04-25

Szent Márk evangélista

SZENTLECKE Szent Péter apostol első leveléből
Köszönt titeket Márk.
Szeretteim!
Egymás iránt valamennyien legyetek alázatosak, mert Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosaknak azonban kegyelmet ad. Alázkodjatok meg az Isten hatalmas keze alatt, hogy annak idején felmagasztaljon titeket. Minden gondotokat hagyjátok Őreá, mert neki gondja van rátok. Józanok legyetek és virrasszatok! Ellenségetek, a sátán, ordító oroszlán módjára ott kószál mindenütt, és keresi, kit nyeljen el. Erősen álljatok ellen neki a hitben! A minden kegyelem Istene pedig, aki Krisztus Jézusban az ő örök dicsőségére hívott meg minket, rövid szenvedés után ő maga fog majd bennünket tökéletesíteni, megerősíteni és megszilárdítani. Őneki legyen dicsőség és uralom mindörökkön örökké. Ámen.
Szilvánus által, akit hűséges testvérnek tartok, röviden írtam nektek, hogy buzdítsalak titeket és bizonyítsam, hogy ez az Isten kegyelme, amelyben éltek.
Köszönt titeket a veletek együtt kiválasztott egyház itt Babilonban, fiammal, Márkkal együtt. Köszöntsétek egymást szent csókkal. Békesség nektek, akik Krisztusban éltek.
Ez az Isten igéje.
1Pét 5,5b-14

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Hadd énekeljem örökké * Urunknak irgalmas jóságát. Vö. 2a. vers.
Vagy: Alleluja. 6. szám.
Előénekes: A Úr irgalmáról éneklek örökkön örökké, * hűségedet nemzedékről nemzedékre hirdeti ajkam.
Így szóltál: † „Irgalmam szilárdan áll mindörökké.” * Valóban, a te hűséged erős, miként a mennybolt.
Hívek: Hadd énekeljem örökké * Urunknak irgalmas jóságát.
Vagy: Alleluja.
E: Magasztalják csodás tetteidet az egek, Uram, * a szentek közösségében pedig hűségedet.
A fellegekben van-e az Úrhoz hasonló, * az Isten fiai között ki mérhető az Úrhoz?
H: Hadd énekeljem örökké * Urunknak irgalmas jóságát.
Vagy: Alleluja.
E: Boldog a nép, amely tud ünnepelni, * az ilyen arcod fényében járhat, Uram.
Egész nap örvendeznek nevednek, * és felmagasztalja őket igazságod.
H: Hadd énekeljem örökké * Urunknak irgalmas jóságát.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 88,2-3.6-7.16-17

ALLELUJA
Mi a megfeszített Krisztust hirdetjük, * Isten erejét és Isten bölcsességét! 1Kor 1,23-24 – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Menjetek el az egész világra és hirdessétek az evangéliumot!
Abban az időben Jézus megjelent a Tizenegynek, és így szólt hozzájuk:
„Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek! Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik. A híveket ezek a jelek fogják kísérni: A nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken beszélnek, kígyókat vehetnek a kezükbe, és ha valami mérget isznak, nem árt nekik. Ráteszik a kezüket a betegekre, és azok meggyógyulnak.”
Az Úr Jézus, miután ezeket elmondta nekik, felvétetett a mennybe, és helyet foglalt az Isten jobbján. Ők pedig elmentek, és mindenütt hirdették az evangéliumot. Az Úr együtt munkálkodott velük, és az igehirdetést megerősítette a jelek által, amelyek kísérték őket.
Ezek az evangélium igéi.
Mk 16,15-20

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
34. A HITHIRDETŐKRŐL
Pap: Kérjük, testvéreim, a mindenható Atyaistent, hogy hallgassa meg könyörgésünket a hit terjedéséért!
Lektor: 1. Tedd láthatóvá Egyházadat minden ember előtt, mint a hegyen épült várost!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Szüntesd meg a népek között a káros megkülönböztetést és széthúzást az evangélium örömhíre által!
3. Úgy tölts el minket a hit örömével, hogy megoszthassuk azt embertársainkkal is!
4. Küldj munkásokat aratásodba: támassz hivatásokat az evangélium hirdetésére!
5. Szent Márk evangélista érdemeiért és közbenjárására adj erőt a hithirdetőknek, hogy lelkesedésük és jó példájuk állandó maradjon!
6. Add, hogy imádsággal és jótékonysággal valamennyien szívünkön viseljük a missziók ügyét!
Pap: Mindenható, örök Isten! Engedd, hogy minden ember megtapasztalja irgalmadat, és eljusson igazságod fényére! A tőled tanult szeretetben teremtsük meg a békét, és jussunk el mindnyájan az örök életre! Krisztus, a mi Urunk által.
Hívek: Ámen.