2017-07-02

Évközi 13. vasárnap

Kezdőének:
Tapsoljatok, nemzetek, mindnyájan, ujjongjatok Istennek dicsérő szóval! (Zsolt 46,2)

Könyörgés:
Istenünk, aki kegyelmeddel gyermekeiddé fogadtál és a világosság fiaivá tettél minket, kérünk, tartsd távol tőlünk a tévedés homályát, és segíts, hogy igazságod ragyogó fénye mindig tündököljön lelkünkben. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY a Királyok második könyvéből
Isten megjutalmazza a sunemi asszonyt, aki segíti az Isten emberét.
Történt egy napon, hogy Elizeus próféta elindult és átment Sunembe. Lakott ott egy előkelő asszony, aki meghívta asztalához, s így ahányszor csak átment, mindig betért hozzá enni. Az (asszony) így szólt férjéhez: „Nézd, tudom, hogy Istennek szent embere az, aki mindig betér hozzánk. Rendezzünk hát be neki a tetőn egy kis szobát, tegyünk bele ágyat, asztalt, széket meg mécsest, s ahányszor csak betér hozzánk, ott szálljon meg.”
Történt, hogy Elizeus egy nap megérkezett, betért a fönti szobába és lefeküdt. Aztán így szólt szolgájához, Gehászihoz: „Mi lenne az, amivel viszonzást adhatnék az asszonynak?” Gehászi így válaszolt: „Ó, nincs neki fia, és a férje öreg.” Erre megparancsolta: „Hívd ide!” Odahívta, az megállt az ajtóban. Akkor Elizeus így szólt hozzá: „Egy esztendő elteltével ilyen idő tájt fiút dajkálsz.”
Ez az Isten igéje.
2Kir 4,8-11.14-16a

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Hadd énekeljem örökké * Urunknak irgalmas jóságát. 6. tónus.
Előénekes: Az Úr irgalmáról énekelek örökkön örökké, * hűségedet nemzedékről nemzedékre hirdeti ajkam.
Így szóltál: † „Irgalmam szilárdan áll mindörökké.” * Valóban, a te hűséged erős, miként a mennybolt.
Hívek: Hadd énekeljem örökké * Urunknak irgalmas jóságát.
E: Boldog a nép, amely tud ünnepelni, * az ilyen arcod fényében járhat,
Uram. Egész nap örvendeznek nevednek, * és igazságod felmagasztalja őket.
H: Hadd énekeljem örökké * Urunknak irgalmas jóságát.
E: Te vagy néped erőssége, * és jóvoltodból emeljük fel fejünket.
Mert a mi pajzsunk az Úrtól van, * és királyunk Izrael Szentjétől.
H: Hadd énekeljem örökké * Urunknak irgalmas jóságát.
Zsolt 88,2-3.16-17.18-19

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből
A keresztségben eltemetkeztünk Krisztussal együtt a halálba, hogy új életre keljünk.
Testvéreim!
Mi, akik Krisztus Jézusban megkeresztelkedtünk, az ő halálában keresztelkedtünk meg. A keresztségben ugyanis eltemetkeztünk vele együtt a halálba, hogy miként Krisztus az Atya dicsőségére feltámadt a halálból, úgy mi is új életre keljünk.
Ha Krisztussal meghaltunk, hisszük, hogy vele együtt élni is fogunk. Tudjuk ugyanis, hogy Krisztus feltámadt a halálból, és többé nem hal meg: a halál nem uralkodik többé rajta. Halálával egyszer s mindenkorra meghalt a bűnnek, de életével Istennek él.
Úgy tekintsétek tehát magatokat, mint akik meghaltatok a bűnnek, és most az Istennek éltek, a mi Urunk Jézus Krisztusban.
Ez az Isten igéje.
Róm 6,3-4.8-11

ALLELUJA
Ti mindnyájan választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok. * Hirdessétek annak erejét, aki a sötétségből csodálatos világosságára hívott meg titeket. 1Pét 2,9 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Aki a keresztjét föl nem veszi, nem méltó hozzám.
Aki titeket befogad, engem fogad be.

Abban az időben Jézus ezt mondta apostolainak:
Aki apját vagy anyját jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám. Aki nem veszi föl a keresztjét és nem követ engem, nem méltó hozzám. Aki megtalálja életét, elveszíti azt, de aki értem elveszíti életét, megtalálja azt.
Aki titeket befogad, engem fogad be, és aki engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött. Aki befogadja a prófétát, mert próféta, az a próféta jutalmát kapja. És aki az igazat befogadja, mert igaz, az az igaznak jutalmát kapja.
S ha valaki csak egy pohár friss vizet ad is e legkisebbek egyikének azért, mert az én tanítványom, bizony mondom nektek, nem marad el a jutalma.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 10,37-42

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Pap: Testvéreim! Krisztus megváltott bennünket, és a keresztség által Isten gyermekeivé lettünk. Forduljunk tehát gyermeki bizalommal mennyei Atyánkhoz!
Lektor: 1. Add, Urunk, hogy N. pápának, püspökeinknek és papjainknak tanítását követve mindig a feltámadt Krisztus győzelmének hitében éljünk!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Add, Urunk, hogy embertársainkban mindig Jézust lássuk, és szeretettel legyünk segítségükre!
Hívek: Kérünk téged . . .
3. Add, Urunk, hogy akik a keresztségben meghaltunk a bűnnek, új életet éljünk Krisztusban!
Hívek: Kérünk téged . . .
4. Add, Urunk, hogy az elhagyottak és szomorkodók vigasztalást merítsenek szent Fiad feltámadásának hitéből!
Hívek: Kérünk téged . . .
5. Add, Urunk, hogy elhunyt testvéreink dicsőséges életre támadjanak az utolsó napon!
Hívek: Kérünk téged . . .
Pap: Mennyei Atyánk! Add, hogy keresztségünk kegyelméhez méltók maradjunk, téged mindennél jobban szeressünk, embertársainkban pedig Krisztust lássuk Aki él és uralkodik mindörökkön örökké.
Hívek: Ámen.

Felajánló könyörgés:
Istenünk, te a szentségi jelek által árasztod lelkünkbe a megváltás kegyelmét. Add, hogy szolgálatunk méltó legyen szent titkaidhoz. Krisztus, a mi Urunk által.

Áldozási ének:
Áldjad, lelkem, az Urat, egész bensőm az ő szent nevét áldja! (Zsolt 102,1)
vagy
Atyám, értük könyörgök, hogy legyenek mindnyájan egy bennünk, hogy így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem – mondja az Úr. (Jn 17,20-21)

Áldozás utáni könyörgés:
Kérünk, Istenünk, éltessen minket ez a szent áldozat, amelyet bemutattunk, és amelyben részesedtünk, hogy örök szeretettel hozzád kapcsolódva örök életre szóló gyümölcsöt hozzunk. Krisztus, a mi Urunk által.