2017-11-26

Évközi 34. vasárnap – Krisztus a Mindenség Királya

Kezdőének:
Méltó a Bárány, akit megöltek, hogy övé legyen a hatalom, az isteni méltóság, a bölcsesség, az erő és a tisztelet. Övé a dicsőség és a hatalom örökkön örökké! (Jel 5,12;1,6)

Könyörgés:
Mindenható Istenünk, te öröktől fogva úgy határoztál, hogy szeretett Fiadban, a mindenség Királyában megújítasz mindent. Add, hogy az egész teremtett világ megszabaduljon a bűn szolgaságától, Fölségednek hódoljon, és szüntelenül dicsőítsen téged. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Ezekiel próféta könyvéből
Igazságot teszek a juhok között.
Ezt mondja az Úr, az Isten:
„Íme, magam keresem meg juhaimat, és magam ügyelek rájuk. Amint a pásztor szemlét tart nyája fölött, amikor elszéledt juhai között van, én is szemlét tartok juhaim fölött, amelyek azon a napon szétszóródtak. Visszahozom őket mindenünnen, ahová a felhő és a sötétség napján szétszóródtak.
Magam terelgetem majd juhaimat, és magam telepítem le őket – mondja az Úr, az Isten. Megkeresem az elveszettet, visszaterelem az elszéledtet, bekötözöm a sérültet, ápolom a beteget, a kövér és egészséges fölött pedig őrködöm. Az igazság szerint legeltetem őket.
Ami meg titeket illet, juhaim – mondja az Úr, az Isten –, íme, igazságot teszek a juhok között, a kosok és a bakok között.”
Ez az Isten igéje.
Ez 34,11-12.15-17

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom. 1. vers.
Előénekes: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.
Zöldellő mezőkön terelget engem, * csendes vizekhez vezet, és lelkemet felüdíti.
Hívek: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.
E: Az igazság ösvényén vezet engem, * ahogyan ő megígérte.
H: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.
E: Számomra asztalt terítettél, * hogy üldözőimet szégyen érje.
Fejemet megkented olajoddal, * serlegemet csordultig megtöltötted.
H: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.
E: Jóságod és irgalmad nyomon követ, * életemnek minden napján.
Otthonom lesz az Isten háza, * mindörökké szünet nélkül.
H: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.
Zsolt 22,1-2a.2b-3.5-6

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből
Krisztus átadja Istennek, az Atyának az uralmat, hogy Isten legyen minden mindenben.
Testvéreim!
Krisztus feltámadt a halálból, elsőként a holtak közül. Egy ember által jött a halál, és egy ember által jön a holtak feltámadása is. Amint ugyanis Ádámban mindenki meghal, úgy Krisztusban mindenki életre kel. Mindenki akkor, amikor sorra kerül: először Krisztus, majd amikor ő eljön, azok is mindannyian, akik Krisztushoz tartoznak.
Azután következik a vég, amikor Krisztus átadja Istennek, az Atyának az uralmat, miután minden felsőbbséget, hatalmat és erőt megsemmisített. Addig kell ugyanis uralkodnia, amíg ellenségeit mind lába alá nem veti. Utolsó ellenségként a halál semmisül meg. S ha majd minden alá lesz vetve neki, maga a Fiú is aláveti magát annak, aki mindent alávetett neki, hogy Isten legyen minden mindenben.
Ez az Isten igéje.
1Kor 15,20-26.28

ALLELUJA
Áldott, aki jön az Úr nevében! * Áldott legyen Dávid ősatyánknak eljövendő országa! Mk 11,9b-10a – 4g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Helyet foglal dicsőséges trónusán, és szétválasztja őket.
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz:
Amikor az Emberfia eljön az ő dicsőségében, összes angyalának kíséretében, és helyet foglal dicsőséges trónusán, akkor minden nemzet összesereglik előtte, ő pedig elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kosoktól; a juhokat a jobbjára állítja, a kosokat pedig a baljára.
Azután a király így szól a jobbján állókhoz: „Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot! Mert éhes voltam és ti ennem adtatok; szomjas voltam, és ti innom adtatok; idegen voltam, s ti befogadtatok; ruhátlan voltam, és ti betakartatok; beteg voltam, és ti fölkerestetek; börtönben voltam, és ti meglátogattatok!”
Erre megkérdezik tőle az igazak: „Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enni adtunk volna neked, vagy szomjazni, hogy inni adtunk volna? Mikor láttunk idegenként, hogy befogadtunk volna, vagy ruhátlanul, hogy betakartunk volna téged? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy meglátogattunk volna?” Akkor a király így felel: „Bizony, mondom nektek: Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek!”
Ezután a balján állókhoz szól: „Távozzatok tőlem, ti átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögnek és angyalainak készült. Mert éhes voltam, és nem adtatok nekem enni; szomjas voltam, és nem adtatok inni; idegen voltam, s nem fogadtatok be; ruhátlan voltam, és nem takartatok be; beteg voltam és börtönben sínylődtem; s ti nem látogattatok meg engem!”
Erre ők is megkérdezik: „Uram, mikor láttunk téged éhezni vagy szomjazni, idegenként vagy ruhátlanul, betegen vagy börtönben, és nem siettünk a segítségedre?” Ő pedig ezt feleli majd nekik: „Bizony, mondom nektek: Amit e legkisebbek egyikével nem tettetek, velem nem tettétek!” Ezek akkor az örök büntetésre mennek, az igazak pedig az örök életre.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 25,31-46

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Pap: Testvéreim! Krisztus Király nélkülöző embertársaink személyében várja irgalmas szeretetünket. Kérjük kegyelmét, hogy megfeleljünk várakozásának!
Lektor: 1. Add, Urunk, hogy Egyházad példát adjon az irgalmasság cselekedeteinek gyakorlásában!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Add, Urunk, hogy az államférfiak mindent megtegyenek a szegénység és a nyomor megszüntetésére!
Hívek: Kérünk téged . . .
3. Add, Urunk, hogy híveid irgalmas szeretettel ápolják a betegeket és gondozzák az öregeket!
Hívek: Kérünk téged . . .
4. Add, Urunk, hogy a szomorkodókat megvigasztaljuk, a tanácstalanokat és a tévelygőket pedig a helyes útra vezessük!
Hívek: Kérünk téged . . .
5. Add, Urunk, hogy az utolsó ítéleten királyi jobbodon, az áldottak között lehessünk!
Hívek: Kérünk téged . . .
Pap: Urunk, Jézus Krisztus! Te vagy a mindenség Királya. Hallgasd meg esdeklő népedet, és áldd meg örökségedet! Aki élsz és uralkodol mindörökkön örökké.
Hívek: Ámen.

Felajánló könyörgés:
Urunk, Istenünk, felajánljuk neked ezt az engesztelő áldozatot, és könyörögve kérünk, hogy az egység és a béke ajándékát adja meg minden népnek szent Fiad. Aki él és uralkodik mindörökkön örökké.

Prefáció:
Az Úr legyen veletek.
H.: És a te lelkeddel.
Emeljük föl szívünket.
H.: Fölemeltük az Úrhoz.
Adjunk hálát Urunknak, Istenünknek.
H.: Méltó és igazságos.

(Mert) Valóban méltó és igazságos, illő és üdvös, hogy mindig és mindenütt hálát adjunk néked, – mi Urunk, szentséges ATyánk, mindenható, örök Isten:
Te egyszülött Fiadat, a mi Urunkat, Jézus Krisztust az öröm olajával örök főpappá és a mindenség királyává kented, – hogy a kereszt oltárán tökéletes engesztelő áldozatul felajánlja ÖNmagát, és véghezvigye az emberek megváltásának szent művét.
(És) Miután hatalma alá vetett minden teremtményt, – az örök és egyetemes ORszágot mérhetetlen fölségednek átadja: az ő országa igazság és élet, kegyelem és szentség, igazságosság, szeretet és béke.
(És) Ezért mi is, miként az angyalok és főangyalok, a trónod körül álló hatalmas égi szellemek, és minden seregek a mennyben, a te dicsőséged himnuszát zengjük, – és velük EGyütt vég nélkül mondjuk: (énekeljük:)
Szent vagy, szent vagy, szent vagy, mindenség Ura, Istene,...

Áldozási ének:
Az Úr királyként trónol mindörökké; az Úr békével áldja meg népét. (Zsolt 28,10-11)

Áldozás utáni könyörgés:
A halhatatlanság eledelét magunkhoz véve, kérünk, Istenünk, hogy mi, akik dicsőségünknek tartjuk azt, hogy Krisztust, a mindenség Királyát szolgáljuk, a mennyek országában örökre vele éljünk. Aki él és uralkodik mindörökkön örökké.