01-03

Jézus Szent Neve


SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a filippiekhez írt leveléből
Egy szívvel és egy lélekkel ugyanarra törekedjetek!
Testvéreim!
Ha ér valamit a Krisztusban adott buzdítás, a szeretetből fakadó intelem, a lelki közösség, a bensőség és együttérzés, akkor tegyétek örömömet teljessé azáltal, hogy egyetértetek, egy szívvel szerettek, és egy lélekkel ugyanarra törekedtek. Vetélkedésből ne tegyetek semmit, sem hiú dicsőségvágyból! Egyik a másikat tekintse inkább alázatosan önmagánál kiválóbbnak! Ne keresse senki csak a maga javát, hanem a másét is!
Ugyanazt a lelkületet ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban volt. Ő, mint Isten, az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez feltétlenül ragaszkodnia kell, hanem szolgai alakot öltött, kiüresítette önmagát, és hasonló lett az emberekhez. Megalázta magát, és engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig.
Ezért Isten felmagasztalta őt, és olyan nevet adott neki, amely felette áll minden névnek, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban, s minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr!
Ez az Isten igéje.
Fil 2,1-11

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Uram, mi Urunk, * mily csodálatos a te neved az egész világon. 2a. vers.
Előénekes: Szemlélem az eget, ujjaid műve az, * te alkottad a holdat és az összes csillagot.
Ugyan mi az ember, hogy megemlékezel róla, * az emberfia, hogy gondot viselsz rá?
Hívek: Uram, mi Urunk, * mily csodálatos a te neved az egész világon.
E: Az embert csaknem angyalnak alkottad, † megkoronáztad dicsőséggel és fönséggel, * hatalmába adtad kezed műveit.
H: Uram, mi Urunk, * mily csodálatos a te neved az egész világon.
E: Mindent lába alá vetettél, † minden juhot és barmot, * hozzá még a mezők vadjait.
Az ég madarait és a tenger halait, * melyek a tenger ösvényét járják.
H: Uram, mi Urunk, * mily csodálatos a te neved az egész világon.
Zsolt 8,4-5.6-7.8-9

ALLELUJA
A benne fogant élet a Szentlélektől van. * Fia születik majd, akit Jézusnak nevezel. (Mt 1,21 – 6. tónus.)

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
A Jézus nevet adták neki.
Amikor elérkezett a nyolcadik nap, hogy körülmetéljék a gyermeket, a Jézus nevet adták neki, úgy, amint az angyal nevezte, mielőtt anyja méhében fogantatott.
Miután Mózes törvénye szerint elteltek Mária tisztulásának napjai, szülei felvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint az Úr törvénye előírja: „Minden elsőszülött fiú az Úr szent tulajdona.” Ekkor kellett Máriának, ugyancsak az Úr törvénye szerint, „egy pár gerlét vagy két galambfiókát” tisztulási áldozatul bemutatnia.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 2,21-24