2017-12-02

34. évközi hét szombat (2017)

OLVASMÁNY Dániel próféta könyvéből
Dániel megkapja a magyarázatot a négy vadállatra és az Emberfia megjelenésére vonatkozólag: négy nagy világbirodalom következik egymás után. Isten ítéletet tart felettük: mind elpusztulnak. Csak Isten népének uralma lesz örök.
Prófétai látomásának leírását így folytatja Dániel: A lelkem megrendült a látványok miatt, és zavarodottság lett úrrá lelkemen. Megszólítottam ezért valakit az ott állók közül, ő szóba állt velem, és feltárta a dolgok lényegét. „A négy vadállat: négy nagy ország, mely a földön uralkodni fog. Nagy Istenünk azonban az uralmat szentjeinek adja át, és az ország mindörökkön és örökké az övék marad.” A többitől oly lényegesen különböző, rettenetes vadállatról akartam tudni a valót.
Arról, amelynek a foga és a körme tiszta vas, arról, amely úgy falt és rágott, s a maradékot széttaposta vaspatáival; a tíz szarvról, amely a fején volt, és arról, ami a többi között kinőtt, és előtte három szarv a földre hullt; arról a szarvról, amelynek szeme és káromkodó szája volt, és nagyobb lett a többinél.
Mert láttam, hogy a szarv a szentek ellen harcolt, és győzelmet aratott, amíg csak el nem jött az Örökkévaló, és a Fölséges Isten igazságot nem szolgáltatott szentjeinek; s míg el nem jött az ideje, hogy a szentek birtokba vegyék országukat.
A válasz ez volt: „A negyedik vadállat a negyedik nagy hatalom.
Ez nagyobb lesz a világ összes országainál.
És ez az ország felfalja és letarolja, összezúzza földünk minden nemzetét.
A tíz szarv pedig tíz királyt jelent.
És utánuk jön egy másik, elődeinél hatalmasabb.
Ez megaláz három más királyt.
A Fölségest is káromolja, és tiporja a Magasságbeli szentjeit.
Azt hiszi, megmásítja az időket és törvényeket.
Három és fél évre kapja hatalmát majd felettük.
Aztán az Örökkön Élő hirdet nagy ítéletet: hogy megfosszák hatalmától, széttiporják és örökre semmivé tegyék; az országot, a dicsőséget és a hatalmat pedig az egész földön az Isten szent népe nyerje el.
Ez az ország mindörökre fennmarad, ennek szolgál és ennek engedelmeskedik minden király.”
Ez az Isten igéje.
Dán 7,15-27

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: * Dicsérjétek és magasztaljátok mindörökké! 59b. vers.
Előénekes: Áldjátok az Urat, ti, emberek fiai, *
Hívek: * dicsérjétek és magasztaljátok mindörökké!
E: Áldja az Urat Izrael, *
H: * dicsérjétek és magasztaljátok mindörökké!
E: Áldjátok az Urat, ti, az Úr papjai, *
H: * dicsérjétek és magasztaljátok mindörökké!
E: Áldjátok az Urat, ti, az Úr szolgái, *
H: * dicsérjétek és magasztaljátok mindörökké!
E: Áldjátok az Urat igaz szellemek és lelkek, *
H: * dicsérjétek és magasztaljátok mindörökké!
E: Áldjátok az Urat szentek és alázatos szívűek, *
H: * dicsérjétek és magasztaljátok mindörökké!
Dán 3,82-87

ALLELUJA
Imádkozva virrasszatok szüntelen, * hogy az Emberfia elé méltón álljatok. Lk 21,36 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Vigyázzunk, hogy az Úr eljövetele készen találjon bennünket.
Jézus ezeket mondta tanítványainak a világ végéről:
„Vigyázzatok, hogy el ne nehezedjék szívetek tobzódásban, részegeskedésben és az evilági gondokban. Így majd nem ér készületlenül benneteket az a nap. Mint a csapda, úgy csap le mindazokra, akik a földön laknak. Virrasszatok hát és imádkozzatok szüntelenül, hogy megmeneküljetek attól, ami majd bekövetkezik, és megállhassatok az Emberfia színe előtt.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 21,34-36

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Pap: Bizalommal forduljunk Istenhez, aki Máriát, Krisztus anyját fölébe helyezte minden égi és földi teremtménynek!
Lektor: 1. Irgalmasság Atyja, köszönjük, hogy a Boldogságos Szűz Máriában égi édesanyát adtál nekünk; add, hogy mindig gyermeki szeretettel ragaszkodjunk hozzá!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Szűz Mária tanulékony lélekkel figyelt Jézus szavára; add, hogy példája szerint mi is szívünkbe fogadjuk szent Fiad igéit!
Hívek: Kérünk téged...
3. A kereszt alatt álló Máriát megerősítetted a fájdalmak elviselésére; az ő közbenjárására adj erőt nekünk is a kereszt hordozására!
Hívek: Kérünk téged...
4. Szent Fiad feltámadása által örömmel töltötted el Szűz Mária szívét; tölts el minket is a feltámadás reménységével!
Hívek: Kérünk téged...
5. Szűz Máriát testével-lelkével felvetted a mennyei dicsőségbe; földi életünk után add meg nekünk is az örök életet!
Hívek: Kérünk téged...
(6. A Boldogságos Szűz Mária a mennyország királynője; az ő közbenjárására fogadd be elhunyt testvéreinket is az örök élet boldogságába!
Hívek: Kérünk téged...)
Pap: Add meg, kérünk, mindenható Istenünk, hogy mi, a te híveid, akik a Boldogságos Szűz Mária oltalmában bízunk, anyai közbenjárására minden rossztól megszabaduljunk itt a földön, és az örök élet örömére eljussunk a mennyben. Krisztus, a mi Urunk által.
Hívek: Ámen.