2016-12-18

Advent 4. vasárnapja

Kezdőének:
Harmatozzatok, egek, onnan felülről, és ti, felhők, hullassátok közénk az Igazat! Nyíljék meg a föld, és teremje az Üdvözítőt! (Iz 45,8)

Könyörgés:
Kérünk téged, Úristen, öntsd lelkünkbe szent kegyelmedet, hogy akik az angyali üzenet által szent Fiadnak, Jézus Krisztusnak megtestesülését megismertük, az ő kínszenvedése és keresztje által a feltámadás dicsőségébe vitessünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Íme, a szűz fogan.
Azokban a napokban:
Így szólt az Úr Acház királyhoz: „Kérj magadnak jelet az Úrtól, a te Istenedtől, akár az alvilág mélységeiből, akár felülről a magasból.” De Acház így válaszolt: „Nem kérek jelet, és nem kísértem az Urat.” Erre Izajás próféta azt mondta: „Halljátok hát, Dávid háza! Nem elég nektek, hogy próbára teszitek az emberek türelmét, még az én Istenem türelmét is próbára teszitek? Ezért az Úr maga ad nektek jelet: Íme, a szűz fogan, fiút szül, és Emmánuelnek nevezi, ami annyit jelent: Velünk az Isten.”
Ez az Isten igéje.
Iz 7,10-14

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Urunk, Istenünk érkezik: * ő a dicsőség királya. 5. tónus.
Előénekes: Az Úré a föld és ami betölti, * a földkerekség és minden lakója.
Alapjait ő ágyazta tengerek mélyébe, * s a vizek árján ő tartja szilárdan.
Hívek: Urunk, Istenünk érkezik: * ő a dicsőség királya.
E: Ki mehet föl az Úr hegyére, ki állhat meg az ő szent helyén?
Aki ártatlan kezű, tiszta szívű, * akinek az esze nem jár csaláson.
H: Urunk, Istenünk érkezik: * ő a dicsőség királya.
E: Az nyer áldást az Úrtól, * és megigazulást üdvözítő Istenétől.
Ez az istenkeresők népe, * amely arcát kutatja Jákob Istenének.
H: Urunk, Istenünk érkezik: * ő a dicsőség királya.
Zsolt 23,1-2.3-4ab.5-6

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből
Jézus Krisztus, aki Dávid nemzetségéből származott. az Isten Fia.
Testvéreim!
Pál, Krisztus Jézus szolgája és meghívott apostola köszönt benneteket!
Isten kiválasztott az ő evangéliumának hirdetésére, amelyet prófétái által a szent iratokban előre megígért, Fiáról, Jézus Krisztusról, a mi Urunkról. Ő test szerint Dávid nemzetségéből származott, a szentség Lelke szerint azonban a halálból való feltámadásával az Isten hatalmas Fiának bizonyult. Általa nyertük el a kegyelmet és az apostoli küldetést, hogy neve dicsőségére munkálkodjunk a hitért minden nép között. Ezek közé tartoztok ti is, akiket Jézus Krisztus meghívott. Üdvözlöm (Rómában) mindazokat, akiket az Isten szeret és a szentségre hívott. Kegyelem nektek és békesség Atyánktól, az Istentől, és Urunktól, Jézus Krisztustól.
Ez az Isten igéje.
Róm 1,1-7

ALLELUJA
Íme, anya lesz a Szűz, és fia születik. * Fiának neve Emmánuel, vagyis „Velünk az Isten”. Mt 1,23 – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus megszületik Máriától, aki jegyese Józsefnek, Dávid fiának.
Jézus Krisztus születése így történt:
Anyja, Mária, jegyese volt Józsefnek. Mielőtt azonban egybekeltek volna, kitűnt, hogy Mária gyermeket fogant méhében a Szentlélektől. A férje, József igaz ember volt, nem akarta őt megszégyeníteni, ezért úgy határozott, hogy titokban bocsátja el. Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt: „József, Dávid fia, ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát, mert a benne fogant élet a Szentlélektől van. Fia születik majd, akit Jézusnak nevezel, mert ő váltja meg népét bűneitől.”
Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta által mondott:
Íme, a Szűz gyermeket fogan és fiút szül,
és az Emmánuel nevet adják neki,
ami azt jelenti: „Velünk az Isten”.
Amikor József felébredt álmából, úgy cselekedett, amint az Úr angyala megparancsolta neki. Magához vette feleségét.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 1,18-24

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Pap: Testvéreim! Az Úr közel van! Azért jön közénk, hogy üdvözítse a világot. Kérjük tehát bizalommal!
Lektor: 1. Urunk, Jézus Krisztus! Tisztítsd meg népedet a bűntől, hogy örvendező lélekkel várja eljöveteled szent ünnepét!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Urunk, Jézus Krisztus! Eljöveteled várása töltse be mindnyájunk szívét szent békességgel és reménységgel!
Hívek: Kérünk téged . . .
3. Urunk, Jézus Krisztus! Vezesd egységre a népeket, hogy megszűnjék a háború és a gyűlölködés az egész világon!
Hívek: Kérünk téged . . .
4. Urunk, Jézus Krisztus! Enyhítsd a szegények ínségét, karold fel az elhagyottakat!
Hívek: Kérünk téged . . .
5. Urunk, Jézus Krisztus! Vezesd a megtérés és a bűnbocsánat útjára a bűnösöket!
Hívek: Kérünk téged . . .
Pap: Megváltó Jézusunk! Egyszer már eljöttél a világba. Jöjj el mindnyájunk szívébe is, és szent jelenléted által tölts el bennünket békével és reménységgel! Aki élsz és uralkodol mindörökkön örökké.
Hívek: Ámen.

Felajánló könyörgés:
Kérünk, mennyei Atyánk, hogy ugyanaz a Szentlélek, aki a Boldogságos Szűz Mária méhét eltöltötte égi erejével, szentelje meg oltárodra helyezett áldozati adományainkat. Krisztus, a mi Urunk által.

Prefáció:
ADVENTI II. PREFÁCIÓ
Krisztus kettős várása
A következő prefációt december 17-e és 24-e közötti időszaki misékben mondjuk, valamint az ugyanebben az időben végzett egyéb misékben, amelyeknek nincs saját prefációjuk.


Az Úr legyen veletek.
H.: És a te lelkeddel.
Emeljük föl szívünket.
H.: Fölemeltük az Úrhoz.
Adjunk hálát Urunknak, Istenünknek.
H.: Méltó és igazságos.
(Mert) Valóban méltó és igazságos, illő és üdvös, hogy mindig és mindenütt hálát adjunk néked, mi Urunk, szentséges Atyánk, mindenható, örök Isten: Krisztus, a mi Urunk által.
Őt előre hirdette a próféták szózata, és kimondhatatlan szeretettel hordozta a Szűzanya, az ő közeledtét jelezte Keresztelő János, – majd bizonyságot tett ARról, hogy már hozzánk érkezett. Ő megadja nekünk, hogy születésének ünnepét örvendezve várjuk, – és így imádságban VIRrasztva, dicséretében ujjongva találjon minket.
(És) Ezért mi is, miként az angyalok és főangyalok, a trónod körül álló hatalmas égi szellemek, és minden seregek a mennyben, (a te) dicsőséged himnuszát zengjük, – és velük EGyütt vég nélkül mondjuk: (énekeljük:)

Áldozási ének:
Íme, a Szűz fogan, fiút szül, és Emánuelnek nevezi el. (Iz 7,14)

Áldozás utáni könyörgés:
Mindenható Istenünk, magunkhoz vettük örök megváltásunk zálogát. Kérünk, hogy minél inkább közeledik karácsony ünnepe, annál nagyobb odaadással készüljünk szent Fiad csodálatos születésének méltó megünneplésére. Aki él és uralkodik mindörökkön örökké.