03-04

Szent Kázmér


SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a filippiekhez írt leveléből
Törekszem a cél felé, annak a hivatásnak jutalmáért, amelyet Isten onnan felülről adott Jézus Krisztusban.
Testvéreim!
Krisztus Jézusnak fönséges ismeretéhez mérten mindent hátránynak tartok. Érte mindent elvetettem, sőt szemétnek tekintek, csakhogy Krisztust elnyerhessem és hozzá tartozzam. Hiszen nem a törvény útján váltam igazzá, hanem a Jézus Krisztusba vetett hit révén. Isten ugyanis a hit által tett igazzá, hogy megismerjem őt és feltámadásának erejét, de a szenvedésben is vállaljam vele a közösséget. Így hasonló akarok lenni hozzá halálában, hogy ezáltal eljussak a halálból a feltámadásra is.
Nem mintha már elértem volna, vagy már a célban lennék, de futok utána, hogy magamhoz ragadjam, ahogy Krisztus is megragadott engem. Testvéreim, nem gondolom, hogy máris magamhoz ragadtam, de azt igen, hogy elfelejtem, ami mögöttem van, és nekilendülök annak, ami előttem van. Futok a kitűzött cél felé, az égi hivatás jutalmáért, amelyre Isten meghívott Krisztusban.
Ez az Isten igéje.
Fil 3,8-14

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Szent hegyeden, Uram, Istenem, * ki az, aki megpihenhet? 1b. vers.
Előénekes: Aki bűn nélkül éli életét, * és helyesen cselekszik.
Aki igazat gondol szívében, * akinek rágalmat nem beszél szája.
Hívek: Szent hegyeden, Uram, Istenem, * ki az, aki megpihenhet?
E: Aki felebarátjának nem tesz rosszat, * aki nem gyalázza embertársát.
Aki a gonoszt semmibe veszi, * de tiszteli az istenfélőt.
H: Szent hegyeden, Uram, Istenem, * ki az, aki megpihenhet?
E: Aki pénzét uzsorára nem adja, * és vesztegetést nem fogad el ártatlan ellen.
Aki így éli életét, * soha meg nem rendül.
H: Szent hegyeden, Uram, Istenem, * ki az, aki megpihenhet?
Zsolt 14,2-3ab.3cd-4ab.5

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Jézus mondja: † Új parancsot adok nektek: * Szeressétek egymást, ahogy én szeretlek titeket. Jn 13,34 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Ti barátaim vagytok, ha megteszitek, amit parancsolok nektek.
Jézus így tanított az utolsó vacsorán: „Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg az én szeretetemben!
Ha megtartjátok parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében.
Ezeket azért mondtam nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök ezzel teljes legyen.
Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket! Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint annak, aki életét adja barátaiért. Ti barátaim vagytok, ha megteszitek, amit parancsolok nektek.
Nem mondalak titeket többé szolgának, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondalak benneteket, mert mindazt, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek.
Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket; és arra rendeltelek, hogy elmenjetek és gyümölcsöt hozzatok: maradandó gyümölcsöt. Bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek.
Azt parancsolom nektek, hogy szeressétek egymást!”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 15,9-17

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
36. A SZENT FÉRFIAKRÓL
Pap: Kérjük, testvéreim, gondviselő mennyei Atyánkat, hogy a szent hitvallók példája nyomán szentségben és igazságban járjuk a földi élet útjait!
Lektor: 1. Segítsd kegyelmeddel Egyházad minden tagját, hogy valóban a föld sója és a világ világossága legyünk!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Adj egyetértést a népeknek, és támassz önzetlen békességszerzőket az egész világ javára!
3. Add, hogy úgy fáradozzunk családunk és embertársaink jólétéért, hogy mentek maradjunk a világ bűneitől!
4. Adj nekünk irgalmas szívet, hogy bajbajutott embertársaink segítségével rójuk le az irántad való szeretet adóját! 5. Add, hogy a betegek és a szenvedők a szentek példájára krisztusi lélekkel viseljék keresztjüket!
(6. Add, hogy N. testvérünkkel [nővérünkkel] és minden kedves halottunkkal szentjeid társaságában jobbod felől állhassunk az ítélet napján!)
Pap: Mennyei Atyánk, nyisd meg lelki szemünket, hogy nagy testvéreinkben, a szentekben megcsodáljuk, mire képes kegyelmeddel az ember! Erősítsd akaratunkat, hogy földi hivatásunknak hűséges betöltésével méltónak bizonyuljunk szent példaképeinkhez! Krisztus, a mi Urunk által.
Hívek: Ámen.