OLVASMÁNY a Makkabeusok első könyvéből
Antiokusz Epifánész az Isten népe ellen elkövetett gonoszságai miatt idegen földön, halállal bűnhődik.
Amikor Antiokusz király a keleti országokat járta, hallotta, hogy az akkor perzsa uralom alatt álló Elámban van egy ezüstben, aranyban bővelkedő város. Temploma is nagyon gazdag. Ebben őrzik azokat az arany páncélokat, vérteket és pajzsokat is, amelyeket annak idején Nagy Sándor ott hagyott. Elindult tehát, hogy kifossza ezt a várost, de nem bírt vele. A város lakói ugyanis előre értesültek tervéről, és fölvették vele a harcot, úgyhogy menekülni volt kénytelen. Nagy szomorúságában visszatért Babilonba.
Akkortájt valaki azt a hírt hozta neki, hogy a Júdeába küldött seregei megfutamodtak. Alvezére, Líziász is, aki hatalmas sereg élén a választott nép ellen vonult, szintén menekülni kényszerült. A választott nép fiai ugyanis megerősödtek abból a sok fegyverből és a gazdag zsákmányból, amelyet a megvert seregektől vettek el. Azt a hatalmas bálványt pedig, melyet a jeruzsálemi templom oltárán ő emeltetett, lerombolták. Sőt még magas falakkal is körülvették a szent helyet, miként azelőtt is volt. Ugyanígy vették körül az ő városát, Bétszurát is.
Amikor a király erről értesült, megrendült, és nagy haragra gerjedt. Ágynak dőlt és beteggé lett, mert nem az történt, amit ő akart. Hosszú ideig betegágyában maradt, és folyton megújuló siránkozással azt hajtogatta, hogy meg kell halnia. Hívatta barátait, és így szólt hozzájuk: „Szememre nem jön álom. A bánat szinte elemészti szívemet. Azon töprengek egyre: milyen nyomorult vagyok, s a bánat tengerében milyen mélyre merülök. Pedig sokaknak voltam kedves, és mint uralkodót szerettek is. De most eszembe jutnak gonosztetteim, amelyeket Jeruzsálemben véghezvittem: elhurcoltam onnan minden arany- és ezüstedényt, és Júdeában - ok nélkül - ki akartam irtani minden embert. Tudom, hogy ezért zúdultak rám e nagy bajok; s nagy bánatomra most idegenben kell elpusztulnom.”
Ez az Isten igéje.
1Mak 6,1-13
VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Ujjongva Örvendek, Istenem, * mert megszabadítottál engem! 16a. vers.
Előénekes: Hálát adok, Uram, teljes szívemből, * összes csodádat elbeszélem.
Ujjongok és örvendezem benned, * nevedről szól énekem, fölséges Istenem!
Hívek: Ujjongva Örvendek, Istenem, * mert megszabadítottál engem!
E: Ellenségeim meghátráltak előtted, * elgyengültek és elpusztultak színed előtt.
Megfenyítetted a népeket, † megsemmisítetted a gonoszt, * még nevüket is eltörölted mindörökre.
H: Ujjongva Örvendek, Istenem, * mert megszabadítottál engem!
E: Lábuk fennakadt a hurokban, * amelyet ők elrejtettek.
Mert a szegényekről nem feledkezel meg végleg, * az elesettek reménye nem vész el örökre.
H: Ujjongva Örvendek, Istenem, * mert megszabadítottál engem!
Zsolt 9,2-4 és 6.16b és 19
ALLELUJA
Üdvözítőnk, Jézus Krisztus győzött a halálon, * és az evangéliumban felragyogtatta az örök életet. Vö. 2Tim 1,10 – 4 g. tónus.
† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Krisztus a feltámadásban örök életet ad nekünk.
Abban az időben odajárultak Jézushoz néhányan a szadduceusok közül, akik azt tartják, hogy nincs feltámadás, és megkérdezték tőle: „Mester! Mózes meghagyta nekünk: Ha valakinek meghal a testvére, és asszonyt hagy maga után, gyermeket azonban nem, akkor a testvér vegye el az özvegyet, és támasszon utódot testvérének.
Volt hét testvér. Az első megnősült, aztán meghalt utód nélkül. Az asszonyt elvette a második, aztán a harmadik, majd sorra mind a hét. De mind úgy halt meg, hogy nem maradt utód utána. Végül az asszony is meghalt. A feltámadáskor vajon kié lesz az asszony? Hisz mind a hétnek felesége volt.”
Jézus ezt válaszolta nekik: „A világ fiai nősülnek és férjhez mennek. Akik pedig méltók rá, hogy eljussanak a másik világba és a halálból való feltámadásra, nem nősülnek, s nem is mennek férjhez. Hiszen már meg se halhatnak többé, mert az angyalokhoz hasonlítanak, és az Istennek a fiai, mert feltámadtak. Arról, hogy a halottak feltámadnak, már Mózes is beszélt a csipkebokorról szóló részben, ahol az Urat Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákob Istenének nevezi. Isten azonban nem a holtaké, hanem az élőké, hiszen mindenki érte él.”
Erre néhány írástudó megjegyezte: „Mester, helyesen válaszoltál.” Nem is mertek többé tőle semmit sem kérdezni.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 20,27-40