2017-06-13

10. évközi hét kedd

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt második leveléből
Isten ígérete Jézus Krisztusban valósult meg.
Testvéreim!
Isten a tanúnk, hogy szavainkban, amelyeket hozzátok intézünk, nem mindegy az „Igen” és a „Nem”. Az Isten Fia, Jézus Krisztus ugyanis, akit mi – én, Szilvánusz és Timóteus – köztetek hirdettünk, nem volt „Igen” is, meg „Nem” is, hanem az „Igen” valósult meg benne.
Isten valamennyi ígérete „Igen”-né vált őbenne. Ezért hangzik fel általa ajkunkon az „Ámen” Isten dicsőségére.
Isten az, aki minket veletek együtt megerősít és fölken Krisztusban. Pecsétjével megjelölt minket, és foglalóul szívünkbe árasztotta a (Szent)lelket.
Ez az Isten igéje.
2Kor 1,18-22

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Ragyogtasd fel arcodat * szolgád felett, Uram! Vö. 135a. vers.
Előénekes: Rendelkezéseid oly csodásak, * ezért figyel azokra lelkem.
Ragyogva világít szavad fénye, * értelmessé teszi a kicsinyeket.
Hívek: Ragyogtasd fel arcodat * szolgád felett, Uram!
E: Reménykedve nyitom fel ajkamat, * parancsaid után sóvárgok.
Részvéttel hajolj felém, és könyörülj rajtam, * ahogy szoktál azokon, akik nevedet tisztelik.
H: Ragyogtasd fel arcodat * szolgád felett, Uram!
E: Rendezd lépteimet törvényed szerint, * a gonosz ne uralkodjék rajtam.
Ragyogtasd szolgád fölé arcodat, * taníts meg rendelkezéseidre.
H: Ragyogtasd fel arcodat * szolgád felett, Uram!
Zsolt 118,129.130.131.132.133.135

ALLELUJA
Úgy világítson a ti világosságotok az emberek előtt, * hogy lássák jótetteiteket, és mennyei Atyátokat dicsőítsék érte! Mt 5,16 – 1 D2 tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Krisztus híveinek példás élete tanítás az egész világnak.
Jézus így tanított a hegyi beszédben:
„Ti vagytok a föld sója. De ha a só ízét veszti, mivel sózzák meg? Nem való az egyébre, mint hogy kidobják, s eltapossák az emberek.
Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni. Lámpát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá rejtsék, hanem a lámpatartóra teszik, hogy világítson mindenkinek a házban. Úgy világítson a ti világosságtok az emberek előtt, hogy látva jótetteiteket, magasztalják mennyei Atyátokat!”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 5,13-16

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Pap: Imádkozzunk, testvéreim, a mindenható Istenhez, aki elküldte Fiát a világba, hogy kereszthalála és feltámadása által megváltson minket!
Lektor: 1. Hogy szüntelenül magasztaljunk téged, Urunk, a keresztségben kapott kegyelmekért!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Hogy parancsaid hűséges megtartásával mutassuk meg irántad gyermeki ragaszkodásunkat!
Hívek: Kérünk téged...
3. Hogy Krisztus példája szerint áldozatos szeretettel viseltessünk rászoruló embertársaink iránt!
Hívek: Kérünk téged...
4. Hogy emberi gyengeségeinkben és megpróbáltatásainkban te légy erősségünk és reménységünk!
Hívek: Kérünk téged...
5. Hogy jócselekedeteink láttán dicsőítsék az emberek a te szent nevedet!
Hívek: Kérünk téged...
(6. Hogy ne feledkezzél meg elhunyt N. testvérünkről [nővérünkről], aki már elköltözött ebből a világból!
Hívek: Kérünk téged...)
Pap: Mindenható, örök Isten! Te azért küldted el hozzánk szent Fiadat, hogy a világ világossága legyen. Add, hogy az ő tanításának fényében járjunk, és így biztosan elérkezzünk az örök világosság országába őáltala. Aki él és uralkodik mindörökkön-örökké.
Hívek: Ámen.