2017-05-07

Húsvét 4. vasárnapja

Kezdőének:
Telve van a föld az Úr irgalmával, az egek az Úr szavára lettek, alleluja. (Zsolt 32,5-6)

Könyörgés:
Mindenható, örök Isten, vezess minket a mennyország boldog közösségébe. Jusson el híveid gyönge nyája oda, ahová előttünk ment Jézus, a mi erős Pásztorunk. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből
Isten Úrrá és Messiássá tette Jézust.
Pünkösd napján Péter a tizenegy (apostol) kíséretében előlépett és hangos szóval így beszélt:
„Tudja meg Izrael egész háza teljes bizonyossággal, hogy Isten azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek, Úrrá és Messiássá tette!” E szavak hallatára fájdalom járta át a szívüket, és megkérdezték Pétert meg a többi apostolt: „Mit tegyünk hát, emberek, testvérek?” Péter azt felelte: „Tartsatok bűnbánatot, és keresztelkedjék meg mindegyiktek Jézus Krisztus nevében bűneitek bocsánatára. Akkor elnyeritek a Szentlélek ajándékát. Az ígéret ugyanis nektek és gyermekeiteknek szól, és mindazoknak, akik távol vannak ugyan, de a mi Urunk, Istenünk hívja őket.” Még más szavakkal is biztatta és buzdította őket: „Engedjétek, hogy kimentsünk benneteket ebből a romlott nemzedékből!”
Erre azok, akik hajlottak szavára, megkeresztelkedtek. Aznap mintegy háromezer lélek tért meg.
Ez az Isten igéje.
ApCsel 2,14a.36-41

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom. 9. tónus.
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja. 1. szám.
Előénekes: Az Úr nékem pásztorom: * ínséget nem kell látnom.
Zöldellő mezőkön terelget engem, * csendes vizekhez vezet, és lelkemet felüdíti.
Hívek: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.
E: Az igazság ösvényén vezet engem, * ahogyan ő megígérte.
A halál sötét völgyében sem félek, mert ott vagy vélem, * biztonságot ad vessződ és pásztorbotod.
H: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.
E: Számomra asztalt terítettél, * hogy üldözőimet szégyen érje.
Fejemen illatos olaj csillog, * serlegem megtöltöd bőkezűen.
H: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.
E: Jóságod és irgalmad nyomon követ * életemnek minden napján.
Otthonom lesz az Isten háza, * mindörökké szünet nélkül.
H: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.
Zsolt 22,1-3a.3b-4.5.6

SZENTLECKE Szent Péter apostol első leveléből
Megtértetek lelketek Pásztorához.
Szeretteim!
Ha a jót teszitek és türelmesen szenvedtek, az kedves az Isten előtt. Hiszen erre kaptatok meghívást, mert Krisztus is szenvedett értünk, példát hagyva nektek, hogy a nyomában járjatok: „Bűnt nem követett el, s hamisság nem volt a szájában.”
Amikor szidalmazták, nem viszonozta a szidalmat; amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem rábízta magát az igazságos Bíróra. Vétkeinket saját testében fölvitte a keresztfára, hogy meghaljunk a bűnöknek, és az igazságnak éljünk. Az ő sebei szereztek számotokra gyógyulást. Olyanok voltatok ugyanis, mint a tévelygő juhok, de most megtértetek lelketek Pásztorához és oltalmazójához.
Ez az Isten igéje.
1Pét 2,20b-25

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Én vagyok a jó Pásztor. * Ismerem juhaimat, és juhaim ismernek engem. Jn 10,14 – 8G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Én vagyok a juhok kapuja.
Abban az időben így szólt Jézus:
„Bizony, bizony, mondom nektek: Aki nem a kapun megy be a juhok aklába, hanem máshol, az tolvaj és rabló. Aki viszont az ajtón megy be, az a juhok pásztora. Az őr ajtót nyit neki, a juhok pedig hallgatnak szavára. Nevükön szólítja juhait, és kivezeti őket. Miután mind kivezette, előttük halad, és a juhok követik, mert ismerik a hangját. Az idegent nem követik, sőt elfutnak tőle, mert az idegen hangját nem ismerik.”
Jézus ezt a hasonlatot mondta nekik, de ők nem értették meg, hogy miről beszél.
Jézus ezért így folytatta: „Bizony, bizony, mondom nektek: Én vagyok az ajtó a juhok számára. Akik előttem jöttek, azok tolvajok és rablók. Nem is hallgattak rájuk a juhok. Én vagyok az ajtó: aki rajtam keresztül megy be, az üdvözül, ki- és bejár, s legelőre talál. A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson. Én azért jöttem, hogy életük legyen, és bőségben legyen.”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 10,1-10

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Pap: Imádkozzunk, testvéreim, Krisztushoz, örök Főpapunkhoz, aki jó Pásztorként jött el közénk, hogy országába hívjon minket!
Lektor: 1. Áldd meg, Urunk, N. pápát, főpásztorainkat és papjainkat, hogy a jó Pásztor áldozatosságával vezessék a rájuk bízottakat!
Hívek:. Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Légy, Urunk, jó Pásztora az egész világnak, hogy békében éljenek a nemzetek!
Hívek: Kérünk téged . . .
3. Vezesd egységre nyájadat, hogy egy akol legyen és egy Pásztor!
Hívek: Kérünk téged . . .
4. Áldd meg, Urunk a keresztény családokat, és támassz belőlük szent papi és szerzetesi hivatásokat!
Hívek: Kérünk téged . . .
5. Adj erőt a fiataloknak, akiket szolgálatodra kiválasztottál, hogy felelősségteljesen elfogadják és őrizzék a hivatás kegyelmét!
Hívek: Kérünk téged . . .
Pap: Urunk és Istenünk! Te, a jó Pásztor, életedet adtad érettünk. Add, hogy sokan kövessék hívó szavadat, és a te áldozatos szereteteddel dolgozzanak a lelkekért. Aki élsz és uralkodol mindörökkön örökké.
Hívek: Ámen.

Felajánló könyörgés:
Urunk, Istenünk, segíts minket, hogy mindenkor hálát adjunk a húsvéti áldozat által, és megváltásunk folytonosan ható kegyelme szüntelen örvendezés forrása legyen. Krisztus, a mi Urunk által.

Prefáció:
HÚSVÉTI PREFÁCIÓ I.
Húsvét szent titka

A következő prefációt a húsvéti időben mondjuk.

Az Úr legyen veletek.
H.: És a te lelkeddel.
Emeljük föl szívünket.
H.: Fölemeltük az Úrhoz.
Adjunk hálát Urunknak, Istenünknek.
H.: Méltó és igazságos.
(Mert) Valóban méltó és igazságos, illő és üdvös, hogy minden időben magasztaljunk, Urunk, téged, de különösen most, a húsvéti időben, – midőn áldozattá lett értünk KRISZtus, a Húsvéti Bárány.
Mert ő az igazi Bárány, aki elvette a világ bűneit, – halálunkat halálával MEGtörte, és feltámadásával új életet szerzett nékünk.
A húsvéti öröm ezért kiárad az egész földre, a nagyvilág örvendezve ujjong, a mennyei erők és a hatalmas angyalok, – (a te) dicsőséged himnuszát ZENgik, és vég nélkül mondják: (éneklik:)

Áldozási ének:
Feltámadt a jó Pásztor, aki életét adta juhaiért és meghalt az ő nyájáért, alleluja.

Áldozás utáni könyörgés:
Jó Pásztorunk, tekints kegyesen nyájadra, és juhaidat, akiket Fiad drága vérén megváltottál, vezesd az örök élet országába. Krisztus, a mi Urunk által.