2017-11-29

34. évközi hét szerda

OLVASMÁNY Dániel próféta könyvéből
Baltazár király lakomáján Dániel megfejti a falon megjelenő írást: Jeruzsálem elpusztításáért meglakol most Babilon; szentségtörő mulatozásáért megbűnhődik a király.
Baltazár, babiloni király nagy lakomát rendezett ezer főrangú emberének. Együtt evett és ivott velük, és mámor ittasan előhozatta azokat a színarany és színezüst edényeket, amelyeket atyja, Nabukodonozor a jeruzsálemi templomból elhurcoltatott. Azért hozatta elő, hogy abból igyék ő maga, főemberei, feleségei és udvarhölgyei. Amikor behozták a jeruzsálemi templomból idehurcolt színarany és színezüst edényeket, ivott belőlük Baltazár király, és vele ittak főemberei, meg feleségei és udvarhölgyei. Itták a bort, és magasztalták bálványisteneiket, amelyek arany-, ezüst-, réz-, vas- és fa-, vagy kő-készítmények voltak csupán.
De ugyanabban az órában emberi kéz ujjai jelentek meg a lámpafénnyel szemben álló nagy falon. Valami emberkézhez hasonló a palota falára írt. A király rámeredt az író kéz ujjaira. Egyszerre elváltozott még az arca is. Ijesztő gondolatok lepték meg agyát. Elhagyta minden ereje, a térde remegett, és nagy félelem fogta el. Az írás megfejtésére bevezették a király elé Dánielt. Először is megkérdezte tőle a király: „Te vagy az a Júda foglyai közül való Dániel, akit Júdából még atyám hozatott ide? Hallottam rólad, hogy benned az Isten lelke él, és mindenki nagy tudású, bölcs és ügyes embernek tart. Azt is hallottam, hogy te a homályos dolgokat meg tudod magyarázni, és a rejtett dolgok csomóit is megoldod. Ha megfejted ezeket az írásjeleket, és feltárod előttem értelmüket, én bíborba öltöztetlek, aranyláncot adok a nyakadba, és a harmadik fejedelem leszel országomban.”
Dániel így válaszolt a királynak: „Tartsd meg ajándékaidat, és házad kincsét add másnak! Az írást azonban elolvasom, és tudtodra adom az értelmét. Te megsértetted gőgödben az ég Urát. Előhozattad háza szent edényeit, és abból ittál te és főembereid, meg feleségeid és udvarhölgyeid. Közben pogány isteneket dicsőítettetek; arany, ezüst, réz, vas és fa, sőt kő bálványoknak így hódoltatok. Pedig ezek nem éreznek, nem látnak, és nem hallanak. De nem dicsérted az egy igaz Istent, aki kezében tartja sorsodat, és vezet életednek minden útján. Ezért küldte ő ezeket a kézujjakat, amelyek feljegyezték e titkos írásokat. Az egész írás értelme csak három szó: MÁNE, TEKEL, FÁRESZ!
– És jelentésük ez: MÁNE: Az Isten számba vette országodat, és véget vetett neki. TEKEL: Az Isten mérlegre tett téged, és könnyűnek talált. FÁRESZ: Felosztotta országodat: és a perzsáknak meg a médeknek adta.”
Ez az Isten igéje.
Dán 5,1-6.13-14.16-17.23-28

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: * Dicsérjétek és magasztaljátok mindörökké! 59b. vers.
Előénekes: Áldjátok az Urat, Nap és holdvilág, *
Hívek: * dicsérjétek és magasztaljátok mindörökké!
E: Áldjátok az Urat, égi csillagok, *
H: * dicsérjétek és magasztaljátok mindörökké!
E: Áldjátok az Urat, záporeső és harmat, *
H: * dicsérjétek és magasztaljátok mindörökké!
E: Áldjátok az Urat, ti, viharok, *
H: * dicsérjétek és magasztaljátok mindörökké!
E: Áldjátok az Urat, tűz és forróság,
H: * dicsérjétek és magasztaljátok mindörökké!
E: Áldjátok az Urat, hideg és hőség, *
H: * dicsérjétek és magasztaljátok mindörökké!
Dán 3,62-67

ALLELUJA
Légy hű mindhalálig – mondja az Úr, * az élet koronáját adom néked! Jel 2,10c – 1 D2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus nevéért gyűlölhetnek minket, de lelkünknek nem árthatnak.
Abban az időben Jézus így készítette elő tanítványait a rájuk váró megpróbáltatásokra: „Kezet emelnek rátok, és üldözni fognak benneteket. Kiszolgáltatnak a zsinagógáknak és börtönbe vetnek. Királyok és helytartók elé hurcolnak az én nevemért, azért, hogy tanúságot tegyetek. Véssétek hát szívetekbe: Ne törjétek fejeteket előre, hogyan védekezzetek. Én olyan ékesszólást és bölcsességet adok majd nektek, hogy egyetlen ellenfeletek sem tud ellenállni vagy ellentmondani.
Kiszolgáltatnak benneteket a szülők, testvérek, rokonok és barátok, s közületek némelyeket meg is ölnek. Az én nevemért mindenki gyűlölni fog titeket. De egyetlen hajszál sem vész el a fejetekről. Állhatatossággal őrzitek meg lelketeket.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 21,12-19

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Pap: Imádkozzunk Urunkhoz, Istenünkhöz, hogy segítse és oltalmazza Egyházát, amelyért szent Fia életét áldozta!
Lektor: 1. Krisztus Egyházának egységéért, békéjéért és szüntelen növekedéséért, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Az Egyház pásztoraiért: a Szentatyáért, a püspökökért és papokért, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...
3. A hívek közösségéért: a családokért, a szülőkért és a gyermekekért, az öregekért és a betegekért, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...
4. A hűségesekért, hogy a jó úton maradjanak, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...
5. A bűnösökért, hogy bűnbánatot tartsanak és megtérjenek, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...
(6. Elhunyt N. testvérünkért [nővérünkért], hogy Jézus kegyelméből a földi élet után Isten örök országába eljusson, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...)
Pap: Üdvözítő Istenünk, add, hogy a föld sója és a világ világossága legyünk és így hiteles tanúságot tegyünk rólad az emberek előtt. Krisztus, a mi Urunk által.
Hívek: Ámen.