2017-11-24

33. évközi hét péntek

OLVASMÁNY a Makkabeusok első könyvéből
Makkabeus Júdás a pogányok felett aratott győzelem örömére nyolc napig tartó templomszentelési ünnepséget rendez.
A pogány Antiokusz seregén aratott győzelem után Makkabeus Júdás és testvérei így szóltak: „Íme, semmivé lett ellenségünk minden ereje. Induljunk tehát: tisztítsuk meg Isten templomát, és azután szenteljük fel újból!”
Össze is gyűlt az egész sereg teljes létszámban. Elindultak Sion szent hegyére. A kijelölt napon már korán reggel munkához láttak, és bemutatták a törvény szerint való áldozatot az újonnan emelt égőáldozati oltáron. Ugyanabban a hónapban és ugyanazon a napon, amelyen a pogányok megszentségtelenítették, ők most újra felszentelték: ének, lant, koboz és cintányér hangja mellett.
Az egész nép arcra borult, és magasztalta az ég Urát, aki sikerre vitte ügyüket. Nyolc napon át ünnepelték meg az oltárszentelés ünnepét. Örömujjongás közepette mutatták be égő-, hála- és dicsőítő áldozataikat. A templom homlokzatát aranykoszorúkkal és pajzsokkal díszítették. Megszentelték a kapukat meg a kamrákat is, és ajtókkal látták el. Azon örvendezett a nép, hogy megszűnt a pogányok okozta gyalázat.
Júdás és testvérei pedig, valamint az egész választott nép közössége úgy határozott, hogy évről évre nyolc napon át öröm és vigasság közepette megülik az oltárszentelés ünnepét ugyanezen a napon.
Ez az Isten igéje.
1Mak 4,36-37.52-59

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Te uralkodsz mindenen, * Urunk, Istenünk. 13b. vers.
Előénekes: Áldott vagy, Urunk, atyánknak, Izraelnek Istene, * mindörökkön örökké.
Tiéd, Uram, a fölség és a hatalom, * a dicsőség, a fényesség és a méltóság.
Hívek: Te uralkodsz mindenen, * Urunk, Istenünk.
E: Minden a tiéd a mennyben és a földön, † tiéd, Uram, a királyság, * te vagy az Ura mindeneknek.
Tiéd a gazdagság és a dicsőség, * te uralkodsz mindenen.
H: Te uralkodsz mindenen, * Urunk, Istenünk.
E: Kezedben van az erő és a hatalom, * a te kezed tehet mindent naggyá és erőssé.
H: Te uralkodsz mindenen, * Urunk, Istenünk.
1Krón 29,10.11-12bcd

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Juhaim hallgatnak szavamra; * ismerem őket, és ők a nyomomban járnak.” Jn 10,27 – 1 D2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
A templom az imádság háza.
Amikor Jézus Jeruzsálemben tartózkodott, bement a templomba, és kiűzte onnan a kereskedőket. Ezt mondta nekik: „Írva van: »Az én házam az imádság háza. Ti pedig rablóbarlanggá tettétek.«”
Ott tanított azután mindennap a templomban. A főpapok, az írástudók és a nép vezetői az életére törtek. De nem tudták eldönteni, hogy mit tegyenek vele, mert az egész nép odaadó figyelemmel hallgatta (tanítását).
Ezek az evangélium igéi.
Lk 19,45-48

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Pap: Kérjük, testvéreim, teljes szívünkből-lelkünkből a mi Urunkat, Jézus Krisztust, aki kereszthalála árán meghozta nekünk a bűnbocsánatot és a kiengesztelődést!
Lektor: 1. Itt egybegyűlt és az egész világon elterjedt Egyházért kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Szentséges Atyánkért, N. pápáért, püspökeinkért, az egyházi rend minden tagjáért és munkatársaikért kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...
3. Az egyházak közötti békességért és a népek nyugalmáért kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...
4. Azokért, akik az Egyházban az irgalmasság cselekedeteit gyakorolják, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...
5. Városunkért (községünkért) és minden lakójának jólétéért és üdvösségéért kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...
(6. Elhunyt N. testvérünkért [nővérünkért], akiért a keresztfán szent vérét ontotta, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...)
Pap: Urunk, Jézus Krisztus, nyújtsd ki segítő jobbodat néped felé, amikor irgalmadért esedezik! Ne engedd, hogy kárba vesszen a világ életéért ontott drága véred! Hárítsd el az emberiségre leselkedő veszedelmet, hogy vigasztalást találjunk halandó életünkben, odaát pedig elnyerjük az örök boldogságot! Aki élsz és uralkodol mindörökkön-örökké.
Hívek: Ámen.