04-04

Sevillai Szent Izidor, püspök és egyháztanító


SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt második leveléből
Jézus Krisztust hirdetjük, magunkat pedig úgy; mint a ti szolgátokat.
Testvéreim!
Mivel Isten irgalmából kaptuk a szolgálatot, nem csüggedünk el. Elutasítjuk a gyalázatos alattomosságot, nem élünk álnokságban, és nem hamisítjuk meg az Isten igéjét, hanem az Isten színe előtt nyíltan hirdetjük az igazságot, és így ajánljuk magunkat a jóakaratú embereknek.
Mi ugyanis nem magunkat hirdetjük, hanem Jézus Krisztust, az Urat, magunkat pedig mint a ti szolgátokat Jézusért. Isten ugyanis, aki azt mondta: „A sötétségből támadjon világosság”, a mi szívünkben is világosságot támasztott, hogy felragyogjon számunkra Isten dicsőségének ismerete Jézus Krisztus arcán.
Ezt a kincset azonban törékeny cserépedényben őrizzük, hogy ezt a rendkívüli erőt ne magunknak, hanem Istennek tulajdonítsuk.
Ez az Isten igéje.
2Kor 4,1-2.5-7

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Az igaz ember ajka * hirdeti a bölcsességet! (Vö. 30. vers.)
Előénekes: Bízzál az Úrban és a jót cselekedd, * így lakhatsz a földeden és biztonságban élhetsz.
Az Úrban legyen örömed, * és ő teljesíti szíved vágyait.
Hívek: Az igaz ember ajka * hirdeti a bölcsességet!
E: Bízd sorsodat az Úrra, benne remélj, * és ő gondoskodik rólad.
Igazságodat napfényre hozza, * mint a déli nap, úgy ragyog igazad.
H: Az igaz ember ajka * hirdeti a bölcsességet!
E: Bölcsességet szól az igaz ajka, * és nyelve az igazságot hirdeti.
Isten törvénye él a szívében, * nem is ingadoznak soha léptei.
H: Az igaz ember ajka * hirdeti a bölcsességet!
Zsolt 36,3-4.5-6.30-31

ALLELUJA
Jézus mondja: † Én vagyok a szőlőtő, ti pedig a szőlővesszők. * Aki énbennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz. Vö. Jn 15,5 – g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
A szív bőségéből szól a száj.
Egy alkalommal Jézus így szólt tanítványaihoz:
Nincs jó fa, amely rossz gyümölcsöt terem, és nincs rossz fa, amely jó gyümölcsöt hoz. Minden fát gyümölcséről lehet megismerni. Nem szednek a tövisbokorról fügét, sem a tüskebokorról nem szüretelnek szőlőt.
A jó ember szívének jó kincséből jót hoz elő, a rossz ember pedig a rosszból rosszat hoz elő. Hiszen a szív bőségéből szól a száj!
Ezek az evangélium igéi.
Lk 6,43-45

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
32. A PÁPÁKRÓL VAGY LELKIPÁSZTOROKRÓL
Pap: Kérjük, testvéreim, Krisztus Urunkat, a jó Pásztort, hogy mutassa meg szeretetét irántunk, és hallgassa meg kéréseinket!
Lektor: 1. Urunk, te vagy a pásztorok fejedelme: ne hagyd Egyházadat szent és kiváló lelkipásztorok nélkül!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Aki nyájadat Péterre és utódaira bíztad, add, hogy N. pápánk az apostoli lelkű szent főpapok nyomdokait kövesse!
3. Aki jóságosan tanítod és neveled a népeket, ne engedd, hogy a világ elveszítse érzékét a lelki táplálék iránt!
4. Aki ismered tieidet, ne engedd, hogy egy is elvesszen azok közül, akikért véredet ontottad!
5. Aki válladra veszed a gyengét, és felkutatod az elveszett bárányt, erősítsd meg gyenge hitünket, és térítsd vissza magadhoz azokat, akik elhagytak téged!
(6. Aki életedet adtad juhaidért, öleld szent Szívedre N.-t és többi elhunyt testvérünket!)
Pap: Urunk, Jézus Krisztus, hallgasd meg néped kéréseit, és örvendeztesd meg nyájadat a pásztorok gondosságával, a pásztorokat pedig a rájuk bízott lelkek engedelmességével! Aki élsz és uralkodol mindörökkön örökké.
Hívek: Ámen.

vagy
33. AZ EGYHÁZTANÍTÓKRÓL
Pap: Kérjük, testvéreim, a mindenható Istent, minden világosság Atyját, hogy teljesítse igazságra éhező és szomjazó hívei kéréseit!
Lektor: 1. Adj, Urunk, Egyházadnak bölcs tanítókat és apostoli lelkületű hithirdetőket, hogy a világ egyre jobban megismerje szent Fiad evangéliumát!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Add, hogy megszűnjék az írástudatlanság a földön, és a Szentírás ismeretében is gyarapodjanak a népek!
3. Támassz hívő szakembereket az emberi tudás minden ágában neved dicsőségére és a lelkek javára!
4. Add, hogy a szülők meg ne feledkezzenek ígéretükről, amelyet megkeresztelt gyermekeik vallásos nevelésére tettek!
5. Ne engedd, hogy világi tanulmányainkban előre haladva elhanyagoljuk a szentek tudományát: az imádságos lelkületet és az emberszeretet gyakorlását!
(6. Nyisd meg az igazság kapuit N. testvérünknek és minden megholt hívednek!)
Pap: Istenünk, te kiapadhatatlan fényességben lakozol. Gyarapítsd híveidet minden ismeretben, és add meg nekik Szentlelked segítségét, hogy életükkel tanúskodjanak a te igazságodról! Krisztus, a mi Urunk által.
Hívek: Ámen.