2017-02-07

5. évközi hét kedd

OLVASMÁNY Mózes első könyvéből
Isten embert teremt a maga képére és hasonlatosságára, hogy ura legyen az egész teremtésnek.
Isten szólt: „A vizek teljenek meg élőlények sokaságával; az égen, a föld felett, az égbolt alatt pedig röpködjenek madarak.” Isten megteremtette fajtájuk szerint a nagy tengeri állatokat és mind az élőlényeket, amelyek mozognak vagy a vízben úszkálnak. És a röpködő madarakat is, ugyancsak fajtájuk szerint. Isten látta, hogy ez jó. Isten megáldotta őket, és így szólt: „Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a tengerek vizét, s a madarak is szaporodjanak a földön.” Este lett és reggel: az ötödik nap.
Aztán szólt Isten: „Hozzon elő a föld élőlényeket fajuk szerint: háziállatokat, csúszómászókat és mezei vadakat fajuk szerint.” Úgy is történt. Isten megteremtette a mezei vadakat fajuk szerint, a háziállatokat fajuk szerint és az összes csúszómászót a földkerekségen, fajonként. Isten látta, hogy ez jó.
Isten újra szólt: „Teremtsünk embert képmásunkra, magunkhoz hasonlóvá. Ő uralkodjék a tenger halai, az ég madarai, a háziállatok, a mezei vadak és az összes csúszómászó fölött, amely a földön mozog.” Isten megteremtette az embert saját képmására: Isten képmására teremtette őt; férfinak és nőnek teremtette őket.
Isten megáldotta őket és ezt mondta nekik: „Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet és vonjátok uralmatok alá. Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és minden állat fölött, amely a földön mozog.” Azután ezt mondta Isten: „Íme, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem, és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen. A mező vadjainak, az ég madarainak s mindennek, ami a földön mozog és lélegzik, minden növényt táplálékul adok.” Úgy is történt. Isten látta, hogy nagyon jó mindaz, amit alkotott. Este lett és reggel: a hatodik nap.
Így készült el a föld, az ég, és minden, ami benne van. Isten a hetedik napon befejezte művét, amelyet alkotott. A hetedik napon megpihent munkája után, amit végzett. A hetedik napot megáldotta és megszentelte, mert ezen pihent meg minden munkája után, melyet végzett a teremtő Isten.
Ez volt az ég és a föld teremtésének története.
Ez az Isten igéje.
Ter 1,20-2,4a

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Uram, mi Urunk, * mily csodálatos a te neved az egész világon. (2a. vers.)
Előénekes: Szemlélem az eget, ujjaid műve az, * te alkottad a holdat és az összes csillagot.
Ugyan, mi az ember, hogy megemlékezel róla, * az emberfia, hogy gondot viselsz rá?
Hívek: Uram, mi Urunk, * mily csodálatos a te neved az egész világon.
E: Az embert kevéssel tetted kisebbé az angyaloknál, † megkoronáztad dicsőséggel és fönséggel, * hatalmába adtad kezed műveit.
H: Uram, mi Urunk, * mily csodálatos a te neved az egész világon.
E: Mindent lába alá vetettél, † minden juhot és barmot, * hozzá még a mezők vadjait,
az ég madarait és a tenger halait, * melyek a tenger ösvényét járják.
H: Uram, mi Urunk, * mily csodálatos a te neved az egész világon.
Zsolt 8,4-5.6-7.8-9

ALLELUJA
Hajlítsd szívemet döntéseidre, Istenem, * jóságosan add nekem törvényedet! Zsolt 118,36a és 29b – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Jézus szemére veti a farizeusoknak és az írástudóknak, hogy őseik hagyományai miatt nem tartják meg Isten parancsait.
Abban az időben összegyűltek Jézus köré a farizeusok és néhány írástudó Jeruzsálemből. Látták, hogy egyik-másik tanítványa tisztátalan, vagyis mosatlan kézzel eszi a kenyeret. A farizeusok és általában a zsidók ugyanis nem esznek addig, amíg meg nem mossák a kezüket könyékig, így tartják meg az ősök hagyományait. És ha piacról jönnek, addig nem esznek, míg meg nem mosakszanak. S még sok más hagyományhoz is ragaszkodnak: így például a poharak, korsók, rézedények leöblítéséhez.
A farizeusok és írástudók tehát megkérdezték: „Miért nem követik tanítványaid az ősök hagyományait, miért étkeznek tisztátalan kézzel?”
Ezt a választ adta nekik: „Képmutatók! Találóan jövendölt rólatok Izajás, amint írva van:
Ez a nép ajkával tisztel engem, ám a szíve távol van tőlem.
Hamisan tisztelnek, olyan tanokat tanítván, amelyek csak emberi parancsok.
Az Isten parancsait nem tartjátok meg, de az emberi hagyományokhoz ragaszkodtok.”
Azután így folytatta: „Ügyesen kijátsszátok Isten parancsait, hogy a magatok hagyományait megtarthassátok. Mózes azt hirdette: Tiszteld atyádat és anyádat, és aki atyját vagy anyját átkozza, halállal bűnhődjék! Ti ellenben azt tanítjátok: Ha valaki azt mondja atyjának vagy anyjának: amivel segíthetnélek téged, az »korbán« vagyis Istennek szentelt áldozati adomány, annak nem engeditek meg, hogy bármit is tegyen apja vagy anyja érdekében. Így a magatok hagyományával kijátsszátok Isten parancsát, és még sok más ehhez hasonlót tesztek.”
Ezek az evangélium igéi.
Mk 7,1-13

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Pap: Kérjük, testvéreim, a végtelenül irgalmas Istent önmagunkért és minden emberért, hogy bocsássa meg bűneinket, és adja meg nekünk az örök boldogságot!
Lektor: 1. Az egész világon elterjedt és az itt egybegyűlt Egyházért könyörögjünk az Úrhoz!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Szentatyánkért, N. pápáért, püspökeinkért, papjainkért és a szent szolgálatban segítő társaikért könyörögjünk az Úrhoz!
Hívek: Kérünk téged...
3. Az egyházak egységéért, a pogányok megtéréséért, a nemzetek közötti egyetértésért könyörögjünk az Úrhoz!
Hívek: Kérünk téged...
4. Beteg, éhező és bajbajutott embertársainkért könyörögjünk az Úrhoz!
Hívek: Kérünk téged...
5. Saját magunk és távol lévő testvéreink üdvösségéért könyörögjünk az Úrhoz!
Hívek: Kérünk téged...
(6. A földi életből eltávozott N. testvérünk [nővérünk] örök boldogságáért könyörögjünk az Úrhoz!
Hívek: Kérünk téged...)
Pap: Urunk, hallgasd meg népedet! Érdemtelen létünkre könyörgünk hozzád, hiszen kegyelmeddel mindig elénk sietsz, hogy jóságosan teljesítsd kérésünket. Krisztus, a mi Urunk által.
Hívek: Ámen.