05-01

Munkás Szent József


OLVASMÁNY a Teremtés könyvéből
Töltsétek be a földet és hajtsátok uralmatok alá!
Szólt az Isten: „Teremtsünk embert képmásunkra, magunkhoz hasonlóvá. Ő uralkodjék a tenger halai, az ég madarai, a háziállatok, a mezei vadak és az összes csúszómászó fölött, amely a földön mozog.” Isten megteremtette az embert saját képmására: Isten képmására teremtette őt; férfinak és nőnek teremtette őket.
Isten megáldotta őket és ezt mondta nekik: „Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet és vonjátok uralmatok alá. Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és minden állat fölött, amely a földön mozog.” Azután ezt mondta Isten: „Íme, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem, és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen. A mező vadjainak, az ég madarainak s mindennek, ami a földön mozog és lélegzik, táplálékul adok minden növényt.”
Úgy is történt. Isten látta, hogy nagyon jó mindaz, amit alkotott. Este lett és reggel: a hatodik nap.
Így készült el a föld, az ég, és minden, ami benne van. Isten a hetedik napon befejezte művét, amelyet alkotott. A hetedik napon megpihent munkája után, amit végzett.
Ez az Isten igéje.

vagy
SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a kolosszeiekhez írt leveléből
Bármit tesztek, tegyétek szívből, hiszen az Úrnak és nem embereknek teszitek.
Testvéreim!
Legfőként szeressétek egymást, mert ez a tökéletesség köteléke. Krisztus békéje töltse be szíveteket, hiszen erre kaptatok meghívást az egy test közösségében. Legyetek hálásak!
Bármit mondtok vagy tesztek, mindent az Úr Jézus nevében tegyetek. Így adjatok hálát általa az Atyaistennek! Bármit tesztek, tegyétek szívből, hiszen az Úrnak és nem embereknek teszitek. Tudjátok, hogy az Úrtól jutalmul megkapjátok érte az örökséget; az Úr Krisztusnak szolgáljatok.
Ez az Isten igéje.
Ter 1,26-2,3 vagy Kol 3,14-15.17.23-24

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Kezünk minden munkáját * kísérje áldásod, Urunk! 17c. vers.
Vagy: Alleluja. 4. szám.
Előénekes: Mielőtt a hegyek születtek, † a föld és a világ létrejött, * Istenünk, te öröktől fogva létezel.
Hívek: Kezünk minden munkáját * kísérje áldásod, Urunk!
Vagy: Alleluja.
E: Te a halandót ismét porrá teszed; * így szólsz: „Emberek fiai, térjetek vissza a porba.”
A te szemedben ezer év akár a tegnap, * úgy tűnik tova, mint egy őrállás ideje éjszaka.
H: Kezünk minden munkáját * kísérje áldásod, Urunk!
Vagy: Alleluja.
E: Taníts meg számot vetni napjaink sorával, * hogy bölcsességre neveljük szívünket.
Térj hozzánk, Urunk, meddig késlekedsz? * Légy könyörületes szolgáidhoz!
H: Kezünk minden munkáját * kísérje áldásod, Urunk!
Vagy: Alleluja.
E: Árassz el minket reggel irgalmaddal, * hogy mindennap ujjongjunk és vigadozzunk!
Lássák meg szolgáid gondviselésedet, * és gyermekeid dicsőségedet.
H: Kezünk minden munkáját * kísérje áldásod, Urunk!
Vagy: Alleluja.
Zsolt 89,2.3-4.12-13.14 és 16

ALLELUJA
Áldott legyen az Úr, naponként, mindennap! * Üdvösségünk Istene, ő hordoz minket. Zsolt 67,20 – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Nemde az ács fia ez?
Tanító körútján Jézus az ő városába, Názáretbe érkezett, és ott tanított a zsinagógában.
Hallgatói csodálkoztak, és így beszéltek róla: „Honnan van ennek a bölcsessége és csodatevő ereje? Hát nem az ács fia ez? És nem Mária az anyja? Nemde Jakab, József, Simon és Júdás az (unoka)fivérei? És nem itt élnek-e közöttünk az (unoka)nővérei is? Honnét vette hát mindezt?” És csak botránkoztak rajta. Jézus erre így szólt: „Sehol sem becsülik kevesebbre a prófétát, mint szülőföldjén és otthonában.”
Hitetlenségük miatt nem is művelt ott sok csodát.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 13,54-58

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
4. SZENT JÓZSEF ÜNNEPÉRE
(Március 19. és május 1.)
Pap: Testvéreim! Szent Józsefnek, a Szent Család gondviselőjének (a munkás élet eszményképének) ünnepén terjesszük kéréseinket mennyei Atyánk elé!
Lektor: 1. Szent József közbenjárására oltalmazd meg, Urunk, Egyházadat az egész világon!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Az emberiség vezetői Szent József bölcsességével gondoskodjanak a népek nagy családjáról!
3. A názáreti otthon békéje és meghitt öröme töltse el családjaink életét!
4. Szent József hite, egyszerűsége és Istenbe vetett bizalma legyen a családapák eszményképe!
5. Szent József követésével szenteljük meg mindennapi munkás életünket!
Pap: Istenünk! Te Szent Józsefet példaképül adtad nekünk a családi élet megszentelésére. Add, hogy a mi fáradozásunk is a te dicsőségedre, családunk és embertársaink javára váljék! Krisztus, a mi Urunk által.
Hívek: Ámen.