2017-01-11

1. évközi hét szerda

SZENTLECKE a Zsidókhoz írt levélből
A Megváltó mindenben hasonlóvá lett embertestvéreihez, hogy irgalmas lehessen hozzánk.
Testvéreim!
Akik egy és ugyanazon atya gyermekei, azoknak közös a testük és a vérük. Ebből Jézus is részt vállalt. Így akarta legyőzni halála által azt, aki a halálon uralkodott, tudniillik a sátánt; és így akarta felszabadítani azokat, akiket egész életükre rabszolgává tett a haláltól való félelem.
Hiszen Jézus nem az angyalokat karolta fel, hanem Ábrahám leszármazottak. Ezért minden tekintetben hasonlóvá kellett válnia testvéreihez, hogy irgalmas lehessen és Istenhez hűséges főpap, és így kiengesztelje a nép bűneit.
Tud tehát segíteni azokon, akik kísértéssel küzdenek, mivel maga is kísértést szenvedett.
Ez az Isten igéje.
Zsid 2,14-18

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Sohasem felejti az Isten * az ő szövetségét. 8a. vers.
Előénekes: Adjatok hálát az Úrnak, és hívjátok segítségül nevét, * hirdessétek műveit a nemzetek között.
Énekeljetek és zengjetek zsoltárt neki, * emlegessétek minden csodáját.
Hívek: Sohasem felejti az Isten * az ő szövetségét.
E: Dicsekedjetek szent nevével, * az Urat kereső szívek örvendezzenek.
Keressétek az Urat és hatalmas erejét, * keressétek arcát szüntelen.
H: Sohasem felejti az Isten * az ő szövetségét.
E: Ti vagytok Ábrahámnak, az ő szolgájának ivadékai, * választottjának, Jákobnak fiai.
Ő a mi Urunk és Istenünk, * ő ítélkezik az egész földön.
H: Sohasem felejti az Isten * az ő szövetségét.
E: Örökké emlékezik szövetségére, * ezernyi nemzedéknek adott igéjére,
melyet Ábrahámnak adott, * és az esküre, melyet Izsáknak esküdött.
H: Sohasem felejti az Isten * az ő szövetségét.
Zsolt 104,1-4.6-9

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Juhaim hallgatnak szavamra, * ismerem őket, és ők a nyomomban járnak.” Jn 10,27 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Jézus sokakat meggyógyított, akik különböző bajokban szenvedtek. Abban az időben:
Abban az időben Jézus kijött a kafarnaumi zsinagógából, és elment Simon és András házába. Simon anyósa lázas betegen feküdt. Mindjárt szóltak is Jézusnak. Jézus odament hozzá, megfogta a kezét, és fölsegítette. Erre megszűnt a láza, és szolgált nekik.
Amikor lement a nap és beesteledett, odavitték hozzá a betegeket és a gonosz lélektől megszállottakat. Az egész város ott szorongott az ajtó előtt. Jézus pedig sokakat meggyógyított, akik különböző bajokban szenvedtek; és sok ördögöt kiűzött. De nem engedte megszólalni őket, mert tudták, hogy ő kicsoda.
(Másnap) Jézus kora hajnalban felkelt, kiment (a házból), elment egy elhagyatott helyre, és ott imádkozott. Simon és a vele lévők utána mentek. Amikor megtalálták, azt mondták neki: „Mindenki téged keresi”
De ő azt felelte: „Menjünk el máshová, a szomszédos helységekbe, hogy ott is hirdessem az evangéliumot, – hiszen ezért jöttem.” És elment, hirdette az evangéliumot a zsinagógákban Galilea egész területén, és kiűzte az ördögöket.
Ezek az evangélium igéi.
Mk 1,29-39

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Pap: Kérjük, testvéreim, teljes szívünkből a mindenható Atyaistent, aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és az igazság ismeretére jusson!
Lektor: 1. Hogy kegyelmével gazdagítsa és állandóan vezesse az Anyaszentegyházat, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Hogy Egyházában kegyelmi ajándékaival elárassza a püspököket, a papokat és a szerzeteseket, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...
3. Hogy elvezesse az Anyaszentegyházba mindazokat, akik még nem hisznek Krisztusban, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...
4. Hogy vezérelje az államférfiakat a népek jogainak védelmében és boldogulásuk munkálásában, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...
5. Hogy minket szeretetének igaz tanúivá tegyen az emberek előtt, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...
(6. Hogy N. testvérünknek [nővérünknek], akiért a szentmisét bemutatjuk, adja meg az örök világosságot és boldogító istenlátást, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...)
Pap: Urunk, Istenünk! Jusson el könyörgésünk felséges trónod elé! Ne legyen eredménytelen, hanem nyerjen meghallgatást! Krisztus, a mi Urunk által.
Hívek: Ámen.