2017-08-22

20. évközi hét kedd

OLVASMÁNY a Bírák könyvéből
Az Úr Gedeont választja népe szabadítójául, a rendíthetetlen hit és istenszolgálat emberét.
A bírák korában történt. Az Úr angyala megjelent és leült egy tölgyfa alatt, amely Efrában volt és az Abiezer családjából való Joáshoz tartozott. Joás fia, Gedeon éppen gabonát csépelt a szérűn, hogy megmentse az ellenséges madianiták elől. Itt jelent meg neki az Úr angyala, és így köszöntötte: „Az Úr veled, hős vitéz!”
Gedeon így válaszolt: „Kérlek, Uram, ha valóban velünk az Úr, akkor miért ért minket ez a sok csapás?
Hol vannak azok csodás tettei, amelyekről atyáink beszéltek nekünk: hogyan hozott ki minket az Úr Egyiptom földjéről.
Az Úr most minket, bizony, elhagyott, és a madianiták kezébe adott.”
Az Úr ekkor rátekintett, és így szólt: „Te bátor férfi vagy! Nos, menj tehát, és a madianiták hatalmából szabadítsd ki népedet!
Tudd meg, hogy én küldelek téged.”
Ő így szabadkozott: „Kérlek, Uram, hogyan szabadítsam meg Izraelt, hiszen nemzetségem a legjelentéktelenebb Manasszéban, magam pedig a legkisebb vagyok atyám házában.”
Az Úr azonban így bátorította: „Én veled leszek.
Meglásd, úgy megvered a madianitákat, mint hogyha csak egyetlen ember állná utadat.”
Gedeon ezután így szólt: „Uram, ha tetszésre találtam előtted, adj nekem valami jelet, hogy valóban te beszélsz velem!
Kérlek, ne távozzál addig innen, míg valami áldozati ajándékot nem hozok, hogy bemutassam neked.”
Az Úr azt felelte: „Menj, és míg vissza nem jössz, maradok.”
Gedeon erre bement, gödölyét vágott, megfőzte, és jó sok kovásztalan kenyeret is készített. A húst kosárba tette, levét fazékba öntötte. Azután kivitte a tölgyfa alá, és áldozatként felajánlotta. Az Úr angyala azt parancsolta neki: „A húst és a kenyeret a kősziklára tedd, a levét pedig öntsd rá!”
Amikor Gedeon ezt megtette, az Úr angyala a kezében levő bot végével megérintette a húst és a kenyeret. Hirtelen tűz lobbant fel a sziklából, és elemésztette a húst meg a kenyeret. Az Úr angyala pedig eltűnt Gedeon szemei elől. Amikor Gedeon így megtudta, hogy valóban az Úr angyalával beszélt,
felkiáltott: „Jaj, nekem, jaj, Uram, Istenem, mert szemtől szemben láttam az Úr angyalát!”
De megvigasztalta őt az Úr: „Béke veled! Nem halsz meg, ne félj!”
Gedeon azon a helyen oltárt emelt az Úrnak. Ezt a nevet adta neki: „Az Úr békessége”.
Ez az Isten igéje.
Bír 6,11-24a

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: A mi Urunk, Istenünk * békét hirdet népének. 9. vers.
Előénekes: Hadd halljam, mit mond az én Uram, Istenem, † mert népének és szentjeinek békét ígér, * azoknak, akik szívből hozzá térnek.
Hívek: A mi Urunk, Istenünk * békét hirdet népének.
E: Irgalom és hűség majd egymásra lelnek, * csókot vált az igazság és a béke.
A földből a hűség kisarjad, * és az igazságosság tekint le az égből.
H: A mi Urunk, Istenünk * békét hirdet népének.
E: Az Úr jóságát megmutatja, * földünk is meghozza termését.
Igazság jár az Úr előtt, * és béke a lába nyomában.
H: A mi Urunk, Istenünk * békét hirdet népének.
Zsolt 84,9.11-12.13-14

ALLELUJA
Jézus Krisztus vállalta a szegénységet, ámbár gazdag volt, * hogy gazdaggá tegyen titeket szegénysége által. 2Kor 8,9 – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
A gazdag, aki szívében a földiekhez tapad, nagyon nehezen üdvözül.
A gazdag ifjú távozása után Jézus így szólt tanítványaihoz: „Bizony, mondom nektek: A gazdag nehezen jut be a mennyek országába. Újra mondom nektek: Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutnia Isten országába.” Ennek hallatára a tanítványok igen megdöbbentek, és azt kérdezték: „Hát akkor ki üdvözülhet?” Jézus rájuk tekintett, és így szólt: „Embereknek ez lehetetlen, de Istennek minden lehetséges.”
Ekkor Péter megkérdezte: „Nézd, mi mindenünket elhagytuk, és követtünk téged. Mi lesz a jutalmunk?” Jézus így válaszolt: „Bizony, mondom nektek: ti, akik követtetek engem: a világ megújulásakor, amikor az Emberfia dicsőséges trónjára ül, együtt ültök majd vele tizenkét trónon, hogy ítélkezzetek Izrael tizenkét törzse felett. Sőt mindaz, aki elhagyja értem otthonát, testvéreit, nővéreit, atyját, anyját, gyermekeit vagy földjét, százannyit kap, és elnyeri majd az örök életet.
Sokan lesznek az elsőkből utolsók, és az utolsókból elsők.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 19,23-30

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Pap: Imádkozzunk, testvéreim, a mindenható Istenhez, aki elküldte Fiát a világba, hogy kereszthalála és feltámadása által megváltson minket!
Lektor: 1. Hogy szüntelenül magasztaljunk téged, Urunk, a keresztségben kapott kegyelmekért!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Hogy parancsaid hűséges megtartásával mutassuk meg irántad gyermeki ragaszkodásunkat!
Hívek: Kérünk téged...
3. Hogy Krisztus példája szerint áldozatos szeretettel viseltessünk rászoruló embertársaink iránt!
Hívek: Kérünk téged...
4. Hogy emberi gyengeségeinkben és megpróbáltatásainkban te légy erősségünk és reménységünk!
Hívek: Kérünk téged...
5. Hogy jócselekedeteink láttán dicsőítsék az emberek a te szent nevedet!
Hívek: Kérünk téged...
(6. Hogy ne feledkezzél meg elhunyt N. testvérünkről [nővérünkről], aki már elköltözött ebből a világból!
Hívek: Kérünk téged...)
Pap: Mindenható, örök Isten! Te azért küldted el hozzánk szent Fiadat, hogy a világ világossága legyen. Add, hogy az ő tanításának fényében járjunk, és így biztosan elérkezzünk az örök világosság országába őáltala. Aki él és uralkodik mindörökkön-örökké.
Hívek: Ámen.