2017-10-29

Évközi 30. vasárnap

Kezdőének:
Az Urat kereső szívek örvendezzenek! Keressétek az Urat és hatalmas erejét, keressétek az ő arcát mindig! (Zsolt 104,3-4)

Könyörgés:
Mindenható, örök Isten, növeld bennünk a hitet, a reményt és a szeretetet. Add, hogy szeressük, amit parancsolsz, és segíts, hogy elnyerjük, amit ígérsz. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Mózes második könyvéből
Ha az özvegyet és árvát sanyargatjátok, fellobban ellenetek haragom.
Ezt mondja az Úr: Az idegent ne használd ki és ne nyomd el, hiszen ti is idegenek voltatok Egyiptomban.
Az özvegyet és árvát ne sanyargassátok. Ha sanyargatjátok őket, s ők hozzám kiáltanak, meghallom panaszukat, és fellobban haragom. Kard által veszítelek el benneteket, hogy asszonyaitok özvegyek, gyermekeitek árvák legyenek.
Ha a népemből való szegénynek, aki közötted él, pénzt kölcsönözöl, ne viselkedj vele szemben uzsorás módjára. Ne követelj tőle kamatot. Ha embertársad köntösét zálogba veszed, napszálltakor add vissza neki. Hisz ez az egyetlen takarója, amelybe beburkolja testét. Különben mivel takarózna? Ha hozzám kiált, meghallgatom, mert irgalmas vagyok.
Ez az Isten igéje.
Kiv 22,20-26

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Szeretlek, Uram, Istenem, * én erősségem. 2. tónus.
Előénekes: Szeretlek, Uram, Istenem, * én erősségem.
Menedékem és sziklaváram, * szabadítóm te vagy, Uram.
Hívek: Szeretlek, Uram, Istenem, * én erősségem.
E: Istenem, segítőm, akiben remélek, * oltalmazóm, pártfogóm és üdvöm ereje.
Az Úrhoz kiáltok, aki dicséretre méltó, * és megszabadulok ellenségeimtől.
H: Szeretlek, Uram, Istenem, * én erősségem.
E: Él az Úr, az én áldott segítőm, * legyen dicsőség üdvöm Istenének.
Felmagasztalta királyát, győzelmet adott néki, * irgalmas volt fölkentjéhez.
H: Szeretlek, Uram, Istenem, * én erősségem.
Zsolt 17,2-3a.3bc-4.47 és 51ab

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a tesszaloniki hívekhez írt első leveléből
Elfordultatok a bálványoktól, hogy az Istennek szolgáljatok és várjátok a mennyből az ő Fiát.
Testvéreim!
Mindnyájan tudjátok, hogy hogyan viselkedtünk körötökben a ti szolgálatotokra. Ti pedig az Úr és a mi követőink lettetek. A tanítást a sok nehézség ellenére is a Szentlélek örömével fogadtátok, és így Makedóniában és Ahájában minden hívőnek példaképei lettetek. Istenbe vetett hitetek mindenütt ismertté vált, ezért nem is kell róla beszélnünk. Az emberek maguktól mondják el, hogyan fogadtatok minket, hogyan fordultatok a bálványoktól az Istenhez, hogy az élő és igaz Istennek szolgáljatok és várjátok a mennyből Fiát, Jézust, akit a halálból feltámasztott, s aki megment minket az eljövendő haragtól.
Ez az Isten igéje.
1Tessz 1,5c-10

ALLELUJA
Jézus mondja: † Aki szeret engem, megfogadja szavamat, * Atyám is szeretni fogja, és hozzá költözünk. Jn 14,23 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Szeresd az Urat, a te Istenedet, és felebarátodat, mint saját magadat.
Abban az időben: Amikor a farizeusok meghallották, hogy Jézus hogyan hallgattatta el a szadduceusokat, köréje gyűltek és egyikük, egy törvénytudó alattomos szándékkal a következő kérdést tette fel neki: „Mester, melyik a legfőbb parancs a törvényben?” Jézus így válaszolt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szíveddel, teljes lelkeddel és egész értelmeddel. Ez az első és legfőbb parancsolat. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat. E két parancson nyugszik az egész törvény és a próféták.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 22,34-40

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Pap: Testvéreim! Krisztus tanítja, hogy a legfőbb parancs a szeretet. Kérjük mennyei Atyánkat, hogy e nagy parancsot mindig szem előtt tartsuk!
Lektor: 1. Szentatyánk, N. pápa, főpásztoraink és a lelkipásztorok életükkel tegyenek tanúságot a szeretet nagy parancsáról!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. A szeretet köteléke tartsa össze a világ népeit, hogy békében és egymást segítve éljenek!
Hívek: Kérünk téged . . .
3. A szeretet vezesse hívő népedet, hogy kitárja szívét a nemhívő testvérek felé is!
Hívek: Kérünk téged . . .
4. A szeretet irányítson bennünket embertársaink testi-lelki javának szolgálatában!
Hívek: Kérünk téged . . .
5. A szeretet elszakíthatatlan köteléke fűzze egymáshoz a családok tagjait, a szülőket és a gyermekeket, az időseket és a fiatalokat!
Hívek: Kérünk téged . . .
Pap: Mennyei Atyánk! Segíts kegyelmeddel, hogy a benned hívők között megvalósuljon a lelki egység, és mindnyájunkat kapcsoljon egybe a testvéri szeretet! Krisztus, a mi Urunk által.
Hívek: Ámen.

Felajánló könyörgés:
Kérünk, Istenünk, fogadd szívesen áldozati adományainkat, amelyeket Fölségednek felajánlunk, hogy szolgálatunk egyre nagyobb dicsőségedre váljék. Krisztus, a mi Urunk által.

Áldozási ének:
Örvendezünk, mert Üdvözítőnk vagy, Urunk, Istenünk, a te neved a mi dicsőségünk. (Vö. Zsolt 19,6)
vagy
Krisztus szeretett minket, és odaadta magát értünk jó illatú áldozati adományként az Istennek. (Ef 5,2)

Áldozás utáni könyörgés:
Kérünk, Istenünk, működjék hatékonyan bennünk a szentáldozás kegyelme, hogy amit most a szent színek alatt magunkhoz vettünk, azt a maga teljes valóságában is elnyerjük. Krisztus, a mi Urunk által.