2018-01-12

1. évközi hét péntek

OLVASMÁNY Sámuel első könyvéből
Sámuel figyelmezteti a népet: „Ne kérjetek magatoknak királyt, mert ti fogtok a legjobban panaszkodni rá!”
Amikor Sámuel megöregedett, összegyűltek a választott nép elöljárói. Elmentek Sámuelhez Rámába, és azt mondták neki: „Lásd, te megöregedtél, fiaid pedig nem járnak a te utaidon. Rendelj tehát fölénk királyt, hogy király uralkodjék rajtunk is, mint az összes többi nemzeteken!”
Sámuelnek nem tetszett a beszéd, amelyet neki mondtak: „Adj nekünk királyt, hogy az uralkodjék rajtunk!” Az Úrhoz fordult imádságában.
Az Úr ekkor azt felelte neki: „Hallgass a nép szavára, bármit követelnek is tőled! Mert nem téged vetettek meg, hanem engem, amikor azt akarják, hogy ne én legyek a királyuk.”
Sámuel közölte is az Úr minden szavát a néppel, amely királyt kért tőle. Aztán megmagyarázta nekik: „A királynak, aki uralkodni fog rajtatok, joga lesz a következőkhöz. Elveheti fiaitokat, és szolgálatra rendelheti szekerei és lovai mellé, hogy szekerei előtt fussanak; aztán kinevezi őket ezredesekké, századosokká és velük szántatja mezőit, arattatja le kalászosait, és velük készítteti el fegyvereit és szekereit. Sőt leányaitokat is berendelheti, hogy kenetkészítői, szakácsnői és kenyérsütői legyenek.
Elveheti szántóföldjeiteket, szőlőiteket, legjobb olajfa-kertjeiteket, és szolgáinak adhatja. Tizedet vesz vetéseitek és szőlőitek terméséből; aztán a tisztjeinek meg a szolgáinak adja. Elveszi majd rabszolgáitokat és rabszolganőiteket, a legjobb igásállataitokat és szamaraitokat, hogy a maga javára dolgoztasson velük. Nyájaitokat is megtizedeli, ti meg szolgái lesztek. Akkor majd jajveszékelni fogtok királyotok miatt, akit magatok akartatok magatoknak. De akkor az Úr nem hallgat meg titeket.” A nép azonban nem akarta tovább hallgatni Sámuel beszédét, és félbeszakította: „Nem számít. Csak legyen nekünk is királyunk! Legyünk olyanok, mint a többi nemzet! Király kormányozzon és vezessen bennünket; ő vívja meg harcainkat!” Sámuel megértette a nép minden kívánságát, és aztán elpanaszolta az Úrnak. Az Úr mégis azt parancsolta neki: „Tedd meg a kívánságukat, és adj nekik királyt!”
Ez az Isten igéje.
1Sám 8,4-7.10-22a

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Hadd énekeljem örökké * Urunknak irgalmas jóságát! Vö. 2a. vers. – 2. tónus.
Előénekes: Boldog a nép, amely tud ünnepelni, * az ilyen arcod fényében járhat, Uram.
Egész nap örvendeznek nevednek, * és igazságod felmagasztalja őket.
Hívek: Hadd énekeljem örökké * Urunknak irgalmas jóságát!
E: Te vagy néped erőssége, * és jóvoltodból emeljük fel fejünket,
mert a mi pajzsunk az Úrtól van, * és királyunk Izrael Szentjétől.
H: Hadd énekeljem örökké * Urunknak irgalmas jóságát!
Zsolt 88,1 6-1 7.18-19

ALLELUJA
Nagy próféta támadt köztünk: * Isten meglátogatta az ő népét. Lk 7,16 – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Az Emberfiának van hatalma a földön a bűnök megbocsátására.
Néhány nap múlva Jézus visszatért Kafarnaumba. Mihelyt elterjedt a híre, hogy otthon van, annyian jöttek össze, hogy még az ajtó előtti téren sem fértek el; ő pedig hirdette nekik az igét.
Közben odahoztak hozzá egy bénát. Négyen vitték. Mivel a tömegtől nem fértek a közelébe, kibontották fölötte a tetőt, ahol volt, és a nyíláson át leengedték a hordágyat, amelyen a béna feküdt. Jézus pedig, látva hitüket, így szólt a bénához: „Fiam, bocsánatot nyertek bűneid.”
Ült ott néhány írástudó is. Ezek így gondolkodtak szívükben: „Hogy beszélhet ez így? Káromkodik! Ki más bocsáthatja meg a bűnt, mint egyedül az Isten?”
Jézus azonnal észrevette, hogy magukban ilyeneket gondolnak, így szólt tehát hozzájuk: „Miért gondoljátok ezt szívetekben? Mi könnyebb: Azt mondani a bénának: Bűneid bocsánatot nyertek, vagy azt mondani: Kelj föl, fogd ágyadat és járj? Tudjátok meg tehát, hogy az Emberfiának van hatalma a földön a bűnök megbocsátására!”
Ezzel odafordult a bénához: „Mondom neked: Kelj föl, fogd az ágyadat, és menj haza!”
Az felkelt, fölvette ágyát, és mindannyiuk szeme láttára eltávozott. Mindenki elcsodálkozott. Dicsőítették Istent, és azt mondták: „Nem láttunk még ilyet sohasem!”
Ezek az evangélium igéi.
Mk 2,1-12

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Pap: Kérjük, testvéreim, teljes szívünkből-lelkünkből a mi Urunkat, Jézus Krisztust, aki kereszthalála árán meghozta nekünk a bűnbocsánatot és a kiengesztelődést!
Lektor: 1. Itt egybegyűlt és az egész világon elterjedt Egyházért kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Szentséges Atyánkért, N. pápáért, püspökeinkért, az egyházi rend minden tagjáért és munkatársaikért kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...
3. Az egyházak közötti békességért és a népek nyugalmáért kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...
4. Azokért, akik az Egyházban az irgalmasság cselekedeteit gyakorolják, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...
5. Városunkért (községünkért) és minden lakójának jólétéért és üdvösségéért kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...
(6. Elhunyt N. testvérünkért [nővérünkért], akiért a keresztfán szent vérét ontotta, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...)
Pap: Urunk, Jézus Krisztus, nyújtsd ki segítő jobbodat néped felé, amikor irgalmadért esedezik! Ne engedd, hogy kárba vesszen a világ életéért ontott drága véred! Hárítsd el az emberiségre leselkedő veszedelmet, hogy vigasztalást találjunk halandó életünkben, odaát pedig elnyerjük az örök boldogságot! Aki élsz és uralkodol mindörökkön örökké.
Hívek: Ámen.

Újratöltés

Mai olvasmányok

Tegnapi olvasmányok

Igenaptár főoldal