erősítsd meg bennem.
Megtanítom utaidat a vétkeseknek, * és a bűnösök hozzád térnek.
H: Istenem, kérlek téged, * teremts bennem tiszta szívet!
E: Isten, szabadító Istenem, ments meg a vérontástól, * igazságosságodat ujjongva hirdeti nyelvem.
Nyisd meg, Uram, ajkamat, * hogy dicséretedet hirdesse szavam.
H: Istenem, kérlek téged, * teremts bennem tiszta szívet!
Zsolt 50,12-13.14-15.16-17

ALLELUJA
Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte, * hogy örökké éljen minden őbenne hívő. Jn 3,16 – 1 D2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Kicsoda Jézus, hogy még a szél és a tenger is engedelmeskedik neki?
Egy napon Jézus, amikor este lett, így szólt tanítványaihoz: „Keljünk át a túlsó partra.” Erre azok elbocsátották a tömeget, és Jézust magukkal vitték úgy, ahogy ott volt a bárkában.
Más csónakok is voltak velük. Nagy szélvihar támadt, a hullámok a bárkába csaptak, úgyhogy az már-már megtelt. Ő a bárka végében egy vánkoson aludt. Felkeltették és megkérdezték: „Mester, nem törődsz azzal, hogy elveszünk?” Erre fölkelt, ráparancsolt a szélre, és ezt mondta a tengernek: „Hallgass el, nyugodj meg!” A szél elállt, és nagy csendesség lett.
Ekkor hozzájuk fordult: „Miért féltek? Még mindig nincs bennetek hit?” Nagy félelem fogta el ugyanis őket. Egymást kérdezgették: „Ki lehet ez, hogy még a szél és a tenger is engedelmeskedik neki?”
Ezek az evangélium igéi.
Mk 4,35-41

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Pap: Esedezve kérjük, kedves testvéreim, a mindenható Istent, hogy az Egyház édesanyjának, a Boldogságos Szűz Máriának közbenjárására mutassa meg továbbra is atyai jóságának és isteni hatalmának csodajeleit az Egyházban!
Lektor: 1. Katolikus Egyházunk megőrzéséért és küldetésének zavartalan teljesítéséért könyörögjünk az Úrhoz!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Szentatyánkért N. pápáért, N. megyésfőpásztorunkért, valamennyi püspökért és papért könyörögjünk az Úrhoz!
Hívek: Kérünk téged...
3. Papi hivatásokért és lelkipásztoraink eredményes munkájáért könyörögjünk az Úrhoz!
Hívek: Kérünk téged...
4. A szüzekért, az özvegyekért, az árvákért, az elhagyottakért és a bűnbánókért könyörögjünk az Úrhoz!
Hívek: Kérünk téged...
5. A szárazföldi, a tengeri és a légi úton lévőkért, a bányákban vagy más veszélyes munkahelyeken dolgozó embertársainkért könyörögjünk az Úrhoz!
Hívek: Kérünk téged...
(6. E világból elköltözött N. testvérünkért [nővérünkért] és minden tisztuló lélekért könyörögjünk az Úrhoz!
Hívek: Kérünk téged...)
Pap: Urunk, Istenünk, te jól tudod, hogy korunkban mennyi megpróbáltatás éri, és mennyi veszedelem fenyegeti az emberiség életét. Teljesítsd hozzád forduló híveid kívánságát, és hallgasd meg kéréseinket, melyeket a Boldogságos Szűz Mária anyai pártfogását is remélve eléd terjesztünk. Krisztus, a mi Urunk által.
Hívek: Ámen.

Újratöltés

Mai olvasmányok

Tegnapi olvasmányok

Igenaptár főoldal