2017-06-12

10. évközi hét hétfő

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt második leveléből
Isten megvigasztal minket, hogy mi is megvigasztalhassuk a szomorkodókat.
Testvéreim!
Pál, Isten akaratából Krisztus Jézus apostola és Timóteus testvér (üdvözletét küldi) Isten korintusi egyházának, valamint az összes szenteknek, akik egész Achájában vannak.
Kegyelem nektek és békesség Atyánktól, az Istentől, és Urunktól, Jézus Krisztustól!
Áldott legyen az Isten, Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene! Ő megvigasztal minket minden szomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassuk a szomorkodókat, azt a vigaszt nyújtva nekik, amelyet Isten nyújt nekünk. Amilyen bőven kijut nekünk Krisztus szenvedéseiből, olyan bőven árad ránk Krisztus által a vigasztalás is. Ha szorongatást szenvedünk, az a ti vigasztalásotokra és üdvösségetekre szolgál. Ha pedig vigasztalásban van részünk, az is a ti vigasztalásotokra van. Ez ugyanis erőt ad ugyanazoknak a szenvedéseknek elviselésére, amelyeket mi is elszenvedünk.
Veletek kapcsolatban szilárd a reményünk, mert tudjuk, hogy amint társaink vagytok a szenvedésekben, úgy társaink lesztek a vigasztalásban is.
Ez az Isten igéje.
2Kor 1,1-7

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr! 9a. vers.
Előénekes: Minden időben áldom az Urat, * dicséretét szüntelenül zengi ajkam.
Lelkem az Úrban dicsekszik, * hallják meg ezt a szelídek és örvendezzenek.
Hívek: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr!
E: Magasztaljátok az Urat énvelem, * dicsőítsük az ő nevét mindnyájan.
Kerestem az Urat, és ő meghallgatott engem, * és kiragadott minden rettegésből.
H: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr!
E: Megvilágosultok, ha az Úrra néztek, * és arcotokat nem éri szégyen.
Az Úr meghallgatta a szegényt, aki hozzá kiáltott, * és minden szorongatásából kiszabadította.
H: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr!
E: Az Úr angyala minden istenfélőt körülsáncol, * és megszabadítja őt.
Ízleljétek és lássátok, milyen édes az Úr, * boldog az az ember, aki őbenne bízik.
H: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr!
Zsolt 33,2-3.4-5.6-7.8-9

ALLELUJA
Örüljetek és ujjongjatok, * mert jutalmatok nagy lesz a mennyben. Mt 5,12a – 7 b. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Boldogok, akik lelkükben szegények.
Abban az időben Jézus látva a tömeget, fölment a hegyre, leült, tanítványai pedig köréje gyűltek. Akkor szólásra nyitotta ajkát, és így tanította őket:
„Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa.
Boldogok, akik sírnak, mert ők vigasztalást nyernek.
Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet.
Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert ők kielégítést nyernek.
Boldogok az irgalmasok, mert nekik is irgalmaznak.
Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják Istent.
Boldogok a békességszerzők, mert őket Isten fiainak fogják hívni.
Boldogok, akiket üldöznek az igazságért, mert övék a mennyek országa.
Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak titeket és üldöznek, ha hazudozva mindenféle gonoszsággal vádolnak titeket. Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a ti jutalmatok az égben.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 5,1-12

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Pap: Kérjük, testvéreim, mennyei Atyánkat, hogy minden munkánkat az ő dicsőségére végezzük!
Lektor: 1. Add, Urunk, hogy az anyagi világ javait a magunk és embertársaink földi boldogulására és örök üdvösségére használjuk!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Add, hogy mindennapi munkánkban felismerjük szent akaratodat, és azt készségesen teljesítsük!
Hívek: Kérünk téged...
3. Add, hogy munkatársainkkal jó együttműködésre törekedjünk, és így kölcsönösen elősegítsük a közösség javát!
Hívek: Kérünk téged...
4. Add meg nekünk a Szentlélek által a szelídséget, a jószívűséget és a türelmet!
Hívek: Kérünk téged...
5. Add, hogy a mai napot bűn nélkül töltsük el, hogy majd este örvendezve köszönhessük meg jóságodat!
Hívek: Kérünk téged...
(6. Add meg elhunyt N. testvérünknek [nővérünknek] bűnei bocsánatát, hogy irgalmadból a szentek közösségébe juthasson!
Hívek: Kérünk téged...)
Pap: Kérünk, Istenünk, cselekedeteinket előzd meg sugallatoddal, és kísérd segítségeddel, hogy minden munkánkat mindig veled kezdjük, és amit elkezdtünk, segítségeddel be is fejezzük! Krisztus, a mi Urunk által.
Hívek: Ámen.