2016-12-04

Advent 2. vasárnapja

Kezdőének:
Sion népe, íme, jön az Úr, hogy megmentse a nemzeteket, és hallani fogjátok dicsőséges szavát, szívetek örömére. (Vö. Iz 30,19.30)

Könyörgés:
Mindenható, irgalmas Istenünk, segíts, hogy szent vágyakozással siessünk Fiad elé. Örök bölcsességeddel nevelj minket, hogy evilági elfoglaltságaink ne akadályozzanak találkozásunkban szent Fiaddal. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Igazságot szolgáltat az alacsony sorsúaknak.
Azon a napon:
Vessző kél majd Izáj törzsökéből, és hajtás sarjad gyökeréből. Az Úr lelke nyugszik rajta: a bölcsesség és az értelem lelke, a tanács és az erősség lelke, a tudás és az Úr félelmének lelke, s az Úr félelmében telik öröme.
Nem aszerint ítél majd, amit a szem lát, s nem aszerint ítélkezik, amit a fül hall, hanem igazságot szolgáltat az alacsony sorsúaknak, és méltányos ítéletet hoz a föld szegényeinek. Szája vesszejével megveri a földet, s ajka leheletével megöli a gonoszt.
Az igazságosság lesz derekán az öv, s a hűség csípőjén a kötő. Akkor majd együtt lakik a farkas a báránnyal, és a párduc együtt tanyázik a gödölyével. Együtt legelészik majd a borjú s az oroszlán, egy kisgyermek is terelgetheti őket. A tehén és a medve együtt legelnek, kicsinyeik is együtt pihennek, és szalmát eszik az oroszlán, akárcsak az ökör. A csecsemő nyugodtan játszadozhat a viperafészeknél, s az áspiskígyó üregébe is bedughatja kezét az anyatejtől elválasztott kisgyermek. Sehol nem ártanak s nem pusztítanak az én szent hegyemen. Mert a föld úgy tele lesz az Úr ismeretével, mint ahogy betöltik a vizek a tengert.
Azon a napon az Izáj gyökeréből támadt sarj zászlóként áll majd a népek előtt. Keresni fogják a pogány nemzetek, és dicsőséges lesz lakhelye.
Ez az Isten igéje.
Iz 11,1-10

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Napjaiban az igazság virága nyíljék, * és teljes béke legyen a világ végéig. 5. tónus.
Előénekes: Istenem, ítéletedet add át a királynak, * és igazságodat a király fiának,
hogy igazságosan ítélkezzék népeden, * és méltányosan minden szegényen.
Hívek: Napjaiban az igazság virága nyíljék, * és teljes béke legyen a világ végéig.
E: Napjaiban virágzik az igazság és a teljes béke, * míg csak a hold meg nem szűnik.
Uralkodik tengertől tengerig, * a Folyótól a földkerekség határáig.
H: Napjaiban az igazság virága nyíljék, * és teljes béke legyen a világ végéig.
E: Megszabadítja a szegényt, aki hozzá kiált, * a nyomorultat, akin nem segít senki.
Kíméli a kicsinyt és a gyengét, * a szűkölködőt megsegíti.
H: Napjaiban az igazság virága nyíljék, * és teljes béke legyen a világ végéig.
E: Legyen áldott a neve örökké, amíg csak világít a nap, neve fennmaradjon.
Áldott legyen benne a föld minden népe, * magasztalja őt minden nemzet.
H: Napjaiban az igazság virága nyíljék, * és teljes béke legyen a világ végéig.
Zsolt 71,2.7-8.12-13.17

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből
Üdvösségünk közel van!
Testvéreim!
Mindazt, amit egykor megírtak, a mi okulásunkra írták, hogy az Írásból türelmet és vigasztalást merítsünk reményünk megőrzésére. Adja meg nektek a béketűrés és vigasztalás Istene, hogy Krisztus Jézus akarata szerint egyetértsetek, és egy szívvel, egy szájjal magasztaljátok Istent, Urunk, Jézus Krisztus Atyját!
Karoljátok fel tehát egymást, amint Krisztus is felkarolt benneteket Isten dicsőségére! Állítom ugyanis: Krisztus azért vállalta a zsidóság szolgálatát, hogy bebizonyítsa Isten igazmondását, és valóra váltsa az atyáknak tett ígéreteket. A pogányok viszont irgalmasságáért magasztalják Istent, amint írva van:
Ezért magasztallak téged a pogányok között, és dicsérem dallal a nevedet!
Ez az Isten igéje.
Róm 15,4-9

ALLELUJA
Készítsétek elő az Úr útját! † Egyengessétek ösvényét, * és minden ember meglátja az Üdvözítőt, akit elküld az Isten. Lk 3,4.6 – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Tartsatok bűnbánatot, elközelgett a mennyek országa.
Abban az időben: Keresztelő János megjelent Judea pusztájában, és így tanított: „Térjetek meg, elközelgett a mennyek országa!”
Ő volt az, akiről Izajás próféta ezt mondta:
A pusztában kiáltónak szava:
Készítsétek elő az Úr útját,
tegyétek egyenessé ösvényeit!
János öltözéke teveszőrből készült, és bőrövet viselt a derekán. Sáska és vadméz volt az étele. Kivonult hozzá Jeruzsálem, egész Judea és a Jordán vidéke. Megvallották bűneiket, és ő megkeresztelte őket a Jordán folyóban.
Amikor látta, hogy sok farizeus és szadduceus is jön hozzá megkeresztelkedni, így szólt hozzájuk: „Viperák fajzata! Ki indított benneteket arra, hogy meneküljetek a közelgő harag elől? Teremjétek hát a bűnbánat méltó gyümölcsét! És ne higgyétek, hogy közben azt gondolhatjátok: A mi atyánk Ábrahám! Mert mondom nektek: Isten ezekből a kövekből is tud Ábrahámnak fiakat támasztani. A fejszét ráhelyezték már a fák gyökerére: Kivágnak és tűzre vetnek minden fát, mely jó gyümölcsöt nem terem!
Én csak vízzel keresztellek titeket a bűnbánatra, de aki énutánam jön, az erősebb nálam; arra sem vagyok méltó, hogy a saruit hordozzam. Ő Szentlélekkel és tűzzel keresztel meg titeket; kezében tartja már a lapátot, hogy kitakarítsa szérűjét. A búzát magtárba gyűjti, a pelyvát pedig olthatatlan tűzben elégeti!”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 3,1-12

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Pap: Testvéreim! Jézus Krisztusban teljesedtek be a próféták jövendölései. Ő a világ Megváltója, forduljunk hozzá bizalommal!
Lektor:
1. Add, Urunk, hogy minden ember felismerje: te vagy az üdvösség útja!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Segítsd, Urunk, népedet, hogy méltón képviseljen téged a világban!
Hívek: Kérünk téged . . .
3. Áldd meg, Urunk, mindazokat, akik áldozatot hoznak neved dicsőségéért!
Hívek: Kérünk téged . . .
4. Áldd meg, Urunk, a népek vezetőit, hogy önzetlenül fáradozzanak az emberiség egységéért!
Hívek: Kérünk téged . . .
5. Add, Urunk, kegyelmedet egybegyűlt híveidnek, hogy a bűnbánat méltó gyümölcseit teremjék!
Hívek: Kérünk téged . . .
Pap: Irgalmas Megváltónk! Te türelmes vagy hozzánk emberi gyarlóságaink ellenére. Add, hogy hibáinkat belássuk, és kegyelmeddel megújítsuk életünket. Aki élsz és uralkodol mindörökkön örökké.
Hívek: Ámen.

Felajánló könyörgés:
Kérünk, Istenünk, engeszteljenek ki alázatos imádságaink és felajánlott adományaink, és habár érdemeink elégtelenek, megbocsátó jóságoddal siess segítségünkre. Krisztus, a mi Urunk által.

Prefáció:
ADVENTI I. PREFÁCIÓ
Krisztus kettős eljövetele
A következő prefációt advent I. vasárnapjától december 16-ig az időszaki misékben mondjuk, valamint az ugyanebben az időben végzett egyéb misékben, amelyeknek nincs saját prefációjuk.


Az Úr legyen veletek.
H.: És a te lelkeddel.
Emeljük föl szívünket.
H.: Fölemeltük az Úrhoz.
Adjunk hálát Urunknak, Istenünknek.
H.: Méltó és igazságos.
(Mert) Valóban méltó és igazságos, illő és üdvös, hogy mindig és mindenütt hálát adjunk néked, mi Urunk, szentsédes Atyánk, mindenható, örök Isten: Krisztus, a mi Urunk által.
Ő első eljövetelekor magát megalázva testet öltött, teljesítette a kezdettől fogva neki rendelt küldetést, – és megnyitotta SZÁmunkra az örök üdvösség útját: hogy amikor dicsőséges fényben újra eljön – látható valóságban NYERjük el, amit most ígéretében bízva várunk.
(És) Ezért mi is, miként az angyalok és főangyalok, a trónod körül álló hatalmas égi szellemek, és minden seregek a mennyben, (a te) dicsőséged himnuszát zengjük, – és velük EGyütt vég nélkül mondjuk: (énekeljük:)

Áldozási ének:
Kelj föl, Jeruzsálem, állj a magaslatra, és nézd az örömet, amely Istentől jön. (Bár 5,5;4,36)

Áldozás utáni könyörgés:
Lelki eledellel tápláltál minket, Istenünk. Könyörögve kérünk: e szentségben való részesedés által taníts meg minket arra, hogy a földi dolgokról okosan gondolkodjunk, és az égiekhez ragaszkodjunk. Krisztus, a mi Urunk által.