2017-09-12

23. évközi hét kedd

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a kolosszeiekhez írt leveléből
A mennyei Atya megbocsátotta bűneinket, és a keresztségben új életre támasztott Krisztussal.
Testvéreim!
Mivel elismertétek Jézus Krisztust uratoknak, éljetek is őbenne! Verjetek benne gyökeret! Épüljetek rá, és erősödjetek meg a hitben, ahogy tanultátok; és legyen túláradó a hálaadástok!
Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen titeket bölcselkedéssel és hamis tanítással, amely emberi hagyományokhoz és a világot hatalmukban tartó szellemekhez igazodik, nem pedig Krisztushoz. Mert Krisztusban lakik testi formában az Istenség egész teljessége; és a vele való életközösség által lettetek ennek a teljességnek részesei. Ő az égi fejedelmek és hatalmasságok feje. Benne vagytok körülmetélve, nem kézzel végzett körülmetéléssel, hanem az érzékies test leverésével, mert ez a Krisztus szerint való körülmetélés.
Ezáltal a keresztségben Jézus Krisztusba temetkeztetek el, és benne fel is támadtatok annak az Istennek az erejébe vetett hit által, aki őt a halálból feltámasztotta.
Titeket tehát, akik bűneitek és testi körülmetéletlenségetek következtében halottak voltatok, vele együtt életre keltett. Megbocsátotta minden bűnünket. A követelményeivel ellenünk szóló adóslevelet eltörölte, az útból eltávolította és a keresztre szegezte. Lefegyverezte a (bukott égi) fejedelemségeket és hatalmasságokat, nyilvánosan pellengérre állította őket, és Krisztusban diadalmaskodott rajtuk.
Ez az Isten igéje.
Kol 2,6-15

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Jóságos az Isten: * kegyes az egész világhoz. 9a. vers.
Előénekes: Magasztallak téged, Istenem, Királyom, * áldom nevedet örökkön örökké.
Mindennap áldalak téged, * és dicsőítem nevedet örökkön örökké.
Hívek: Jóságos az Isten: * kegyes az egész világhoz.
E: Irgalmas az Úr és kegyelmes, * nagy irgalmú és hosszan tűrő.
Az Úr mindenkihez jóságos, * és irgalmas minden művéhez.
H: Jóságos az Isten: * kegyes az egész világhoz.
E: Magasztaljon téged, Uram, minden műved, * szentjeid áldást mondjanak.
Országod dicsőségéről szóljanak, * és hatalmad mindenek hirdessék.
H: Jóságos az Isten: * kegyes az egész világhoz.
Zsolt 144,1-2.8-9.10-11

ALLELUJA
Jézus mondja: „Én kiválasztottalak titeket a világból, † hogy menjetek és termést hozzatok, * és termésetek meg is maradjon.” Jn 15,16 – 7 b. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus egy imádságban töltött éjszaka után kiválasztja tizenkét apostolát.
Jézus egyszer fölment egy hegyre imádkozni. Az egész éjszakát Isten imádásában töltötte.
Másnap magához hívta tanítványait, és kiválasztott közülük tizenkettőt, akiket apostoloknak nevezett: Simont, akit Péternek is hívott, és testvérét, Andrást; Jakabot és Jánost, Fülöpöt és Bertalant, Mátét és Tamást; Jakabot, Alfeus fiát és a buzgó Simont; Júdást, Jakab fiát, továbbá karióti Júdást, aki később elárulta őt.
Azután lement velük, és egy sík mezőn megállt. Ott nagy csoport tanítvány sereglett köréje, és hatalmas tömeg vette körül Júdeából, Jeruzsálemből, Tírusz és Szidon tengerparti vidékéről. Ezek azért gyűltek össze, hogy hallgassák őt, és gyógyulást nyerjenek betegségükből. Meggyógyultak azok is, akiket tisztátalan lelkek gyötörtek. Az egész tömeg érinteni akarta őt, mert erő áradt ki belőle, és mindenkit meggyógyított.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 6,12-19

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Pap: Kérjük, testvéreim, a végtelenül irgalmas Istent önmagunkért és minden emberért, hogy bocsássa meg bűneinket, és adja meg nekünk az örök boldogságot!
Lektor: 1. Az egész világon elterjedt és az itt egybegyűlt Egyházért könyörögjünk az Úrhoz!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Szentatyánkért, N. pápáért, püspökeinkért, papjainkért és a szent szolgálatban segítő társaikért könyörögjünk az Úrhoz!
Hívek: Kérünk téged...
3. Az egyházak egységéért, a pogányok megtéréséért, a nemzetek közötti egyetértésért könyörögjünk az Úrhoz!
Hívek: Kérünk téged...
4. Beteg, éhező és bajbajutott embertársainkért könyörögjünk az Úrhoz!
Hívek: Kérünk téged...
5. Saját magunk és távol lévő testvéreink üdvösségéért könyörögjünk az Úrhoz!
Hívek: Kérünk téged...
(6. A földi életből eltávozott N. testvérünk [nővérünk] örök boldogságáért könyörögjünk az Úrhoz!
Hívek: Kérünk téged...)
Pap: Urunk, hallgasd meg népedet! Érdemtelen létünkre könyörgünk hozzád, hiszen kegyelmeddel mindig elénk sietsz, hogy jóságosan teljesítsd kérésünket. Krisztus, a mi Urunk által.
Hívek: Ámen.