2017-07-12

14. évközi hét szerda

OLVASMÁNY Mózes első könyvéből
József testvérei rájönnek arra, hogy méltán bűnhődnek.
A bőség hét esztendejének elmúltával eljött az éhség hét esztendeje, ahogyan József megjövendölte.
Éhezni kezdett Egyiptom egész földje is, és a nép a fáraóhoz kiáltott kenyérért. A fáraó azt üzente nekik; „Menjetek Józsefhez, és amit ő mond nektek, azt cselekedjétek!” Amikor aztán az éhség kiterjedt az egész országra, József megnyitotta a magtárakat, és gabonát adott az egyiptomiaknak, mert nagy volt az éhség Egyiptom földjén. Sőt mindenhonnan Egyiptomba mentek Józsefhez gabonát vásárolni, mert nyomasztó éhínség volt az egész földön.
Másokkal együtt Jákob fiai is Egyiptomba mentek, hogy gabonát vásároljanak, mert Kánaán földjén is éhínség támadt. Az ország kormányzója pedig József volt, és az ő engedélyével adták el a gabonát a föld minden népének. Amikor testvérei elébe járultak, arccal a földre borultak előtte.
Mihelyt József meglátta testvéreit, azonnal megismerte őket, de ő nem ismertette meg magát, hanem keményen beszélt velük.
Azután őrizetben tartotta őket három napig. Harmadnap József így szólt hozzájuk: „Tegyétek, amit mondok, és akkor életben maradtok, mert én is félem az Istent! Ha becsületesek vagytok, maradjon egyik testvéretek megkötözve őrizetben, ti pedig menjetek, és vigyetek gabonát éhező családotoknak. Aztán hozzátok el hozzám legkisebb testvéreteket! Akkor elhiszem szavatokat, és nem fogtok meghalni.”
A testvérek bele is egyeztek. Egymásnak pedig azt mondták: „Méltán bűnhődünk testvérünk miatt, mert láttuk lelke szorongását, amikor rimánkodott nekünk, de nem hallgattunk rá. Emiatt szakadt ránk ez a megpróbáltatás.”
Ruben így szólt: „Nemde megmondtam nektek, hogy ne vétkezzetek a gyermek ellen? De ti nem hallgattatok rám. Íme, most számon kérik rajtunk a vérét!”
Nem tudták ugyanis, hogy József érti őket, mert tolmács által beszélt velük. József pedig elfordult tőlük, és sírásra fakadt.
Ez az Isten igéje.
Ter 41,55-57;42,5-7a.17-24a

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Kegyes szemed legyen rajtunk, * tebenned van bizodalmunk. 22. vers.
Előénekes: Dicsérjétek az Urat citerával, * tízhúrú hárfán zengjetek néki.
Énekeljetek néki új éneket, * zengjetek zsoltárt ujjongó szóval.
Hívek: Kegyes szemed legyen rajtunk, * tebenned van bizodalmunk.
E: Semmivé teszi az Úr a pogányok szándékát, * meghiúsítja a népek terveit.
Ám az Úr szándéka megmarad örökre, * szívének gondolata nemzedékről nemzedékre.
H: Kegyes szemed legyen rajtunk, * tebenned van bizodalmunk.
E: Az istenfélőkre ügyel az Úr szeme, * akik bíznak az ő irgalmában.
Megmenti lelküket a haláltól, * és táplálja őket éhínség idején.
H: Kegyes szemed legyen rajtunk, * tebenned van bizodalmunk.
Zsolt 32,2-3.10-11.18-19

ALLELUJA
Közel van az Isten országa, * tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban. Mk 1,15 – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus a tizenkét apostolt a választott nép fiaihoz küldi.
Jézus odahívta magához tizenkét tanítványát, és megadta nekik a hatalmat, hogy kiűzzék a tisztátalan szellemeket, és meggyógyítsanak minden bajt és minden betegséget.
A tizenkét apostol neve a következő: Az első Simon, más néven Péter, azután a testvére, András; Zebedeus fiai: Jakab és testvére, János, továbbá Fülöp és Bertalan, Tamás és Máté, a vámos; Alfeus fia Jakab, Tádé, a kánaáni Simon, és végül karióti Júdás, aki később elárulta őt.
Ezt a tizenkettőt küldte Jézus, és megparancsolta nekik: „Ne lépjetek a pogányokhoz vezető útra, s a szamaritánusok városába be ne térjetek. Menjetek inkább Izrael házának elveszett juhaihoz. Menjetek, és hirdessétek, hogy elközelgett a mennyek országa.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 10,1-7

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Pap: Imádkozzunk Urunkhoz, Istenünkhöz, hogy segítse és oltalmazza Egyházát, amelyért szent Fia életét áldozta!
Lektor: 1. Krisztus Egyházának egységéért, békéjéért és szüntelen növekedéséért, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Az Egyház pásztoraiért: a Szentatyáért, a püspökökért és papokért, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...
3. A hívek közösségéért: a családokért, a szülőkért és a gyermekekért, az öregekért és a betegekért, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...
4. A hűségesekért, hogy a jó úton maradjanak, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...
5. A bűnösökért, hogy bűnbánatot tartsanak és megtérjenek, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...
(6. Elhunyt N. testvérünkért [nővérünkért], hogy Jézus kegyelméből a földi élet után Isten örök országába eljusson, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...)
Pap: Üdvözítő Istenünk, add, hogy a föld sója és a világ világossága legyünk és így hiteles tanúságot tegyünk rólad az emberek előtt. Krisztus, a mi Urunk által.
Hívek: Ámen.