2017-09-22

24. évközi hét péntek

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak Timóteushoz írt első leveléből
Isten emberének igaz lelkületre kell törekednie.
Szeretett Fiam!
Isten igéjét tanítsd, és követésére buzdíts! Ha pedig valaki ellenkezőt tanít, és nem követi Urunk, Jézus Krisztus üdvös szavait és az igaz tanítást, az elvakult, és semmit sem ért; fölösleges szavakon és kérdéseken vitatkozik, amelyekből csak irigység, veszekedés, káromlás, rosszakaratú gyanúsítás és torzsalkodás származik. Ezek zavart eszű és igazság híján lévő emberek, akik a vallásosságot jövedelmi forrásnak tekintik.
Mindenesetre az igazi vallásosság bőséges jutalom forrása, ha megelégedettség kíséri. Hiszen semmit sem hoztunk erre a világra, és nem is vihetünk el semmit. Ha ennivalónk és ruhánk van, elégedjünk meg vele! Aki meg akar gazdagodni, kísértésbe esik: az esztelen és káros kívánságok kelepcéjébe, amelyek romlásba és kárhozatba döntik az embert. Minden baj gyökere ugyanis a kapzsiság, így azok, akik a pénz után sóvárogtak, eltávolodtak a hittől; és így bajba keveredtek.
Te azonban, Isten embere, menekülj ezektől! Törekedjél inkább igaz lelkületre: életszentségre, hitre, szeretetre, türelemre és szelídségre! Küzdj az igaz hit győzelméért! Szerezd meg az örök életet, hiszen erre kaptál hivatást, és erről tettél számos tanú előtt hitvallást.
Ez az Isten igéje.
1Tim 6,2c-12

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Boldogok a lélekben szegények, * mert övék a mennyek országa. Mt 5,3
Előénekes: A rossz napoktól miért félnék, * amikor az alattomosak gonoszsága körülvesz engem?
Ezek erejükben bíznak, * és nagy gazdagságukkal dicsekszenek.
Hívek: Boldogok a lélekben szegények, * mert övék a mennyek országa.
E: Nem válthatja meg az ember önmagát, * váltságdíjat nem adhat Istennek.
Az élet váltságdíja túl magas, † a végén is kevésnek bizonyul ahhoz, * hogy örökké éljen és ne lásson pusztulást.
H: Boldogok a lélekben szegények, * mert övék a mennyek országa.
E: Ne bánkódj, ha meggazdagszik valaki, * és ha gyarapszik házának fénye,
mert semmit sem visz magával, ha meghal, * nem követi őt dicsősége.
H: Boldogok a lélekben szegények, * mert övék a mennyek országa.
E: Ha életében boldognak mondta is magát: * „Jól gondoskodtál magadról, dicsérni fognak!”,
mégis az elődök nemzedékét követi, * azokét, akik napvilágot már sohasem látnak.
H: Boldogok a lélekben szegények, * mert övék a mennyek országa.
Zsolt 48,6-10.17-20

ALLELUJA
Áldalak téged, Atyám, mennynek és földnek Istene, * mert feltártad a kicsinyeknek országod titkait. Vö. Mt 11,25 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Szolgáló szeretetükkel Jézus kíséretében ott vannak a jólelkű asszonyok is.
Abban az időben Jézus bejárta a városokat és a falvakat, tanított és hirdette az Isten országát. Vele volt a tizenkettő és néhány asszony, akiket a gonosz lelkektől és a különféle betegségektől megszabadított: Mária, melléknevén Magdalai, akiből hét ördög ment ki; Johanna, Heródes intézőjének, Kuzának a felesége; Zsuzsanna és még sokan mások, akik vagyonukból gondoskodtak róla.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 8,1-3

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Pap: Imádjuk Krisztus Urunkat, aki kereszthalála által feláldozta magát értünk a mennyei Atyának, hogy megszabadítson minket bűneinktől!
Lektor: 1. Urunk, te véred kiontásával szentesítetted az új és örök szövetséget: add, hogy mindig hűségesek maradjunk hozzád!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Urunk, te vállaltad értünk a szenvedést és a kereszthalált: add, hogy mi se vonakodjunk elfogadni és hordozni életünk keresztjeit!
Hívek: Kérünk téged...
3. Urunk, te megígérted, hogy örök életre szökellő vízforrást ajándékozol nekünk: áraszd ki Szentlelkedet minden emberre!
Hívek: Kérünk téged...
4. Urunk, te elküldted tanítványaidat, hogy hirdessék a kereszt üdvözítő erejét: add, hogy mi is keresztedből merítsünk erőt szenvedéseink elviselésére!
Hívek: Kérünk téged...
5. Urunk, te kereszted és feltámadásod által eltörölted minden vétkünket: add, hogy eltöltsön bennünket a Szentlélek vigasztalása!
Hívek: Kérünk téged...
(6. Urunk, te kiérdemelted híveid számára a feltámadást és az örök dicsőséget: add, hogy elhunyt testvéreink elnyerjék ígéreteid teljesülését!
Hívek: Kérünk téged...)
Pap: Istenünk, a kereszt botránya megmutatta számunkra örök bölcsességedet és irántunk való végtelen szeretetedet. Engedd, hogy mindig bizakodó lélekkel dicsekedjünk Krisztus keresztjével. Aki él és uralkodik mindörökkön-örökké.
Hívek: Ámen.